A jónak tűnő középút áldozatai

Főként azokat illeti a tisztelet, akik a legnagyobb előnyökért sem változtatják meg a véleményüket, a legmagasabb pozíciókért sem mondanak le elveikről. Napjainkban idejétmúltnak minősítik elég sokan a középutat, mert a pillanatnyi érdekek szempontjából ez a legnehezebben járhat, hosszú távon pedig kevesen gondolkodnak, kevesen érzik úgy, hogy az ide-oda történő ingadozás akár zsákutcába is vezethet, ahonnan aligha van kiút.
Az egyik jó barátom azt remélte, ha elkezd politizálni, és kiáll egy csoportérdek mellett, segítséget kap ahhoz, hogy önmagát is megvalósítsa, mert ez a divatos szó — az önmegvalósítás — a felszínen kell legyen nemcsak a szóhasználatban, hanem az életutakban is. Ha önmegvalósításról beszélünk, mindenképpen megfordul az agyunkban, hogy ilyen alapon háttérbe szorulnak a közös érdekek. A barátom esetében is fennáll a veszélye annak, hogy az önérdek miatt háttérbe szorítja a közösségi érdeket, és elveszíti a támogatást. Ettől félnek mindazok, akik csoportok, közösségek élén állnak, mert ha valami miatt elveszítik a támogatást, erőtlenekké válnak.
A támogatás megszerzése, megtartása vagy elvesztése sokrétű kérdés, mondhatnám azt is, hogy elvesztése vagy megtartása egyformán könnyű és nehéz, a legtöbb esetben éppen attól függ, hogy az illető személy mennyire képes megmaradni a középúton, mennyire kitartó abban, hogy ne engedjen a csábításoknak. Mert csábítják az embert — a legkisebbektől a legnagyobbakig — azok, akiknek valamilyen szintű támogatásra van szükségük. Lehet ez egy egyszerű segítségnek tűnő elvárás vagy felkérés, de lehet olyan törekvés felkarolása, amikor magas pozíciók megszerzéséért kell valakit támogatni. Az egyszerű emberek nem igazán tudják azt, hogy ők egy-egy rábólintással, egy-egy aláírással, politikai téren egy-egy szavazattal kit és miért támogatnak. Ők ezt tehetik kötelességtudatból, becsületből, valamilyen módon történő viszonzásból, reményből… Az emberek nagy százaléka támogató, és ki-ki a társadalmi helyzetének megfelelően támogatott.
Nem tudok választ adni arra a kérdésre, hogy milyen következményekkel járhat, ha valaki megmarad a középúton. Annyi bizonyos, hogy az, aki néha egyik, néha a másik oldalra áll, lehet szerencsés, de könnyen ráfizethet, ha egy adott helyzetben melléfog, és nem a jó oldalra áll. Hasonló a helyzet azokkal is, akik ezt magas szinten, tudatosan teszik. Sokkal nagyobb esély van az egyszer lent, egyszer fent váltakozására, mint a mindig fentre. A középút valahogy más. Nem lehet nagyot esni, nem kell túl sokat kapaszkodni a csúcsig, de egy olyan állapot, ahol mindig jobbra vár az ember, viszont a jobb sohasem jön el.
Az egyszer lent, egyszer fent váltakozása a legnehezebb minden területen. Ha gazdaságilag vesszük, nem jó gazdagságból a szegénységbe csúszni, viszont a gazdagságot sem egyszerű hosszú távon megtartani. Politikában sem jó érzés pozíciókat veszteni, és nem könnyű újra felkapaszkodni, főként úgy, hogy pártot és ideológiát kell váltani. Itt most sokan arra gondolnak: hol van már az ideológia?! Valóban eltűnőben vannak az ideológiák, a helyüket felváltják az érdekek, melyek érvényesítéséért bármilyen elvekről, erkölcsökről, megállapodásokról le lehet mondani.
A középúton megmaradó ember nem érdekekre épít, hanem az egyéni meglátás gyakorlatba ültetése fontos számára. Ahogy említettem, az egyéni erkölcsi elvek betartói egy ilyen társadalomban, amelyben mi élünk, nem tudnak tartós közösségeket alkotni, mert ha sokan vannak, se tudnak szerveződni, hiszen a szerveződés már egyfajta politika.
Ki támogatja a középúton megmaradni vágyó embereket, hogy közösséget alkossanak? A csoportosulás már érdekképviselet, szembe kell állni más csoportosulásokkal. Valami és valakik ellen kell létrejöjjenek, harcolniuk kell, a harcokban pedig — legyenek azok bármilyen nemes harcok — éppen azok a gyengék válnak áldozatokká, akiknek a legnagyobb támogatásra lenne szükségük.

Elek György