Jubilál a Szárazberki Hármashatár Egyesület

Kiszebábégetős, télűző farsangi mulatság, májusfaállítás, traktoros felvonulás, szüreti bál — a védjegyükké lett tartalmas kulturális összeállításokkal, amelyek sok humorral fűszerezve mutatják be a hagyományos falusi életformát, szokásokat. Jól ismert és jó hírű rendezvényei az idén jubiláló Szárazberki Hármashatár Egyesületnek, akárcsak a Bocskai Kulturális Napok vagy a június eleji összetartozás napja — az viszont már kevésbé ismert a nagyközönség előtt, hogy az egyesületnek más, talán kevésbé színes-látványos, de nem kevésbé fontos, a vidéki lét megmaradásához kapcsolódó tevékenységei is vannak. Mindezekről s az eltelt évtized kihívásairól, örömeiről, jelenlegi buktatókról az egyesületet vezető Bűcs Attilával beszélgettünk, aki mély meggyőződéssel vallja: egy település lakosságáért, a közösségért tenni olykor nagyon nehéz feladat, de megéri és érdemes.

— Miért és hogyan jött létre az egyesület?

— Egy évtizede, 2011 márciusában alakult a Szárazberki Hármashatár Egyesület — egyfajta kényszerből, ugyanis akkor vezették be, hogy a legelő bérlését és karbantartását a gazdák helyett egyesületeknek kell végezniük, ugyanakkor a területalapú támogatásokat is csak azok hívhatják le a Mezőgazdasági Kifizetéseket Felügyelő Ügynökségtől. Akkor a lázári önkormányzat képviselőjeként fel kellett vállalnom az egyesület elnöki tisztségét, rajtam kívül még van alelnöke, jegyzője és két vezetőségi tagja az egyesületnek. 52 hektár községi legelővel és 128 szarvasmarhával kezdtünk. Három évig tartott, amíg megszabadítottuk a legelőket a bozóttól, és megállítottuk annak újrafejlődését minden tavasszal.

Aztán jöttek azok a gondok, amelyeket nem a természettel, hanem az emberekkel kellett megvívnunk. Sajnos esztendőről esztendőre elkedvetlenedtek a jószágtartástól, az idősek kiöregedtek, a fiatalok inkább a bevásárlóközpontokból kezdték beszerezni az élelmiszert, a biztos fizetésért pedig a Szatmárnémetiben működő vállalatokhoz szerződtek. Mindezek következtében csökkent a bérelhető területek nagysága, mivel megcsappant a jószágok létszáma, és nem volt, aki a csordásságot elvállalja. Jelenleg két hektár legelőt bérlünk, és 14 jószágot tartunk nyilván, amelyekből csak négynek vannak rendben az okmányai. Elszomorító a helyzet, de sajnos látjuk, hogy nem vagyunk egyedül ilyen téren, hiszen hasonló helyzetek uralkodnak országszerte. Mi a megoldás? Nem tudom… Hiába az újrafüvesített legelő, éveken át zabbal, szalmával, szénával segítettük az átteleltetést. Már nincs rá igény, és ez nem minden esetben a jólét megjelenését bizonyítja, hanem a multik megjelenése által tönkretett gazdaságokat, amelyekből generációkon át családok éltek, és az emberi kapcsolatokat erősítették.

— Hogyan kezdődött a hagyományfelelevenítő, -őrző tevékenység?

