Szent Miklós, Mikulás, a Krampusz és Rudolf, meg az ő piros orra

December 5-én este – december 6-én reggel izgatottak a csodás lényt, a Mikulást váró gyermekek, s valamivel kevésbé, de izgatottak a felnőttek is, nehogy valamilyen apró baki megtörje a csodát, gyermekük Mikulásban való hitét. 
Persze a globalizáció már így is alaposan összezavarta a hagyományokat — például amíg a két világháború között a Mikulás alakja a mennyben élt, a gyerekeket az égből figyelte, segítői pedig manók, angyalok vagy Krampuszok voltak, addig a mai fogyasztói társadalmakban szinte teljesen elterjed az a nézet, hogy Mikulás, illetve országonként más-más alak, aki a mi jóságos Mikulásunk megfelelője, a Lappföldön él, szánját rénszarvasok húzzák, a segítők pedig általában elmaradnak mellőle. 

Hogy az angolszász területeken (főleg az Amerikai Egyesült Államokban) Santa Claus néven karácsonyi ajándékhozó alakká vált Mikulást már ne is említsük, aki az Északi-sarkon lakik s a gyermekek karácsony előtt levelet küldenek neki kívánságaikkal — a globalizált (Mikulás/Télapó/Karácsony apó) Santa Claus aztán kilenc repülő rénszarvas által vontatott szánjával december 25-én egy éjszaka alatt körbejárja a Földet, és a kandallóra tett zoknikba, harisnyákba apró ajándékokat helyezve lepi meg a gyerekeket, akik tejjel és süteménnyel várják, mint ahogy Olaszországban is, hiszen ott is karácsony éjjelén viszi az ajándékokat. 

A felnőttek szerencséjére az aprónépeket  nem igazán hozza zavarba a hagyományok ilyetén összekeveredése, ők minden Mikulásnak örvendenek, és számukra az sem baj ha ezekben a napokban többször, többféle Nagyszakállúval találkoznak.

Szent Miklós püspök

De ki is ez a csodás lény? A piros palástban, püspöksüvegben és pásztorbottal ajándékokat osztó Mikulás eredetileg Szent Miklósnak, a Lycia római provinciában fekvő Müra püspökének népies alakja — szüleit kiskorában elvesztette, egyik rokona, a város püspöke nevelte fel, Miklós jótékony célokra szétosztogatta örökségét, a hívők pedig égi jelre megválasztották Müra püspökévé. Az emberek tiszteletét és szeretetét jótékonykodásával vívta ki, tettei miatt már életében szentnek tartották. A legenda szerint 343. december 6-án halt meg püspöki székhelyén, és sírja már akkor zarándokhely lett.

Csodatettei között tartják számon, hogy imáival lecsillapított egy iszonyatos vihart és megmentett egy vízbe esett tengerészt, ezért ő az utazók, kereskedők, zarándokok, tengerészek és révkalauzok védőszentje, de a gyermekek és diákok védőszentje is. A nevéhez fűződő leghíresebb legenda szerint élt Mürában egy szegény ember, aki nem tudta férjhez adni három lányát, mert nem telt a hozományra. A dolog Miklós fülébe is eljutott, de a püspök túl szerény volt ahhoz, hogy nyíltan segítsen, inkább az éjszaka leple alatt dobott be három erszényt az apának, így a lányok megmenekültek attól, hogy örömlánynak adják el őket. E tettéért Szent Miklós a hajadonok és az aggszüzek védőszentje, oltalmazója továbbá a házasságnak és az anyaságnak.

A Mikulásjárás hagyománya

A Szent Miklós napi magyar népi hagyományok német hatást tükröznek, a katolikus szent kultuszát Németországba a X. században vitték el a kereskedők, a középkorban szerepjátékokkal emlékeztek meg Szent Miklós tetteiről, s kezdetben a különféle játékokban a kolostori iskolák legifjabb diákja alakította Miklóst, majd ezt a szerepet a felnőttek vették át — ebből alakult ki aztán a szokás és került Magyarországra, hogy az ünnepnap előestéjén a Mikulásnak elnevezett piros köpenybe öltözött apó, házról házra járt és vizsgáztatta, dicsérte, ajándékokkal halmozta el a gyerekeket, vagy éppenséggel megfenyítette, megbüntette őket.

