Egy sikeres pályafutás nyomában

— Gyors léptekkel közeledik 2020. június 15., egy nap, ami az ön életében vízválasztónak számít. Miért is?

— Valóban, ha Isten is úgy akarja, 38 év kitartó munka után eljön a nap, amikor egy új időszak veszi majd kezdetét életemben, a jól megérdemelt, mondom én, „aktív pihenés” időszaka, egy olyan időszak, amikor egy újabb ajtó kinyílik, és átlépve a küszöbét igyekszem majd nem lankadni, hanem újabb kihívást jelentő, ám megvalósítható célokat kitűzni magam elé.

— Évek óta mi, sajtósok is követjük a munkáját, főként, amióta vezető beosztásban szorgalmasan és kitartóan, nagyon sok jó eredménnyel, immár 15 éve szakszerűen egyengeti egy igen fontos intézmény, a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség ügyes-bajos dolgait. Viszont keveset tudunk szakmai pályafutása indulásáról. Hogy is kezdődött?

— Annyi minden történt az évek során, hogy kedvem lenne papírra vetni, mert bizonyára sokak számára tanulságos lenne. Kezdeném talán az első kilenc évvel, amit az egyetem végeztével a házgyárban töltöttem. Kemény, de szép évek voltak. Nem szerettem az irodai munkát, mindig az emberek társaságát kerestem, közöttük szerettem lenni, velük együtt dolgozni. Így történt, hogy kérésemre három műszakban, 26 évesen mesterként dolgoztam, nagyrészt férfiakból álló csoport munkáját irányítottam. Már akkor is a csapatmunka híve voltam, együtt, jóban-rosszban haladni a cél felé. Ennek köszönhetően a csapatom rövid időn belül a gyár legjobbjának bizonyult. Egyszerű emberek, a zömük vidéki, akiknek sajnos nem adatott meg a továbbtanulás lehetősége, de a könyv mindig ott volt a zsebükben, amit szünetben elővettek és olvastak, akikkel bármiről el lehetett beszélgetni, más szóval akiket nagyon lehetett szeretni az emberi mivoltuk miatt. Sokat köszönhetek nekik. Általuk ismertem meg az összefogás fontosságát és az egy szekéren, egy irányba elméletét. Aztán az 1990-es évek elején egyre rosszabbul mentek a dolgok, és a gyár csődbe ment. Akkor jött létre a környezetvédelmi ügynökség mint számomra egy újabb kihívás a láthatáron. Az elején nem igazán tudtam, mit kezdjek magammal, hiányzott a csapat, a megfogható eredmények iránti küzdelem vágya. Mint ahogyan mondani szokás, minden rosszban van valami jó is, és a ciánszennyezés 2001-ben új perspektívát nyitott számomra a pályázatok terén. Egy rövid, de intenzív továbbképzés után két pályázaton nyertem, ami által egy újabb csapat látott munkához, hogy felmérje a Szamos folyó vízminőségét a szennyezést követően. Még halakat is telepítettünk.

Evés közben jön meg az étvágy — tartja a mondás. Ezt éreztem én is, és elkezdtem vadászni a lehetőségét újabb és újabb pályázatok írásának. Így vezettük be 2001-ben elsőként a szelektív hulladékgazdálkodást Szatmárnémetiben és Nagykárolyban, amit ha az akkori önkormányzatok folytattak volna, meggyőződésem, hogy ma már nem itt állnánk. A csapatszellem, a szép eredmények egyre több lendületet adtak, hogy csak így tovább, folytatni kell, mert érdemes. Persze voltak buktatók is, hiszen a kezdeményezéseim nem minden esetben voltak rokonszenvesek a főnökeimnek. Akkor döntöttem úgy, hogy ha lesz rá lehetőség, megpályázom a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség vezetői tisztségét, ami sikerült is 2005 novemberében.

— Innen már köztudott, hogy az első megvalósítás, amit kezdeményezett, az a Zöld Ház volt.

