×
2020. 10 28.
Szerda
Simon, Szimonetta
5 °C
Erős felhősödés
1EUR = 4.87 RON
1USD = 4.13 RON
100HUF = 1.33 RON
Nagykároly

Előkészületben a másik elkerülő út Nagykárolyban

2020.10.13 - 07:29
Megosztás:
Előkészületben a másik elkerülő út Nagykárolyban
Újabb EU-s pénzalapok lehívására készül a nagykárolyi önkormányzat, a város másik oldalán is elkerülő utat alakítanának ki ugyanis, így körgyűrűvel kiiktatva a városon áthaladó teherforgalmat.

„Kiadtak egy tájékoztatót, mely a Nagy Infrastrukturális Operatív Program révén lehetővé teszi, hogy helyi önkormányzatok is pályázzanak az infrastruktúrát érintő fejlesztésekre. Mi arra készülünk, hogy egy újabb elkerülő utat alakítsunk ki. Ez az elkerülő út a város Szatmárnémeti felőli kijáratától indulna, s a Kaplonyba vezető út érintésével végighaladna a város ipari részén, illetve az egykori Unio gyár mögötti szakaszon. A város Nagyvárad felé vezető részén csatlakozna majd vissza a 19-es számú útra” — nyilatkozta Kovács Jenő polgármester.
A projektet jövő év tavaszán nyújtanák be, mondta a polgármester. Mindehhez arra van szükség, hogy addig pontosítsák a projekt összköltségét, illetve a beruházás összértékét.
„Amennyiben sikerrel pályázunk, teljesen kivezethetjük Nagykárolyból úgy az átkelő forgalmat, mint a teherforgalmat. A városnak már van egy elkerülő útja, ami két évvel ezelőtt készült el. A 2012-ben elkezdett beruházás összértéke 73 millió lej volt.
Már több elképzelésünk is volt arra vonatkozóan, hogyan alakítsuk ki a város másik részén ezt az elkerülő utat, azonban nem voltak meg a munkálathoz szükséges financiális eszközeink. Bár mintegy két év állna a rendelkezésünkre a projekt leadására, azonban egyeztettem a kollégáimmal, és arra a döntésre jutottunk, hogy nincs mire várnunk, amint lehetséges, be kell nyújtanunk a projektet. Meggyőződésem, hogy ez a beruházás nagyon sokat javít majd a nagykárolyiak életkörülményein. Sokaknak talán nincs is fogalmuk arról, milyen mértékű forgalom zajlik a már meglévő elkerülő úton. Nagyon sokan használják olyanok, akik eddig csak áthaladtak Nagykárolyon, viszont az elkerülő út megléte miatt már nem hajtanak át a városon, gondolok itt a személyforgalomra és a teherforgalomra is. Mindkettő jelentősen csökkent az elmúlt időszakban. Bízom benne, hogy a tervezett beruházásunk tovább erősíti ezt a tendenciát, így a levegő minősége is jobb lesz a városban” — tette hozzá a polgármester.

 

Visszafogott rendezvénnyel ünnepeltek Nagykárolyban
Vasárnap az egész országban rendezvényeket tartottak annak az emlékére, hogy 1945. október 25-én a Román Hadsereg felszabadította Nagykárolyt a fasizmus rémuralma alól.
Nagykárolyban is megalakult a tanács
Letette az esküt Kovács Jenő polgármester, valamint Nagykároly Helyi Tanácsának tagjai, kedden pedig a szakbizottságok megalakításán kívül az alpolgármester személyéről is döntenek.
El akart „szökni” a kórházból a koronavírussal diagnosztizált páciens
A megye fertőzöttségi rátája 1,18-ra emelkedett, az új esetek között diákot is jegyeztek, egy páciens meg akart szökni a kórházból.
Cookie