×
2024. 05 12.
Vasárnap
Pongrác
12 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.28 RON
Szatmárnémeti

Vesztettek tavaly a termesztők is

2021.01.11 - 14:00
Megosztás:
Vesztettek tavaly a termesztők is
Bár első ránézésre úgy tűnhetett, hogy a szatmárnémeti piacok fölött komoly negatív hatás nélkül vonult el a 2020-as vírusidőszak, valójában komoly veszteségek érték a kistermelőket is.

A tavalyi év végére derült ki, hogy a zöldségtermesztők számára sem volt bosszúságoktól és kellemetlenségektől mentes a 2020-as év. Komoly irányváltásokat kellett végezniük egyeseknek azért, hogy ne menjen veszendőbe a termés, miközben a hétköznapi vásárló azt hihetné, hogy egészen jó évet zártak a piacra termelők, mert a vásárterek nem voltak bezárva, és a friss zöldség-gyümölcs iránt nem lankadt a kereslet egyik időszakában sem az elmúlt évnek.

Csökkent kereslet

Bajba azok a zöldségtermesztők kerültek április környékén, akik cégeknek, vendéglőknek, éttermeknek, rendezvénytermeknek és -szervezőknek is árultak. Az ágazatban előre megbeszéltek szerint zajlottak a dolgok, a termelő nagyjából tudta, miből mennyire lesz szükség az év során, a cégeknél már jó előre le voltak foglalva a lakodalmak, eljegyzések, nagyjából tudtak kalkulálni a keresztelők számával és méretével is. Azonban a vírus megjelenése nyomán bezárt vendéglátóipari egységek és rendezvénytermek miatt hoppon maradtak a nagyobb mennyiség eladására készülő, s emiatt többet vető, többet palántázó termelők, akiknek gyorsan kellett kapcsolniuk. Aki arra számított, hogy egyhamar nem áll vissza a rend a vendéglátásban, és nem várta meg a termést, hanem még palánta formájában megszabadult a befektetésétől, és hosszabb távon értékesíthető, egyéb dolgok termesztésébe fogott, nem bukott akkorát. Aki nem volt ennyire rugalmas, sem ennyire pesszimista, komoly veszteségekkel zárta az évet. Azoknak a piacosnak nem volt rossz év 2020, akik csak a piacon eladható mennyiség megtermelésére méretezett kertet műveltek, a civil kereslet ugyanis nem csökkent. Zavartalan évet zártak a házi tejtermékeket értékesítők is; a kofák úgy vélik, azért maradhatott élénk a kereslet a házi tej, tejföl, túró és sajt iránt, mert az online munka miatt többen készítettek ételt maguknak otthon, mint a megszokott körülmények között.

Bizonytalan 2021

Nincs ember a szatmárnémeti piacokon, aki meg tudná mondani, hogy idén mi lesz. A biztosra menők leszűkítik a termelést, nehogy a nyakukon maradjon a többlet, hogyha mégsem térnének vissza a rendes kerékvágásba a dolgok, de ugyanakkor minden irányba figyelnek, hogy gyorsan vissza tudjanak állni a maguk megszokott kapacitására, ha rendben mennek a dolgok a szatmári vendéglátóiparban, rendezvényszervezésben.

Princz Csaba

 

 

Hol vagy nyár, a sok terasz téged vár!
Bizakodóan tekintenek a nyári terasz-szezon elé a szatmárnémeti, régi központi vendéglátóipari egységek, a felújított főtér azt ígéri, hogy megnövekszik a forgalmuk az elmúlt éviekhez képest.
Szatmárnémeti díszpolgára lett Tóth-Páll Miklós színművész, Gyenes Emanuel motorversenyző, Alexandru és Ioan Darida képzőművészek
Egyhangúlag megszavazták csütörtökön a szatmárnémeti tanácsosok Kereskényi Gábor polgármester előterjesztését, amelynek nyomán négyen kapján meg a Szatmárnémeti Díszpolgára oklevelet.
Felmondana a polgármesteri hivatal a megyei tanácsnak
„Válni akar” a Pataki Csaba vezette megyei tanácstól a Kereskényi Gábor vezette polgármesteri hivatal. A városvezetés megelégelte, hogy bérleti díjat fizet a megyének az épületért amelyben működik, és elköltözne.