— Egyesületünk működési szabályzata alapján nemcsak mezőgazdasági, hanem kulturális, hagyományőrző, rendezvényszervező és pályázatíró feladatokat is felvállal. 2012-ben ismertük meg a Zajtai Vitéz Gaál Lajos Egyesület vezetőségét, amelynek tagjai már tapasztalt színjátszók és néptáncosok voltak. Külhoni kulturális egyesületet kerestek határon átívelő pályázat megvalósítása okán, melynek célja a kultúrák megismerése és műsorok/előadások kölcsönös bemutatása. Mindezekben Lengyel Anikó sándorhomoki származású, Zajtán letelepedett, magyar irodalom szakos tanárnő volt a közvetítőnk. A felkérést vállaltuk úgy, hogy az Isten adta tehetségen kívül nekünk semmink sem volt, míg a másik oldalt jól felszerelt művelődési otthon, kiváló hangtechnika, díszletek, népviseleti ruhák és cipők álltak rendelkezésre. Első lépésként megalakult a népdalkör, amelybe javarészt a református egyházközség kórusának tagjai jelentkeztek. Lelkesen készültünk heti rendszerességgel, s az eredménye 2013-ban lett meg, amikor Zajtán a hazatérés napján 36 szárazberki zengte a szebbnél szebb hazafias dalokat és kórusműveket. A siker élménye áthatotta mindannyiunk lelkét, és a következő hetekben még lelkesebben próbáltunk. Ihletet kapva a zajtai néptáncosoktól fiataljaink is kedvet kaptak. Kiderült, hogy ez is a zsigerekben van: néptánc, ének, szavalat vagy színjátszás nem fog ki a szárazberkieken, hiszen van kikre építkezni. Ezeket az adottságokat hamar felismerte Ilonczai Zsombor lelkipásztor, és alkalomról alkalomra merészebbnél merészebb előadásokat és többszólamú énekeket gyakoroltak és gyakorolnak rendületlenül a hagyományőrzők, míg a néptáncoktatást Kása Zsolt és Kása Melinda vállalták, illetve második éve ifj. Szarvas Károly.
Szépen hangzanak mindezek, de vannak ezen a téren is elgondolkodtató dolgok: több korosztály is megtanulta már a szatmári táncot vagy a verbunkot, de sajnos a nagykorúvá válás, sok esetben a mai világ más kikapcsolódás felé csábítja az ifjakat. A népdalkör tagjai a kezdeti nagy lendület után lemorzsolódtak, új arcok ritkán jelennek meg, pedig vannak jó hanggal megáldott egyének közösségünkben. Sajnos mindezekre rájátszottak az elmúlt másfél év járványhelyzeti korlátai és azok következményei, amelyeket nehéz lesz leküzdeni. Hiszek benne, hogy Szárazberek a pandémia végleges elmúltával lépésről lépésre újraéled, bár lehet, hogy nem lesz olyan a lendület, mint a valamikori csúcsponton, de bízunk Istenben és az utánpótlás erejében, mert van akarat, van, aki a próbákat és eseményeket levezesse, a kellemes együttléteket megszervezze.

— A rendezvények, előadások megszervezéséhez, a viseletek megvásárlásához, az utazásokhoz pénz kell. S igaz ugyan, hogy a legtöbb mulatság tombolajátékán befolyt összeget ilyen célokra fordítják, de ez nem fedez minden kiadást. Honnan, miből pótolják a hiányzó részt?

— Hirtelen nem is tudok olyan tevékenységet megemlíteni, amelynek ne lenne anyagi háttere is. Így vagyunk ezzel mi is. A próbák, a fellépésekre való utazás, a rendezvények szervezése mind-mind pénzbeli kiadásokkal is jár. Hála az isteni gondviselésnek mindig kikerültek a szükséges összegek. A kezdeti lépésekhez az alapító tagok 700 lejt dobtak össze, a tavaly év végi leltárértéki mérlegünk ennek a nyolcvanhatszorosát mutatta ki. Olyan felszereltségünk van, amelyekkel részt tudunk venni a böllérversenyeken, le tudunk vezetni egy egész szüreti eseménysort a szőlőszedéstől egészen a bor lefejtéséig, bármilyen jellegű szabadtéri rendezvényt lebonyolíthatunk, amelyeken kultúrcsoportjaink tagjain kívül 100–120 személy fedél alatt foglalhat helyet, fogyaszthat el egy tányér finom bográcsgulyást.

15 évvel ezelőtt még „összedobtuk” az első Bocskai Napokhoz a kellékeket és az alapanyagokat, most azt látom, hogy már nincsenek olyan gondjaink, hogy sátrakért szaladjunk a negyedik faluig, vagy színpadot, üstöket, asztalokat, padokat, hűtőszekrényt, hangosítást kölcsön kérjünk vagy béreljünk. A pénzforrásoknak és a jó sáfárkodásnak az eredményei ezek, amelyeknek számtalan lehetőségét folyamatosan keressük. Működésünk anyagi fedezetét megalapozza a pályázatok írása (Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., Csoóri Sándor Program, Nemzeti Együttműködési Alap, Communitas Alapítvány), önkormányzati támogatás, jövedelemadók felajánlása, önkéntes pénzbeli támogatások, tagsági díjak. Köszönet mindezekért!