A hagyományos ünneplés a városokban és a falvakban az álarcos, jelmezes játék („alakoskodás”) volt Miklós-napon, december 6-án, s a népszokásból kiszorult a karácsonyra való lelki készülődés, s a gonosz-űző jelleg lett hangsúlyosabb. A modern magyar néphagyomány szerint december 5. éjjelén – december 6. hajnalán a Mikulás meglátogatja a gyermekeket, s ha az elmúlt évben jól viselkedtek, kisebb ajándékot ad nekik — ez  a népszokás, azaz az ablakba kitett csizmákba ajándékot helyező titokzatos Mikulásjárás nem olyan régi, mindössze bő évszázadra tekint vissza. 

Krampusz – akit manapság egyre inkább mellőznek

A Krampusz, azaz a Mikulást kísérő ördög figurája. Az eredetileg osztrák területről származó, a Monarchia nagy részében, valamint Németországban is népszerű ördögalak Szent Miklós állandó kísérője, aki a rosszalkodó gyerekeket virgáccsal bünteti.
A Krampusz mint a Mikulás segédje egészen a XX. századig ismeretlen volt az osztrák tartományokon, Csehországon és Magyarországon kívül, rövid időn belül azonban nagy népszerűségre tett szert a Monarchia határain túl is. Noha a Krampusz december hatodikán kíséri házról házra a szent püspököt, zsákját hozva és a rossz gyerekeket elvitellel megfenyegetve, valójában a téli napforduló szülötte.

Az osztrák Alpok falvaiban ősidők óta az év legsötétebb napján tartják a gonoszt zajjal-tűzzel elűző felvonulásokat, amelynek kecskeszarvú, láncaikat csörgető maskarái funkciójukban és külsejükben egyaránt a magyar busójárás figuráit idézik.
A kereszténység felvétele után a maskarák természetes módon kapcsolódtak Szent Miklóshoz, aki legendája szerint láncra verte az ördögöt, s ezért a középkortól kezdve az ő ajándékosztó kíséretében is felvonultak december hatodikán — a jóságos ajándékosztó mellett szükség volt a rosszaság és a büntetésosztó megformálására is. Másrészt — mivel a legenda szerint Szent Miklós láncra verte a Krampuszt, aki az ördögöt testesíti meg, és ezért kénytelen mellette szolgálnia, segítenie őt az ajándékozásban — a jóság, az igazságosság, mindig legyőzi a gonosz erőket.

Mindenütt elmaradhatatlan ismertetőjegye volt azonban a kiöltött hosszú nyelv, amellyel a gyermekeket ijesztgette, a virgács, amellyel a rosszakat megfenyegette, s a puttony, amelybe a végképp javíthatatlanokat nagy karmával – amelyről nevét is kapta – belerakta és elvitte.

Rudolf és az ő piros orra

Ám a Mikulást nem csak a krampuszok kísérik, hanem hűséges rénszarvasai: Üstökös, Íjas, Csillag, Táncos, Pompás, Villám, Táltos, Ágas és 1935 óta Rudolf, a piros orrú szarvas. Az 1930-as években tűnt fel Rudolf, a leghíresebb rénszarvas. Utolsóként csatlakozott ugyan a Mikulás csapatához, ám ő lett a legismertebb. Az Északi-sarkon született sok-sok évvel ezelőtt, és amikor kicsi volt, nem játszhatott a többiekkel, mert kiközösítették piros orra miatt.

Mivel folyton szomorú volt, számtalan dolgot megpróbált, hogy olyan legyen, mint a többiek, ám piros nóziját sem elrejteni nem tudta, sem megszabadulni nem tudott tőle. Az egyik ünnepen nagy, vastag köd keletkezett az Északi-sarkon, semmit sem lehetett látni, a Mikulás már gondolatban feladta, hogy felkeresi a gyerekeket. Ekkor jött rá, hogy Rudolf az orrával irányíthatja őt, és utat mutathat, így Rudolfnak köszönhetően mindenki megkapta az ajándékot. Ezt követően mindig Rudolf vezette a rénszarvascsapatot.

Szabó Kinga Mária