— Igen, a tapasztalat, amit szereztem az évek során a pályázatírás terén, az összetartó csapat, és itt a kollégáimra gondolok, akik végig kitartóan mellettem álltak és támogattak, illetve a fiatalok környezetvédelemre való nevelésének fontossága bátorított fel arra, hogy egy újabb pályázat által, amit felkarolt Szatmárnémeti város önkormányzata is, EU-s finanszírozásból, közös erővel felújítsuk a régi városi közfürdőt, egy műemléképületet is megmentetve ezáltal. Így született meg a környezetvédelmi nevelési központ, aminek a Zöld Ház nevet a lakosság adta egy erre a célra szervezett névadó verseny alkalmával. Rövid időn belül megtelt élettel a Zöld Házunk, hiszen úgy az ifjúság, mint a felnőtt korosztály egyre nagyobb igényt tartott és a mai napig is tart a Zöld Házban zajló különböző rendezvények megtartására, illetve a környezetvédelmi események megünneplésére. Kevesen tudják, hogy e pályázat által az ukrán határ mentén érzékelőket (szenzorokat) helyeztünk el abból a célból, hogy folyamatosan monitorizálni tudjuk Halmi község levegőminőségét, ami oly sokszor szennyezettség veszélyének van kitéve a vegyi anyagokat szállító és Ukrajnából jövő vagonok, illetve kamionok miatt.

— Mi következett ezután?

— Az impozáns épület elé az egyházak támogatásának köszönhetően, valamint magánszemélyek téglajegyvásárlás általi közadakozásából Kiss Gedeon, a fák ezredesének mellszobrát valósítottuk meg és helyeztük el az őt megillető helyre. Ez 2010. december 20-án történt, azóta is minden évben ezen a napon megkoszorúzzuk a mellszobrot, legtöbbször a munkatársaimmal, de néhány éve az óvári Stefania gyermekotthon lakói is csatlakoznak az eseményhez. Nem véletlenül, hiszen minden évben karácsony közeledtével együtt díszítjük a Zöld Ház ökofenyőjét. A Zöld Ház által elértük azt, hogy a fiatalok minél több elméleti tudásra tegyenek szert környezet- és természetvédelmi téren, és gyakorolják a csapatszellemben való munkát is. Azt gondoltam, hogy ezt az elméleti tudást kamatoztatni kell, és erre leginkább egy ökotábor nyújthatna igazi lehetőséget.

És mert hiszem, hogy Isten mindig jól munkálkodik, és az életben semmi sem történik véletlenül, ekkor keresett meg Ilonczai Zsombor református lelkipásztor azzal a kéréssel, hogy közös pályázat révén talán a jövőben sikerül azokat az épületeket, illetve földterületeket, amelyeket az egyház visszakapott, felújítani és hasznos rendeltetéssel felruházni. Ezek hallatára már lelki szemeimmel láttam is az ökotábor megvalósításának lehetőségét. Köszönet és hála Kovács Sándor esperes úrnak, aki felkarolta az ötletet, szívvel-lélekkel, erős hittel és akarattal vezette kis csapatunk munkáját, hogy együtt, Isten akaratával mihamarabb létrehozzuk a Természet és a Szeretet Otthonát, ami a nagytarnai református templom felújításával és a hozzá tartozó közel két hektár terület beépítésével sikerült is.

— A szelektív hulladékgyűjtés mindig fontos helyet kapott a munkájában. Bármit kezdeményezett, minden esetben belecsempészte ezt az igen fontos tevékenységet is.

— Köztudott, hogy a hulladékgazdálkodás az egyik legfontosabb környezetvédelmi probléma, aminek a megoldásában az ifjúságnak igen nagy szerepe van. Hogy ez mennyire így van, arra bizonyíték a nagytarnai ökotábor. Ez egy olyan létesítmény, aminek az építéséből kivették a részüket a fiatalok is, hiszen az alapkövet együtt helyeztük el, elültetve a tábor területén 1340 csemetét, aztán pillepalack házakat építettek a szakemberek felügyelete alatt, amihez nem csak ezresével gyűjtötték a pillepalackokat, de meg is töltötték azokat homokkal, ami nem volt egyszerű dolog.

Jókedvvel, vidáman tették a dolgukat, mert látták a fényt az alagút végén, ami azóta is ragyog, hiszen az öt kis pillepalack ház most is büszkén áll a tábor udvarán, várva évről évre az egyre nagyobb számú táborozni vágyó fiatalt.

— A református egyház nagyra értékelte hozzájárulását a Természet és a Szeretet Otthonának a megvalósításához.

