×
2024. 05 07.
Kedd
Gizella
15 °C
borús égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.63 RON
100HUF = 1.28 RON
Sport

Dakar 2024: Tartja a pozícióját Mani

2024.01.16 - 12:09
Megosztás:
Dakar 2024: Tartja a pozícióját Mani
(Fotó: Ingine Creators)
Változatos terep fogadta Manit a 2024-es Dakar rally nyolcadik szakaszán, a dűnék között motorozni tetszett leginkább a szatmárnémeti versenyzőnek, az utolsó, köves és poros szakaszt szerette a január 15-i versenynapon a legkevésbé.

Al Duwadimi és Hail között zajlott az idei Dakar rali nyolcadik szakasza, a teljes táv 678 kilométer volt, a mért szakasz 458 kilométer, ezt négy óra öt perc alatt teljesítette Gyenes Emanul (KTM), a szaúd-arábiai terepverseny szatmárnémeti versenyzője. Ezzel összetettben maradt a 21-ik helyen, a privát motorosok (Rally2) között a kilencedik. Január 16-án a 417 kilométeres Hail Alula közötti szakaszra terelik a mezőnyt a szervezők.

Itt Mani arra számít, hogy főként köves talajjal találkoznak majd és az a célja, hogy kicsit előrébb jusson a ranglistán. Jobban magáénak érzi ezt a szakaszt mint a korábbi, sokkal inkább homokosabb pályákat, mondta el egy legutóbbi, közösségi oldali bejelentkezésében. Az is lényeges, hogy ne kövessen el hibát, főleg az esés kerülendő.

Princz Csaba

 

Nagyon sok ellensége van egy dakarosnak!
Hazaért Gyenes Emánuel, Mani a január 19-én véget ért, szaúd-arábiai Dakar raliról. A szatmárnémeti Autonetnél fogadták - spirál konfettik, füstfelhő, pezsgő, bor, ünnepi torta, egy lelkes csapat és mindenre kíváncsi újságírók várták.
Dakar 2024: Gyenes Mani retrospektív
Rövid összefoglaló a 2024-es Dakarról és elsősorban arról, milyen benyomással zárta a két hetes, szaúd arábiai sivatagi rohanást az Autonet Motorcycle Team szatmárnémeti versenyzője.
Dakar 2024: tizenegyediknek ért be Mani
Január tizenkilencedikén véget ért a 2024-es évi, szaúd-arábiai Dakar rali, a szatmárnémeti motoros Gyenes Emanuel – Mani saját kategóriájában 11. összetettben a 23. helyezést érte el.