×
2024. 05 06.
Hétfő
Ivett, Frida
13 °C
borús égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.65 RON
100HUF = 1.28 RON
Belföld

Bode szerint szabályosan jártak el a Diana Şoşoacă és az olasz újságírók közötti incidenshez kihívott rendőrök

2021.12.16 - 15:52
Megosztás:
Bode szerint szabályosan jártak el a Diana Şoşoacă és az olasz újságírók közötti incidenshez kihívott rendőrök
A belügyminiszter szerint szabályosan jártak el a Diana Şoşoacă szenátor és az olaszországi forgatócsoport közötti incidenshez kihívott rendőrök.

Lucian Bode erről Zilahon beszélt a sajtónak csütörtökön. Emlékeztetett arra, hogy a rendőrök kevesebb mint négy perccel a riasztásuk után érkeztek ki a helyszínre, és elsimították a konfliktust. Ezután pedig 'az ilyen helyzetekre előírt törvényes előírásoknak megfelelően' a rendőrőrsre invitálták a feleket.

A belügyminiszter elmondta, tudomása van arról, hogy az olasz újságírók és Diana Şoşoacă is elégedetlenek a hatóságok eljárásával. 'Belügyminiszterként engem is bosszant, hogy az eljárásban részt vevő egyik rendőrnek megszorongatták a nyakát, megragadták az egyenruháját, a tettes pedig szabadlábon van' - jelentette ki.

Bode hozzátette: az ügyben két bűnvádi eljárás indult, és bízik abban, hogy a felelősök meg fognak fizetni fognak a tettükért. AGERPRES

FRISSÍTVE! Gyermekbántalmazás miatt őrizetbe vett szülők
FRISSÍTVE: A szülőket előzetes letartóztatásba helyezték. Őrizetbe vették vasárnap egy kétéves Szatmár megyei gyermek Németországban élő szüleit, miután – a rendőrség szerint –, németországi tartózkodásuk alatt bántalmazták a kisgyermeket.
Európa-szerte lesznek razziák az utakon
Harminc európai országban, köztük Románia és Magyarország területén is Alcohol & Drugs közúti ellenőrzési akciókat fognak tartani a közlekedésrendészek a következő hét minden napján, az ittas, bódult állapotban vezetők kiszűrése érdekében.
FRISSíTVE: Szatmárban is razziákkal, házkutatásokkal indul a kedd reggel (VIDEÓ)
Frissítve: Egy országos szinten összehangolt akció keretében több mint 260 házkutatást végez kedd reggel a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság (DIICOT) rendőrökkel és csendőrökkel együtt. Szatmárban a keménydrog kategóriába tartozó 3-CMC kristály-dílerek buktak le.