Tudjuk érezni, gazdagok vagyunk!

Hagyományosan gyönyörű népviseletben pattantak szekérre tegnap korán reggel az avasújvárosi madiszos fiatalok, és járták végig a település utcáit — népdalokkal, kurjongatásokkal ébresztve a helybélieket, nehogy lemaradjon valaki is a hegyi prédikációról. A különleges ébresztő hatékonynak bizonyult, hiszen 11 órára nagyon sokan, több mint ötszázan gyűltek össze az Avasújvárosi Református Egyházközség szőlőhegyen álló hegyi házánál, hogy ott őseik lassan két és fél évszázados meghagyása szerint az ősz és a szüret végén megköszönjék a szőlőtermést és mindazt, amivel a Fennvaló megáldotta őket — idén is külön kegyelemként ragyogó napsütésben, kellemes, késő őszi melegben, a természet aranyló-rozsdálló ölelésében.

Hálaadó, ünnepi igehirdetése alapjául Gellén Sándor lelkipásztor Mózes első könyvének sorait választotta, azt a történetet, amelyben a Beérsebából Hárán felé tartó Jákóbot álmában megszólítja Isten, megígéri neki, hogy vele lesz, bármerre is jár, visszahozza arra a földre, amit neki ad, s nem hagyja el, amíg nem teljesíti, amit megígért neki. A reggel felébredő Jákób pedig megfogadja: ha Isten vele lesz, megőrzi az úton, és békességben térhet vissza apja házához, akkor az Úr lesz az ő Istene, és bármit ad neki, annak tizedét ő az Úrnak adja.

„De mi is van ennek a történetnek a hátterében? És mi köze a hálaadásunknak ehhez? Jákóbot egész életében elkíséri hite, tud perlekedni, tud birokra szállni Istennel, de tud alázatosan is megállni előtte. Mi magunk is így vagyunk ezzel — s csak annak a népnek nincs jövője, amelyik nem a múltjában keresi Isten jelenlétét. Jákób elcsalja az atyai áldást — ma minden apának és anyának tudnia kell, hogy nemcsak az anyagi érték, hanem az atyai áldás is szükséges, és aki Isten áldását elvette, az tud isteni áldást adni gyermeke számára. Ma mindent olyan természetesnek veszünk: szántunk, és ezért termés lesz, metszünk, és ezért szőlő, bor lesz — de kimondjuk-e, gondolunk-e arra, hogy ez Isten áldása? A köröttünk zajongó, zsibongó világban nagyon jó néha csendben lenni — ma itt csendességet kell teremtsünk, magunkba kell szálljunk, és ki kell mondjuk: ebben a csendben várom, hogy te megszólalj, Uram. Évszázadok, lassan két és fél évszázada hálát adunk itt. És nem csak a termésért kell hálát adnunk — százéves a Királyhágómelléki Református Egyházkerület. Mennyi mindenen kellett keresztülmenni magyar reformátusként… Az egyházkerület első püspökét 200 000 ember választja meg, de Bukarest éveken keresztül nemet mond arra, hogy elismerje, s csak 1939-ben mond igent az egyházkerületre. Hálát adunk az 504 év református egyházáért, azért az egyházért, amelyet bárhol, bárhogy kínoztak, hittel kimondta: erős várunk nékünk az Isten. Jákób hátrahagy mindent, de két dolgot visz magával: csaló múltját és bűneit, illetve a hitet. Olyan jó megállni Isten színe előtt — azt az áldást, amelyben őseinknek részük volt, te is továbbadhatod. Milyen áldással bocsásd külföldre dolgozni induló fiadat? Visszavezetlek! Jákób húsz évig van távol, de 'az a föld akkor is atyáid földje lesz' — nagyon nagy biztatás ez nekünk ma is itt. Jákóbnak nincs semmije, se háza, se otthona, se népe, és akkor jelenik meg igazán az érték. Nehéz lelkiismeret-furdalások közepette élni, elaludni — de álmot lát, látja Istent, találkozik Istennel. Ma nem az a legnagyobb gondunk, hogy álomra tudjuk-e hajtani fejünket, hanem hogy akarjuk-e látni Istent. Mert Ő a fontos. Az, aki azt mondja a földönfutó Jákóbnak: veled vagyok, megőrizlek téged. Ezek a szavak reánk is érvényesek, az országhatárokon túl is, ott lesz veled Isten áldása” — fogalmazott. Felidézte azt is, hogy egyik őse 62 esztendeig szolgált Avasújvárosban, pedig Debrecenben örökölt nagy házat, mehetett volna oda, ám itt maradt. „Isten itt adott nekünk lehetőséget. De mit érnek ezek a gyönyörű házak, a leaszfaltozott út, ha nem érezzük, hogy Isten itt van, itt kint a hegyen, a domboldalon, a hajlékban, ahol élsz? Ha nincs áldás? Bizony, az Úr van ezen a helyen. Éreztük már? És mit ér, ha mi nem állunk mellé? Milyen jó, hogy van ige és van ilyen szép nap, amikor az is hálát adhat, aki egyébként nem jár templomba. Jákób nem gazdagságot kér, hanem a mindennapi kenyeret, amire szükségünk van ma — ha ennyit megadsz, hálát adok. Ha többet adsz, annak a tizedtét neked adom — és így lehet jövőt építeni. Egy hétben 168 óra van, ebből egy órát kér tőlünk — ez nem is a tizede az egészségben, örömben kapott 168 órának…”

Az igehirdetést követően Magyar Lóránd parlamenti képviselő köszöntőjében — mintegy annak gondolatmenetét folytatva — kiemelte: az a közösség, amelynek nincs múltja, jövőt sem építhet. „Nekünk igenis van múltunk Avasújvárosban, az Avas Kapujában, a Partiumban, a Kárpát-medencében. Anarchikus világban élünk, és öröm látni, hogy itt most is ilyen sokan vagyunk. Múlt van, amit pedig itt látunk, ez a hálát adni összegyűlt több mint félezer ember a jelen — és van jövő itt, ahol tisztességes magyar reformátusok élnek.” A hálaadás évtizedek óta elmaradhatatlan résztvevője, Pataki Csaba megyei tanácselnök most egészségügyi okok miatt nem tudott jelen lenni, üdvözlő gondolatait Kovács Máté megyemenedzser tolmácsolta, s mint mondta: mindig öröm eljönni erre a csodálatos helyre, az avasújvárosi hegy lábához, s „jó látni, hogy ilyen erős a közösség, a hagyomány, a hit, ami nagy szó a mai zűrzavaros világban” — hangsúlyozta.

A hegyi prédikációt követően — melyet a gyülekezet férfikórusának szolgálata tett még szebbé — a gazdák vendégül látták ismerőseiket, rokonaikat, az egyházközség hegyi házának pincéje is megtelt atyafiakkal, akik a termés minősége-mennyisége megvitatása mellett meg is kóstolták az új bort.

Szabó Kinga Mária