— A hármas határ települései ezer szállal kapcsolódnak egymáshoz, a legszorosabb kötelék mégis Zajtával alakult ki.

— Igen, az elmúlt kilenc évben a magyarországi Zajta községgel alakult ki a legerősebb kapcsolat, bár vannak más településekkel is együttműködési szándéknyilatkozataink, amelyek ideiglenesen, egy-egy közös program megvalósításáig tartottak csak, mivel a másik fél hamar kifulladt — ami sajnálatos, hiszen a kultúra és a hit megélése folyamatos kell hogy legyen. A zajtaiakkal való kapcsolat az összetartozás érzését erősíti meg bennünk. Már rögtön első találkozásunk alkalmával közös nevezőn voltunk, értettük egymás gondolatait, nehéz helyzetekben és örömökben egyaránt számíthattunk egymásra. Egymás vallását és nemzeti gyökereit (magyar és sváb) tisztelve minden esztendőben együtt emlékezünk az összetartozás napján a szárazberki református templomban a trianoni gyászra, majd egy hónappal később a testvértelepülésünk ősi római katolikus templomában Zajta „hazatérésére”, és hogy mindezekre korona kerüljön, a nyár nem múlhat el anélkül, hogy a vallásszabadságot hirdető Bocskai István fejedelem előtt ne tisztelegjünk közösen.

Ezek azok az alkalmak, amikor a szórakozás és az együttlét örömének a hátterében terveinket megbeszéljük, a jövőt formáljuk. Zajta község, mint megannyi más kistelepülés Magyarországon, rendelkezik önkormányzással. Szépen fejlődik a község, hiszen saját költségvetése van, emellett pályázatokból is gazdálkodhat. Ezidáig négy alkalommal kértek fel pályázati partnernek, amelyeknek szívesen eleget is tettünk. A tavalyi, korlátozások között megvalósult közös tevékenységünk eredménye minden eddigit felülmúlt, hiszen Magyarország Kormánya pályázatot hirdetett önkormányzatok részére kisbusz beszerzése végett, azzal a feltétellel, hogy a pályázók a korábban vásárolt járművüket felajánlják egy külhoni nonprofit szervezet számára. Zajta Község Önkormányzata, Kosztya Zoltán Pál polgármester úrral az élen egyhangúlag Szárazberket jelölte meg erre a célra. Több mint egyévnyi szervezés és intézkedés után elérkezett a várva várt pillanat, és június ötödikén, a Szárazberekre szervezett összetartozás napján Kosztya Zoltán Pál polgármester átadta a kulcsokat, a szükséges dokumentumokat és a 8+1 személyes, alig 6 esztendős, kitűnő állapotban lévő Volkswagent egyesületünknek.

Tudjuk jól, hogy a szellemi értékek felülmúlhatatlanok, de ki merem jelenteni, hogy az anyagiak sem elhanyagolhatók egy közösség életében. Ígérjük a kedves polgármester úrnak, hogy jó gazdái leszünk ennek az adománynak, amelyre szükség is volt már a mi közösségi életünk megkönnyebbítésére.
De köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik akár egy fűszál megmozdításával is segítették ezidáig közösségeink törekvéseit, és a jövőbeli eredményes együttműködésre biztatok mindenkit — hiszen nemzetünk szolgálatában állva tudnunk kell, hogy igazi megmaradást és jövőt az jelent: nemzettestünk részei erősödnek hitben és kultúrában, melyeket követ a szolgálat és annak sikerei. A felsoroltakkal, mindennapi küzdelmek árán elért sikereinkkel nem hivalkodni akarok, hanem bátorítani szeretnék minden szatmári és erdélyi települést, hogy legyenek tagok, amelyek felvállalják közösségeik múltját és kincseit, illetve érezzék, hogy a lakosságért tenni olykor nagyon nehéz feladat, de hiszem, hogy megéri és érdemes.

Szabó Kinga Mária