×
2021. 09 29.
Szerda
Mihály
15 °C
Borult idő
1EUR = 4.95 RON
1USD = 4.24 RON
100HUF = 1.38 RON
Külföld

Ferenc pápa legalább vasárnapig kórházban marad

2021.07.07 - 14:13
Megosztás:
Ferenc pápa legalább vasárnapig kórházban marad
Sajtójelentések szerint Ferenc pápa a hét utolsó napján térhet vissza a Vatikánba, nem kizárt azonban, hogy a vasárnapi beszédét a római Gemelli kórházban tartja meg, ahol harmadik napja tartózkodik, miután műtétet hajtottak végre rajta.

A Matteo Bruni szentszéki szóvivő nevével, szokás szerint délben kiadott, pár soros vatikáni közlemény szerint Ferenc pápa éjszaka jól pihent, a reggelit követőpen elolvasta a napilapokat, és néhány lépést is tett.
    "A műtét utáni állapot megfelelően alakul, a rutinvizsgálatok eredménye jó" - olvasható a közleményben. A Vatikán korábbi tájékoztatása szerint Ferenc pápa várhatóan hét napot tölt kórházban, ha nem adódik semmilyen komplikáció.
    Illetékes olasz újságírók szerint ez azt jelenti, hogy Ferenc pápa vasárnap térhet vissza a Vatikánba. Nem kizárt azonban, hogy a vasárnap délben esedékes Úrangyala-imádságot és az ezt kísérő beszédet még a Gemelli kórház ablakából mondhatja el. Erre volt már példa II. János Pál pápa kórházi kezelései idején.
    A 84 éves Ferenc pápán vasárnap este tervezett műtétet hajtottak végre divertikuláris vastagbélszűkület miatt. A betegség idős embereknél nem ritka, fájdalmat, felfúvódást, gyulladást és elégtelen bélmozgást okozhat. A műtét óta Ferenc pápa a Gemelli kórház tizedik emeletén található, úgynevezett "pápai kórteremben" lábadozik. A Gemelli orvosai, személyzete és más betegei is a kórházban megszokott diszkrécióval övezik Ferenc pápa jelenlétét, senki sem nyilatkozik, csupán annyit mondanak, hogy imádkoznak az egészségéért.
    Értesülések szerint Ferenc pápán a beavatkozást eredetileg laparoszkópiával akarták végrehajtani. A műtét során azonban eltávolították a vastagbél egy részét, ami meghosszabbította a beavatkozás idejét. A megszokott orvosi eljárás szerint szövettani vizsgálatra is sor kerül.
    Sajtóforrások szerint Ferenc pápa hangulata jó, az orvosokkal tréfálkozott is. A lapok úgy tudják, a műtétről már februárban döntöttek, és az egyházfő a március eleji iraki látogatása alatt sem érezte jól magát.
    A műtétet és az azt követő felépülést júliusra időzítették, Ferenc pápa nyári pihenésének heteire. Augusztus 4-ig a szerdai audienciákat felfüggesztették. A Corriere della Sera napilap szerint a pápa "teljes felépüléssel" számol, amit az is bizonyít, hogy a kórházba vonulás előtti percekben jelentette be szeptemberi budapesti és szlovákiai látogatását.


MTI

 

Nem csak ágyak, orvosok és műszer is kell
A kórházi ágyakkal való ellátottság tekintetében Bukarest áll a legjobban, majd Kolozs megye következik, a képzeletbeli dobogó harmadik fokán pedig Kovászna megye található. Szatmár a középmezőnybe tartozik, mindössze 5,32 kórházi ágy jut ezer lakosra.
Változások a nagykárolyi kórház működésében
A pandémiás helyzet okán érvényben lévő szabályozások miatt, valamint a betegellátás folyamatos biztosítása érdekében a Nagykárolyi Városi Kórház vezetősége közleményben tudatta, hogy milyen módosítások történtek az egészségügyi intézmény működésében.
Megteltek a szatmári kórházak
Már rendszeresen küldenek át más megyékbe koronavírus-fertőzötteket, mert a Szatmár megyei kórházak és intenzív terápiás osztályok megteltek — viszont külön Covid-kórházak már nem lesznek.
Cookie