×
2022. 01 27.
Csütörtök
Angelika
0 °C
Borult idő
1EUR = 4.95 RON
1USD = 4.42 RON
100HUF = 1.38 RON
Publicisztika

A párkapcsolati ösztönök felülírása

2020.05.23 - 17:06
Megosztás:
A párkapcsolati ösztönök felülírása
Enikő napok óta próbálja megérteni, kinek jó az, ha folyton nő a „fejetlenség”.

Egymásnak ellentmondó rendelkezéseket léptetnek hatályba, sokszor késő este vagy éppen éjfél előtt, s egy-két nap múlva ezeket bejelentés nélkül újabb rendelkezések írják felül. Enikő főként azokat a rendelkezéseket figyeli, amelyek a kijárásra vonatkoznak. Teljesen egyetért azzal, hogy hatékony szabályokat kell hozni, de az összevisszaságot nagyon nem kedveli.

— Mindannyiunk érdeke, hogy túljussunk a veszélyhelyzeten — mondja —, mindent annak érdekében kell tennünk, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a járvány után is lesz élet, s nem lenne jó, ha a mostani intézkedések és a mostani viselkedésünk rossz hatással lenne a jövőnkre. Kezdettől fogva kiemelten kezelték és jelentős hangsúlyt helyeztek a családok életére, ami szép és jó. Jó az, ha ezekben a hetekben együtt lehet a család apraja-nagyja, eltűnnek az annyiszor hangoztatott szakadékok, melyek a munka és sok más miatt alakultak ki. Egyszer sem hallottam viszont azt, hogy mi lesz a baráti kapcsolatokkal. Mi lesz az alakulóban lévő párkapcsolatokkal? Elég régóta téma, hogy a fiatalok nem kötnek házasságot, sok a magányos egyedülálló. A karantén idején a fiatalok párkapcsolatai sok esetben ápolhatatlanná váltak, és senkinek nem jutott eszébe, hogy ez így nem jó. Több formája is megjelent már a saját felelősségre kitöltendő nyilatkozatnak, de egyikben sem szerepelt olyan megjelölhető pont, hogy „udvarlás”.

Amikor ezt Enikő szóvá tette online fórumokon, mindenki egyetértett vele, mégsem történt intézkedés. Volt, aki megjegyezte: egy komoly párkapcsolat nem néhány hét fizikai távol maradáson múlik (egy még nem érett kapcsolat múlhat ezen), egy egymáshoz mélyen ragaszkodó pár megtalálja a módját a találkozásnak. A kapcsolattartási ösztönök generációkon át alakultak ki, ezeket elnyomni nagyon nehéz, hiszen az emberi mivoltunk lényegévé váltak. Enikő meg van győződve arról, hogy csak a jó társas kapcsolatok tudják ellensúlyozni a stressz által keltett negatív hatásokat. A távolságtartás próbára teszi az együttműködés emberi képességét. Át kellett volna vagy át kellene gondolni jobban a járvány terjedésének a megakadályozására megfogalmazott szabályokat, hogy ne szülessenek olyan intézkedések, melyek a fizikai távolságtartás miatt a társas kapcsolatok szűküléséhez vezetnek.

— Minden jel arra utal — fogalmaz Enikő —, hogy ha tetszik, ha nem, az online irányába halad az oktatás. Felsorakoztathatjuk ennek nagyon sok negatív és pozitív következményét, de attól semmi sem változik. Képzeljük azonban el, milyenek lesznek azok az érettségiző fiatalok, akik nagy része alig hagyja majd el a szobáját, nem fogja megtapasztalni, hogy milyen a társas élet, hogyan kell viselkedni közösségekben… Ezekben a fiatalokban nem alakul ki a párkapcsolati ösztön, az internet befolyásolja és irányítja majd az életüket, s nem biztos, hogy vágyakozni fognak majd a fiúk a lányok, a lányok a fiúk után.

Enikő meglátásai elgondolkodtatók. Ha most nem tekintünk előre, hanem csak arra vonatkoztatunk, ami pillanatnyilag tapasztalható, már ennyi is elég ahhoz, hogy féltsük a holnapot. Bizonyára vannak olyan egymást kereső fiatalok, akik a járvány miatt bármennyire el vannak zárva egymástól, megtalálják a módját annak, hogy ha kevesebbszer is, de valahol találkozzanak. A fizikai távolságtartás nem győzi le a párkapcsolati ösztönt. Ez az ösztön az, ami közel hozza egymáshoz az embereket. A megújuló ösztön nélkül nincs jövője az emberiségnek. Az, hogy engedélyezni kell-e az udvarlást, vitatott téma. Az viszont tény, hogy az emberi kapcsolatok fellazulása csak az első lépése az elmagányosodásnak. A további lépések már kórosak is lehetnek, és felülírják a párkapcsolati ösztönöket.

Elek György

 

Tudás- és érzelemmentesen
Az egyik hírportálon olvastam a napokban, hogy a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen megszűnik az esztétika kar, amit azzal indokolnak, hogy nincs rá igény, az ott szerzett diplomával nem lehet jól fizető álláshoz jutni.
A jónak tűnő középút áldozatai
Mindig tiszteltem azokat, akiknek volt mindenről saját véleményük, és abból nem engedtek, bármi történt.
Az otthon az, ahol élünk
Imre több mint húsz éve költözött be faluról városra. Ez idő alatt nagyon megváltozott olyan szempontból, hogy kissé idegenné vált számára a kerti munka, sőt, az udvarseprés és az ezekhez hasonlók is.
Cookie