×
2024. 05 12.
Vasárnap
Pongrác
10 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.28 RON
Nagykároly

Hétfőn Nagykárolyban oltanak

2021.06.04 - 08:29
Megosztás:
Hétfőn Nagykárolyban oltanak
Az oltási maraton Nagykárolyban, az élelmiszerpiacon folytatódik június 7-én, hétfőn.

Mint azt Altfatter Tamás kormánymegbízott korábban már kifejtette lapunknak, annak érdekében, hogy a védettséghez való hozzáférés valóban mindenki számára könnyebben elérhető legyen, az oltási maraton akcióit kiviszik Szatmárnémetiből — a maraton első megállója Nagykárolyban lesz június 7-én, hétfőn, ahol az élelmiszerpiacon 8–14 óra között várják az érdeklődőket. Akárcsak az eddigi helyszíneken, az igénylőket az egydózisú Johnson&Johnson-vakcinával immunizálják bármiféle előjegyzés nélkül (csak a személyi igazolvány bemutatása szükséges), az oltást követően pedig ott helyben kézhez kapják az erről szóló, kétnyelvű igazolást is.
Megyei szinten egyébként az elmúlt 24 órában 1126-an kapták meg a koronavírus elleni oltást, s ezzel az oltáskampány keretében a közegészségügyi igazgatóság számításai szerint már 77 270 személyt immunizáltak a megyében, helyi reakciós mellékhatások pedig továbbra is csak 14 esetben fordultak elő.
A közegészségügyi igazgatóság adatainak értelmében Szatmár megyében június 3-án 12 968 igazoltan koronavírus-fertőzöttet tartottak nyilván hivatalosan, azaz az előző adatközlés óta 4 új esetet regisztráltak, az újratesztelt páciensnek közül pedig egynek sem lett pozitív a teszteredménye.
Szinte teljesen kiürültek a koronavírus-fertőzöttek számára fenntartott kórtermek is, hiszen a megbetegedettek közül egyre kevesebben szorulnak kórházi ápolásra: a Nagykárolyi Városi Kórházban 4, az Avasfelsőfalui Városi Kórházban pedig 1 koronavírusos pácienst kezelnek, míg a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházban és a szatmárnémeti tüdőkórházban egyet sem — közülük továbbra négyen igényelnek intenzív terápiás ellátást, valamennyien a Nagykárolyi Városi Kórházban.
A gyógyultak száma 12 572, az elhunytak száma pedig változatlanul 363, hiszen az elmúlt 24 órában sem vesztette életét senki a koronavírus-fertőzés szövődményeinek következtében.
Házi vagy intézményes karanténban 789-en vannak (sárga és vörös zónás országokból hazaérkezettek), míg házi elszigeteltségben (kórházi kezelésre nem szoruló, teljesen tünetmentes vagy enyhe tüneteket produkáló, de igazoltan koronavírus-fertőzött személyek és családtagjaik) 17-en.
Az elvégzett tesztek száma 101 355, vagyis az előző adatközlés óta 309 mintát elemeztek, és ezek mindössze 1,25%-a lett pozitív.
A hét közepéhez mérten igencsak forgalmasak voltak Szatmár megye határátkelői, az elmúlt 24 óra leforgása alatt 3456 utazó lépett az ország és a megye területére, s közülük 45 személynek kellett karanténba vonulnia.

Giurgiu-Kovács Mónika a nagykárolyi RMDSZ polgármesterjelöltje
Zsúfolásig megtelt a Nagykárolyi Városi Színház pénteken délután. Itt szervezték meg a helyi RMDSZ rangsoroló közgyűlését, melyen arról is döntés született, hogy ki lesz a Szövetség színeiben induló polgármesterjelölt.
Kárpótolják a többnapos nagykárolyi áramszünet károsultjait
Több mint 175 ezer lejes kártérítést ítéltek meg azoknak a lakosoknak, akiket érintett a 2015-ös, több napig tartó nagykárolyi áramszünet. Három napnál is tovább maradt akkor áram nélkül a város mintegy fele.
Ingyenes eb sterilizálási és élősködő-mentesítési akció
Bécsi állatorvosokkal közösen szervez akciót a szatmárnémeti Ham ham Egyesület a Mobovet állatorvosi rendelő és a Szatmár megyei Prefektusi Hivatal március 2. – 4. között.