×
2024. 05 09.
Csütörtök
Gergely
19 °C
szórványos felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.64 RON
100HUF = 1.28 RON
Belföld

Lavinaveszély, erős szél és páratlan túra-élmény

2023.12.06 - 12:41
Megosztás:
Lavinaveszély, erős szél és páratlan túra-élmény
Hótalpat kellett a cipőkre szerelni és lavinaveszélytől is tartottak az EKE - Szatmárnémeti legbátrabb túrázói, akik november utolsó napjaiban a Retyezáton túráztak 2500 méter magasan.

Szilágyi Csongor beszámolója:
“A Retyezát egy olyan hely, ami alapból is rajta volt már egy ideje a bakancslistámon, most pedig, hogy fent voltam elmondhatom, hogy mindent megért ez az élmény.

Buta menedékház

Az Erdélyi Kárpát Egyesület - Szatmárnémeti mostani expedíciója, túrája, avagy portyája - nevezzük aminek akarjuk -, november 29-én szerdán indult amikoris este megérkeztünk az indulási pontra és felmentünk a Buta menedékházhoz. Egyben ez volt a túra legnagyobb nehézsége is, hideg volt és a hótaposó folyton lötyögött a hátamon, ami jelentősen nehezebbé tette a haladást, de épségben felértünk.
Fent melegen üdvözölt bennünket a csapat már megérkezett része, beszélgettünk egy kicsit, elosztottuk a szobákat és mentünk aludni.

Buta tó és lavinaveszély

Másnap felmentünk a Buta tóhoz és letapostuk a havat a gerincig, az idő napsütős és kellemes volt, a tájra egyetlen pillanatig sem lehetett semmi panasz. Nekem személy szerint ez volt a legelső olyan túrám, amelyet hótalppal csináltam meg és furcsa is volt egy kicsit az elején, de aztán könnyű volt megszokni és éreztem is az előnyeit amikor a csapat elején haladtam én is.

hirek/2023/december/lavinaveszely-eros-szel-es-paratlan-tura-elmeny-5.jpg

A gerincet pedig egyébként távolságtartással másztuk ki, vélt vagy valós lavinaveszély miatt, ez a gyakorlatban számomra elsősorban a biztonsági intézkedés mivoltán túl azt is jelentette, hogy több idő volt gyönyörködni a tájban, ami mondjuk egy kicsit meglepő velejárója volt a távolságtartásos lépésnek. Na mindegy, aznap este mikor lementünk sajnos ellenünk fordult a szerencse, szépen lassan, de megállíthatatlanul felmelegedett az idő és elkezdett esni az eső.

hirek/2023/december/lavinaveszely-eros-szel-es-paratlan-tura-elmeny-4.jpg
Piule csúcs

Mi társasjátékoztunk aznap este, és egyébként egész másnap is mivel annyira ramaty volt a pénteki idő, hogy a csapat egy része vállalta be túrát, de ők is csak délután egy kisebbet a Piule csúcs irányába.
Mindazonáltal meg kell jegyeznem, hogy szinte a teljes a társasággal töltött idő arany volt, az emberek mindig kedvesek voltak és jó volt velük át társasozni egy egész napot a rossz időben, igazán decemberi hangulat volt az esős időt leszámítva.

hirek/2023/december/lavinaveszely-eros-szel-es-paratlan-tura-elmeny-2.jpg
Csúcstámadás

