×
2024. 05 07.
Kedd
Gizella
21 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.63 RON
100HUF = 1.28 RON
Nagykároly

Nyílt napra készülnek a nagykárolyi cserkészek

2021.09.29 - 17:00
Megosztás:
Nyílt napra készülnek a nagykárolyi cserkészek
Várják az új kiscserkészeket a nagykárolyi toborzóra (Fotó: Facebook/151. Gr. Károlyi Gyula Cserkészcsapat – Nagykároly)
Mint minden ősszel, idén is megrendezik a toborzót, amelyen a cserkészet iránt érdeklődő gyerekek és fiatalok bepillantást nyerhetnek ebbe az életformába, a cserkészlét részleteibe. A rendhagyó körülmények okán az idei rendezvény is kissé rendhagyó módon zajlik majd.

„A cserkészévünket rendszerint a toborzóval indítjuk, amely eseményen keresztül mindig a csapat jövőjét szándékszunk újra és újra megalapozni, azáltal, hogy új tagokat hívunk magunk mellé. Idén október 2-án reggel 10 órától a Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceumba várjuk sok szeretettel az érdeklődőket, természetesen az aktuális járványügyi szabályokhoz igazodva.
Az előző években ez mindig egy tematikus rendezvény volt, például tavalyelőtt a Pán Pétert dolgoztuk fel, ami 1907-ben az első cserkésztábor keretmeséje is volt. Magán az eseményen pedig igyekszünk érdekes és izgalmas programokkal szolgálni a résztvevők számára, melyeken keresztül átfogó képet kaphatnak a cserkészetről és a munkánkról.


Ezzel szemben idén egy teljes napot szentelünk a toborzónak, tulajdonképpen egy tábori nap elevenedik majd meg előttünk: a zászlófelvonástól kezdve egészen az esti tábortűzig. Nyilván korlátozottak a lehetőségeink így, hogy a csapatotthonunkban leszünk, és nem kint a természetben, mégis próbáljuk a leghitelesebben megszervezni az eseményt, hogy valóban tábori hangulata legyen, így a cserkészként részt vevő gyerekekre egy jó kis nosztalgiázás vár majd, az újonnan érkezők pedig egyből a közepébe csaphatnak az eseményeknek, hiszen a tábor az egyik legfontosabb szegmense egy cserkészévnek.
Mivel a cserkészet mint mozgalom alapvetően több korosztályt különböztet meg, ezért igyekszünk mi is a foglalkozásokat korosztályok szerint felosztani: délelőtt várjuk a kiscserkész korosztályba tartozó kisiskolásokat (előkészítő–4. osztály), délután a cserkész korosztályba (5–8. osztály) tartozó lelkes jelöltek tekinthetnek be hozzánk, este pedig a kószák és a felfedezők csoportjába tartozó gimnazistákat várjuk” — olvasható a nagykárolyi 151. Gróf Károlyi Gyula Cserkészcsapat által kiadott közleményben. SZFÚ

Vess békét — arass igazságot!
A betlehemi láng nagy utat tesz meg minden évben: a betlehemi Születés-bazilikában őrzött örökmécsesről hozzák el cserkészek, akik repülőn, vonaton, autóban vagy épp gyalog viszik magukkal.
Jubileumot ünnepeltek a cserkészek
Az RMCSSZ fennállásának 30. évfordulóján a 44. Dsida Jenő Cserkészcsapat tiszteletbeli csapatvezetője, Boga Ferenc és csapatvezető helyettese, Tóth Zsejke Puskás Lajos-kitüntetésben részesült.
Hogyan válhat valaki jó őrsvezetővé?
2021 az őrsvezetők éve. Orbán Renáta, a kézdivásárhelyi 34. számú Gábor Áron cserkészcsapat tagja számolt be az ehhez kapcsolódó programról és arról, hogyan válhat valaki jó őrsvezetővé.