Utazás a hajviseletek világában
Szórakoztató kultúrtörténeti utazásnak is beillett Popa Zsolt viseletkészítő- és gyűjtő előadása pénteken délután a Rekettye Folk Tanodában — amelynek fő témája a szatmári, szilágysági, illetve mezőségi haj- és fejviselet volt ugyan, ám messze nem csak ezekről szólt.
Bemutatta a hajfonat történetét az ókori egyiptomi, görög kultúrától kezdve, s kiderült az is: a középkorban Európa-szerte veszélyes volt kibontott hajjal járni a nőknek, ugyanis boszorkánynak bélyegezték s az inkvizítorok máglyára is küldhették eme szabadosság miatt.
Savanyú szagtól bűzlő szatmári utca
A szatmári tájegység ruházatában és hajviseletben is egyszerű volt, a nagyobbacska lányok egy- vagy kétágú, az eladósorban lévők szigorúan egyágú, pántlikás fonatban viselték hajukat, a módosak pedig vasárnap nemzeti színű szalagot fontak bele — ami viszont általánosan jellemző volt, hogy korpaciberével mosták, amitől ugyan nagyon fényes és könnyen fésülhető lett, de „illatozott” is. Olyannyira, hogy vasárnap, templomba menet „bűzlött a savanyú szagtól a szatmári utca”. Egyébként a legnagyobb fagyban is hajadonfőtt jártak, s a templomba sem léphettek be fedett fővel a lányok — az asszonyoknak viszont kötelező volt a kendő viselése: a házból csak az ereszig léphettek ki nélküle, s ha valamiért mégis fedetlen fővel mentek az utcára, akkor például Tyukodon a pap kétszer is kiprédikálta az illetlenül viselkedőt. A kendő kötéséről tudni lehetett, ki melyik faluból való, de ugyanilyen jelzésrendszere volt a férfiak fejviseletének is: a Szamoshát falvaiban a széles karimájú, Tyukodon a Kossuth–, Panyolán a szalmakalap dukált.
Szilágyságban egy borjú ára volt a kasmír kendő
A szomszédos Szilágyságban kokasosan vagy tyúkosan fonták a lányok haját, csokrosan kötve bele a ruha színéhez illő, s a szoknya aljáig érő szalagot, míg az asszonyok ünnepkor kasmír kendőt kötöttek — amelynek ára egy borjúéval ért fel. A nehezebb gazdasági időkben pedig az asszonyi leleményesség kitalálta a hamis kasmír kendőt: egyszerű fehér vászonra hímeztek selyemszállal kasmír mintát, de nem az egész vászonra, csak két szélére, hiszen a selyemszál is drága volt, s úgy hajtották kettőbe, kötötték fejre, hogy csak a hímzett rész látszódjon. A férfiak lapos tetejű, széles karimájú, úgynevezett párizsi vagy csárdás kalapját sok gombbal díszítették.
1848-ban balra tették át a bokrétát kalapjukon a mezőségi férfiak
Mezőségben a nemzeti hovatartozást is jelölte az egyágú fonat pántlikáinak színe, ám nem csak az egy ág dívott, hanem a nagyon bonyolult, 12 ágú rozmaringos brekocs, amiben a haj mellett magát a pántlikát is befonták, s elkészítése két – három órát vesz igénybe. A mezőségi asszonyok hajviseletének mai napig élő szokása, hogy ahogy idősödik, úgy csúszik egyre hátrább a kontya a tarkóig, a férfiak pedig soha nem jártak hajadonfőtt.
Talán nem is gondolnánk, de az 1848-as szabadságharc hatással volt a mezőségi viseletre is: a férfiak kalapján ekkor került át bal oldalra a bokréta — jelzésként, hogy a szabadságharc pártján állnak, majd annak leverését követően az addig használatos piros csizmát a sötét színű, fekete váltotta fel, kis piros csíkkal.
Csak fonták, és fonták
Már az előadás alatt készítette a szilágysági tyúkos hajfonatokat a bokrétás Bartha Szilvia, illetve később csatlakozott hozzá Bartos Tímea is, hiszen az előadásra érkezett néptáncos-lányok közül sokan akartak ilyet. De volt aki arra kérte Popa Zsoltot, mutassa meg, hogyan kell annak rendje s módja szerint megkötni a kalotaszegi loptás kendőt — ami természetesen volt is kéznél, hiszen Popa gyűjteményének több darabját is magával hozta a bemutatóra. Illetve a kötetlen beszélgetés során szóba kerültek a népviseletekhez használható ékszerek — például a mostanság olyannyira divatos kalocsai mintás nyak- és fülbevalóknak semmi keresnivalójuk a szatmári viseleten —, és számtalan vidám, fellépések előtti – közbeni történet is elhangzott.
Szabó Kinga Mária