Szombaton jött el végül a Custura csúcs (2457m) meghódításának diadalmas napja, a két nappal azelőtt letaposott úton elindulva felértünk a gerincre, ahol ezúttal továbbmentünk jobbra. Sajnos a látkép nem volt ugyanolyan, mint azelőtt két nappal, mert a fákról leolvadt a hó és az erdőben is nagyon kevés maradt meg, a mezőn pedig noha még mindig sok volt, nem számított soknak retyezáti mértékkel számolva. Akár így, akár úgy, a gerincen felfelé haladva az egyre erősödő szélben felértünk a csúcsra. A szelet azért muszáj megemlíteni, mert ignorálni nem lehet. A gerincen felfelé volt egy sípoló jelzés, amely már jelezte, hogy a feltámadó szél lassan szinte orkánná fog erősödni a csúcsig vezető úton. Viszont a széllel foglalkozni meg egyszerűen nem volt idő, először ugyanis megjelent a legnagyobb és legszebb völgy, amit valaha láttam rövid életem során. Két oldalon havas hegytetők és gerincek, míg a völgyben lefelé egyre zöldebb fenyvesek tarkították a látképet. Ezt lehetett látni a gerinc bal oldalán, a völgyön túl pedig név szerint a Bucura, a Papusa és a Peleaga határozta meg a látképet. A gerinc jobb oldalán egy kicsivel magasabb völgyet lehetett látni, illetve ahogy haladtunk felfelé a táj az elért kisebb pihenő helyként szolgáló helyeken egyre csak tágult előre, a csúcs irányába.

hirek/2023/december/lavinaveszely-eros-szel-es-paratlan-tura-elmeny-1.jpg
Erős szél, teljes kilátással

A csúcs eléréséért folytatott „küzdelem” utolsó párszáz méterében a szél annyira erős volt, hogy nem csak simán rá lehetett feküdni, de rá is voltam kényszerülve, a testem a talajjal többé nem zárt be 90 fokos szöget, hanem egy a széliránnyal ellentétes irányba mutató éles szöget inkább. Fent a csúcson aztán kiteljesedett a látvány, teljes 360 fokos kilátásban volt részünk, minden irányban ameddig a szem ellát nem volt semmi más csak a Déli-Kárpátok legszebb hegycsúcsai és hegyvonulatai. Fent azonban a nagy szél miatt nem maradtunk sokáig, hanem elindultunk vissza a menedékházhoz, ahol az este társasozás, illetve később csoportos activity volt a társasági élet, annak rendje módja szerint természetesen nem én voltam a legjobb activity-s, viszont a nevetésfaktor ki volt táblázva minden egyes pillanatban.

hirek/2023/december/lavinaveszely-eros-szel-es-paratlan-tura-elmeny-6.jpg
Nem bánták meg

Másnap a reggeli után elindultunk lefelé, és a lefelé vezető séta után pedig végül a kocsiba és Petrozsényba enni egy shaormát, innen pedig természetesen haza.
Az egyetlen dolog, amiről eddig nem beszéltem, az a menedékház volt, amely minden igényt kielégített, és a hegyi körülmények ellenére a legjobb fogásokat főzték nekünk minden egyes nap.
Összefoglalva a gondolataimat csak annyit tudok elmondani, hogy aki fel akar menni a Retyezátba, az gondolkodás helyett üljön tervezőasztalhoz és pakoljon, mert minden „kidobott” fillért és belefektetett energiát tízszeresen fog visszakapni.”

lejegyezte: Szilágyi Csongor
fotózta: Bartha Botond-Zsolt

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON! 

 

Kisköves újratöltve – EKE túrabeszámoló
Remek társaság, jó csapat, jó hangulat, finom csúcspálinka, 900 méter szintemelkedés, 1100 méter szintereszkedés, nagyjából gyönyörű időjárás egy kis esővel fűszerezve, 7,5 óra túraidő — az EKE nyári vándortáborának egyik túraútvonalát járták be, egyfajta főpróbaként.
EKE-túra: „Még hó takará’ el” a Rozsály-tetőt
Április huszadikán is útnak indultak az EKE – Szatmárnémeti tagjai, szimpatizánsai és túrakedvelők, az elmúlt szombaton a Gutin hegységbeli Rozsály-tetőt vették célba — a csodás napsütésnek hála, nemcsak a közelben lévő nagybányai kémény, a Gutin gerince, a nagybányai hegyek, és a Kőhát látszottak, hanem a távolabbra lévő Radnai havasok és az Ukrajnában lévő hegyek havas csúcsai is.
Rozsályi körtúrára hív az EKE
Újabb túrát szervez az Erdélyi Kárpát Egyesület – Szatmárnémeti április 20-án, szombaton, a Gutin hegységben lévő Rozsály tetőre.