— A legnagyobb elismerés a Pro Ecclesia díszoklevél, amit az egyháztól kaptam a magyar református egyház szolgálatában nyújtott kiemelkedő teljesítményemért. Egy olyan elismerés ez, ami a legdrágább nekem, és ami azóta is arra ösztönöz, hogy kitartóan, céltudatosan dolgozzak tovább, mert a kitartó munka meghozza a gyümölcsét. Erről tanúskodik az Emlékezés és a Megújulás Erdeje is, amit a reformáció 500. évfordulója alkalmából ugyancsak közadakozásból valósítottunk meg Vetésben, a református templom kertjében. Még most is látom, milyen nagy lelkesedéssel fogadták a kezdeményezést úgy az esperesi hivatal munkatársai Király Lajos esperes úrral az élen, mint Szatmár megye református keresztény testvérei is, akiket a megye lelkészei vontak be, nem utolsósorban pedig Máthé Róbert lelkipásztor, akinek a hozzájárulásával a területet is sikerült kijelölni. Lehetőség nyílt arra, hogy ültessünk egy-egy hársfát gyermekeinknek vagy akár szüleink, nagyszüleink emlékére, és egy emlékkövet is állítsunk ebből az alkalomból. Örvendetes, hogy szép számban éltek a lehetőséggel, és itt említem meg tisztelettel Csűry István püspök urat, aki maga is ültetett fát.

— A duális képzést is próbálta összhangba hozni a környezetvédelemmel. Hogyan?

— Nap mint nap tapasztaljuk gyermekeink törekvését, hogy egyetemi diplomát szerezzenek. Mindez szép és jó, csakhogy szakmunkásokra is szükség van és lesz. A szakiskolák újraélesztése egyre fontosabbá válik. A környezetvédelem terén is vannak olyan szakterületek, amik jó szaktudást igényelnek, például az alternatív energiák létrehozása és felhasználása. Arra gondoltam, hogy talán hasznos lenne a szakiskolák és a gyárak között egy olyan létesítményben gondolkodni, ahol a jövő szakmunkásai modern felszereléssel rendelkező műhelyekben tanulni és gyakorolni tudják a szakmát. Erre a létesítményre a volt Popular mozi épülete igencsak jó lenne, gondoltam, hiszen anno is kisiparosotthon volt, és így visszakaphatná eredeti rendeltetését. Azonkívül az itt gyártott termékek kiállítási lehetősége is adott lesz majd, sőt mi több, a régi hagyományos, kihalóban levő szakmák fellendítését is lehetne eszközölni. Akárcsak a Zöld Ház ötletét, ezt is felkarolta az önkormányzat, de külön szeretném megemlíteni és megköszönni Josef Hölczlinek, a Német-Román Gazdasági Egyesület elnökének a támogatását abban, hogy az álom valóra vált. Örülök, hogy a közös munka újra győzedelmeskedett, városunk egy újabb műemléképületét menekítettük meg a pusztulástól. Mindannyian láthatjuk, hogy a város vezetősége komoly gondot fordít arra, hogy minél hatékonyabban kihasználja a létesítmény adottságait, mindannyiunk örömére.

— Vannak folyamatban lévő pályázatok is?

— Igen, figyelembe véve a mostani körülményeket sajnos nem sikerül az eredeti terv szerint júniusig befejezni az Udvari község területén elkezdett Ökoturisztikai Övezet megvalósítását, ami minden bizonnyal a megye gyöngyszeme lesz majd. Ez is egy EU-s projekt, ami által népszerűsíteni szeretnénk a Szamos alsó folyását mint Natura 2000-es védett területet, mégpedig úgy, hogy a Szamos folyó egyik holtágának rehabilitálása révén egy olyan természeti létesítmény alakuljon ki, ahol minden érdeklődő megtalálja majd a számításait: lesz ott tavirózsás ültetvény, kerékpárút, kilátók, információs iroda, stégek és nem utolsósorban a sétahajókázás kedvelői és a kajakozni vágyók számára is nyújt majd lehetőséget a létesítmény.

— A pályázatokon kívül szívügyének számítanak a különböző, immár hagyománynak örvendő rendezvények, amiket ön kezdeményezett évekkel ezelőtt. Mit tudna ezekről mondani?

