×
2021. 06 15.
Kedd
Jolán, Vid
12 °C
Erős felhősödés
1EUR = 4.92 RON
1USD = 4.06 RON
100HUF = 1.41 RON
Nagykároly

Nagykárolyban 127 személyt immunizáltak

2021.06.07 - 19:35
Megosztás:
Nagykárolyban 127 személyt immunizáltak
Több mint 120 személy élt az oltási maraton által biztosított lehetőséggel, és látogatott el a nagykárolyi élelmiszerpiacon kialakított sátorhoz, hogy előjegyzés nélkül kapja meg a védőoltást.

Nagykárolyban tegnap 8–14 óra között zajlott az oltási maraton, amelyet a prefektusi hivatal, a nagykárolyi önkormányzat és a megyei tanács közösen szervezett, hogy még közelebb vigyék a lakossághoz a koronavírus elleni védekezés lehetőségét. A maraton keretében 127-en használták ki az alkalmat, és oltatták be magukat a Johnson&Johnson cég által kifejlesztett, egydózisú vakcinával, majd azt követően az immunizáltságuk igazolását is átvehették.
Egyébként tegnap megyeszerte 841-en kapták meg a koronavírus elleni oltást, s ezzel az oltáskampány keretében a közegészségügyi igazgatóság számításai szerint már 79 163 személyt immunizáltak, helyi reakciós mellékhatások pedig továbbra is csak 14 esetben fordultak elő.
A közegészségügyi igazgatóság adatainak értelmében Szatmár megyében június 7-én 12 974 igazoltan koronavírus-fertőzöttet tartottak nyilván hivatalosan, azaz az előző adatközlés óta egyetlenegy új esetet regisztráltak, az újratesztelt páciensnek közül pedig senkinek sem lett pozitív a teszteredménye. Továbbra is szinte üresek a koronavírus-fertőzöttek számára fenntartott kórtermek, a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházban 5, a Nagykárolyi Városi Kórházban pedig 3 koronavírusos pácienst kezelnek, míg a szatmárnémeti tüdőkórházban és az Avasfelsőfalui Városi Kórházban egyet sem — közülük hárman igényelnek intenzív terápiás ellátást, valamennyien a Nagykárolyi Városi Kórházban.
A gyógyultak száma 12 580, hiszen négy páciensnek sikerült legyőznie a kórt, az elhunytak száma viszont 365-re emelkedett — egy 78 éves férfi páciens vesztette életét a vírusfertőzés szövődményeinek következtében a nagykárolyi kórházban. Házi vagy intézményes karanténban az előző napi adatokhoz viszonyítva majd' kétszázzal kevesebben, 620-an vannak (sárga és vörös zónás országokból hazaérkezettek), míg házi elszigeteltségben (kórházi kezelésre nem szoruló, teljesen tünetmentes vagy enyhe tüneteket produkáló, de igazoltan koronavírus-fertőzött személyek és családtagjaik) 23-an. Az elvégzett tesztek száma 102 551, vasárnap ugyanis mindössze 91 mintát elemeztek, és ezek 1%-a lett pozitív.
Az elmúlt 24 órában is volt forgalom a Szatmár megyei határátkelőknél: 3197 utazó lépett az ország és a megye területére, s közülük 193 személynek kellett karanténba vonulnia.


Szabó Kinga Mária

 

Már csak 8 fertőzöttet  ápolnak kórházban
A közegészségügyi igazgatóság adatainak értelmében június 14-én Szatmár megyében 12 981 igazoltan koronavírus-fertőzöttet tartottak nyilván hivatalosan — ami azt jelenti, hogy az előző adatközlés óta 3 új esetet regisztráltak, az újratesztelt páciensnek közül pedig egynek lett ismét pozitív a teszteredménye.
GCS: 50 új koronavírusos megbetegedést jelentettek
A legutóbbi tájékoztatás óta 50 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, azt követően, hogy az elmúlt 24 órában országszerte 12.076 koronavírustesztet végeztek - közölte hétfőn a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Tizedezrelékesek a járványadatok Szatmárban
Számtöredékek csak a járványadatok Szatmár megyében, ám ezzel együtt az oltási kampány is igencsak lassulni látszik — persze nagyon nem mindegy az sem, hogy a hivatalos vagy a valóban itthon élő lakosság számához viszonyítjuk a beoltottak számát.
Cookie