×
2024. 05 07.
Kedd
Gizella
21 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.63 RON
100HUF = 1.28 RON
Szatmárnémeti

Kiosztották a szociális utalványokat

2020.11.26 - 18:03
Megosztás:
Kiosztották a szociális utalványokat
Szatmár megyében befejeződött a meleg ételt biztosító, elektronikus alapú szociális utalványok kiosztása, számolt be a Szatmár Megyei Prefektusi Hivatal sajtóosztálya.

A prefektúra 3897 elektronikus kártyát adott át a helyi területi közigazgatási egységek képviselőinek, akik a kapott lista alapján adják át a rászorulóknak azokat. Azt, hogy kik jogosultak négy hónapig a havi 180 lej értékű juttatásra a 2020/115-ös számú sürgősségi kormányrendelet határozza meg. Eszerint támogatást kapnak mindazon személyek, akik betöltötték a 75. életévüket, akik a nyugdíjasoknak nyújtott szociális juttatásban részesülnek vagy speciális törvények révén más jogokban részesülnek, illetve a hajléktalan személyek. „Szatmár megyében az elektronikus alapú szociális utalványok SODEXO PASS típusúak, ennek értelmében minden olyan kereskedelmi egységben használhatják őket az érintettek, melyek szerződésben állnak ezen céggel, így nemcsak meleg ételt, hanem kenyeret is vásárolhatnak majd” — pontosított Altfatter Tamás alprefektus. Megyénkben jelenleg 292 ilyen kereskedelmi egység működik, ám nincs minden településen ilyen bolt, ezért a prefektúra arra kérte a polgármestereket, hogy találjanak megoldást, hogy ezen esetekben se maradjanak a rászorulók étel nélkül. A kártyákat decemberben töltik fel 720 lejjel. Ezzel a kártyával naponta legfeljebb 40 lej értékben lehet rendelni meleg ételt vendéglőből vagy vásárolni élelmiszerboltokban. A kártyák érvényességi ideje egy év, és Románia területén lehet csak felhasználni.

Hol vagy nyár, a sok terasz téged vár!
Bizakodóan tekintenek a nyári terasz-szezon elé a szatmárnémeti, régi központi vendéglátóipari egységek, a felújított főtér azt ígéri, hogy megnövekszik a forgalmuk az elmúlt éviekhez képest.
Szatmárnémeti díszpolgára lett Tóth-Páll Miklós színművész, Gyenes Emanuel motorversenyző, Alexandru és Ioan Darida képzőművészek
Egyhangúlag megszavazták csütörtökön a szatmárnémeti tanácsosok Kereskényi Gábor polgármester előterjesztését, amelynek nyomán négyen kapján meg a Szatmárnémeti Díszpolgára oklevelet.
Felmondana a polgármesteri hivatal a megyei tanácsnak
„Válni akar” a Pataki Csaba vezette megyei tanácstól a Kereskényi Gábor vezette polgármesteri hivatal. A városvezetés megelégelte, hogy bérleti díjat fizet a megyének az épületért amelyben működik, és elköltözne.