— A májusi virágkarnevál az egyik olyan rendezvény, amire immár 13 éve minden évben különös gondot fordítok, egyrészt azért, mert nagyon szereti a szatmári közönség, másrészt pedig azért, mert a zöldövezetek fontosságának népszerűsítését célozza meg, amiknek a megőrzése és bővítése igen fontos. Igyekeztem minden évben valami újat kitalálni, hogy minél érdekesebb legyen, és minél több ember vegyen részt rajta, mert csak akkor látványos és nyújt igazi élményt. Hála Istennek még eddig minden évben megközelítette az ezret a résztvevők száma. Az alternatív szállítási eszközök használata nem kevésbé fontos, ezért évről évre megszerveztük a kerékpártúrát a Szamos-parton, illetve a kajakozást a Szamoson. Erre a rendezvényre is sokan eljöttek, jövőre remélhetően már Szatmárudvariból lesz az indulás, az új turisztikai övezetből. A Millió kupak — Millió mosoly egy sikeresnek bizonyult kezdeményezés volt, ami által megyénk bekerült a Rekordok Könyvébe, aztán az Újrahasznosítás Labirintusa egy másik kihívás, ami megmozgatta a lakosság apraját-nagyját. Az előzőben több mint kétmillió kupakból 128 méter hosszú mozaikot raktunk ki, az utóbbiban pedig 528 méter hosszú labirintust építettünk pillepalackból. És még sorolhatnám… Szeretném kihangsúlyozni, mert számomra nagyon fontos, és külön köszönet érte, hogy a 15 év alatt a hivatal, köztem és a sajtó (média) között egy rendkívül jó kapcsolat alakult ki, ami nemcsak hogy megkönnyítette a dolgomat, de nagymértékben hozzájárult az akciók sikeréhez a közösség objektív tájékoztatása és mozgósítása által. A vágyam az, hogy ezeket a kezdeményezéseket az ügynökség következő vezetője akarja majd folytatni, mert van kivel, van kinek, mert igény van rá, mert szeretik, és mert hasznos mindannyiunk számára.

— Sok szép megvalósítás. Ahogyan önt ismerem, nem az az ember, aki meg tud állni, hogy a semmittevés rabja legyen. Melyek a további álmai?

— Egyről már ön is tud, hiszen közösen már elkezdtünk dolgozni a 2021-es Szatmári Zöld Kalendárium összeállításán. Ez más, de egy újabb kihívásnak könyvelem el. Szeretném kipróbálni magam ilyen téren is. Gyűjteni a hasznos információkat, hogy egy minél színesebb csokorként, mint újévi ajándék nyújthassuk majd át együtt szerető közösségünknek. Az önkénteskedés is a szívem csücske, nem hiába hoztam létre az Önkéntesek Testületét. Az eddigi 123 önkéntessel az évek során nagyon sok szép környezetvédelmi akciót szerveztünk. A jövőben szociális téren szeretném hasznossá tenni magam mint önkéntes, mert szeretem az embereket, szeretek segíteni és tenni azokért, akik nehéz helyzetben vannak. Keresztény ember lévén van egy régóta dédelgetett álmom, és ha a lelkipásztorok támogatnak, és miért is ne támogatnának, szeretném, ha létrehoznánk együtt a Zöld Bibliát, ami eszközül szolgálna akár vallásórákon is a természet iránti szeretet tanításában. Ötletgazdag embernek ismernek, és ameddig még akadnak a tarsolyomban értékes ötletek, addig szívesen részt veszek majd újabb pályázatok írásában és lebonyolításában, természetesen, ha igény lesz rá.

Mint látja, még vannak álmaim és vágyaim. De hogy valóra váljanak, mindenekelőtt arra kérem Istent, amire eddig is mindenkor kértem, hogy adjon egészséget, mert a többi jön magától.

— Mit tudna javasolni a fiatalok számára? Mi a siker titka?

— Azt tapasztaljuk manapság, hogy a fiatalok legtöbbször rosszul választanak hivatást, vagy nem találnak munkahelyet azon a szakterületen, amit végeztek, és az eredmény az, hogy egy életen át nem azt csinálják, amit szeretnének. Segíts magadon, az Isten is megsegít! — szoktuk mondogatni. Az élettapasztalatomból merítve azt tudom mondani, hogy mindegy, mi a hivatása valakinek, az a fontos, hogy találja meg benne azt a szépséget, amiért azt szeretni lehet, és ha megszereti, akkor egyre jobban értékelni fogja, egyre többet foglalkozik vele, szinte már a függőségig. De ez sem baj, mert ez a függőség a passziójává válik, ami nemcsak neki jó, hanem jó a családjának is, amely támogatja őt, mert látja az elégedettséget az arcán, érzi azt az életkedvet, amiben egyre kevesebb embernek van manapság része, és persze a társadalomnak is jó mint résztvevő és az eredmények „haszonélvezője”. És ha még mindezek mellett jókedvvel is végzi a munkáját, mosolyogva fejezi ki embertársai iránti szeretetét, akkor minden adott ahhoz, hogy boldog és eredményes ember legyen. Szerintem csak így érdemes!.

Nyugdíjba vonulása alkalmából Békéssy Erzsébetnek azt kívánjuk, hogy tehetségét és képességeit a megérdemelt pihenés mellett a továbbiakban is használja nemes célokra, családja és a köz érdekében!

Elek György

Megjelent a Szamos folyóirat májusi számában.