×
2024. 05 09.
Csütörtök
Gergely
18 °C
szórványos felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.64 RON
100HUF = 1.28 RON
Szatmárnémeti

Négyfordulós matematikaversenyt hirdetnek

2021.02.08 - 11:34
Megosztás:
Négyfordulós matematikaversenyt hirdetnek
A négyfordulós tantárgyverseny első fordulóját, azaz az iskolai szakaszt február 27-én rendezik meg — tájékoztatta lapunkat Cziprok András, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium matematikatanára.

A járványhelyzetre való tekintettel a tanügyminisztérium úgy határozott, hogy a 2020/21-es tanévben felfüggeszti a tantárgyolimpiákat és -versenyeket, ezért a Romániai Matematika Tudományok Társaság (RMTT) igazgatótanácsa úgy döntött, hogy megszervezi a matematikaolimpiát Gazeta Matematică Olimpia néven, az 1902-ben megrendezett első iskolai matematikavetélkedő, a Gazeta Matematică Verseny emlékére.

A négyfordulós tantárgyverseny első fordulóját, azaz az iskolai szakaszt február 27-én rendezik meg a felkészítő tanárok segítségével, az RMTT szatmári fiókszervezetének irányításával — tájékoztatta lapunkat Cziprok András, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium matematikatanára. A verseny online térben zajlik, minden diáknak két óra áll majd a rendelkezésére, hogy megoldja a 20 kérdésből álló rácstesztet. A kérdések 30%-a olyan feladat, mely a Gazeta Matematică matematikai lap 2020-as évfolyamának utolsó négy számában (9–12) jelent meg. A teszteket az RMTT szatmári fiókszervezete által kinevezett bizottság állítja össze az V–XII. osztályok diákjainak. A továbbjutáshoz a maximális pontszám legalább 75%-át kell teljesíteniük a versenyzőknek. A diákok otthonról jelentkeznek be a verseny honlapjára, és kapják meg a teszteket.

A második fordulóra március 20-án kerül sor, míg a harmadik fordulót (országos szakasz) április közepe táján rendezik meg. A negyedik fordulóba az ország legjobbjai jutnak tovább, a versenyző diákok minden fordulóban megkapják a feladatokat anyanyelven is.

Az első fordulóban több száz diák részvételére számít az RMTT szatmári fiókszervezete. 

Ma van a nemzetközi π-nap, a matematika világnapja
A nemzetközi π-nap a matematika egyik leghíresebb számának, a π (pí) számnak az ünnepe. A π-napot 1988 óta március 14-én ünneplik, mivel a dátum számjegyei két tizedesjegyig megegyeznek a pí értékével (3,14) A titokzatos szám (π) már az ókor óta nagyon sokat szerepelt különböző összefüggéseiben.
A Kölcsey lesz a nemzetközi döntő egyik központja
A Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjai jó eredményeket értek el hétvégén a Nemes Tihamér Online Programozási Verseny regionális szakaszán, tudtuk meg Demeter Csaba informatikatanártól.
Egy hét zene és képzőművészet…
Harmadik nekifutásra, november 11-től végre sikerült lebonyolítani A zene összeköt — XIII. Hám Zenei Versenyt, a szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum házi zenei versenyét, melyet a G. M. Zamfirescu Művelődési Központ támogatásával, ezúttal online felületen rendeztünk meg.