×
2021. 10 21.
Csütörtök
Orsolya
19 °C
Borult idő
1EUR = 4.95 RON
1USD = 4.26 RON
100HUF = 1.36 RON
Sport

Bukarestben kezdődik a csütörtöki Eb-program

2021.06.16 - 21:34
Megosztás:
Bukarestben kezdődik a csütörtöki Eb-program
A szombati drámai meccs után csütörtökön a világelső Belgium ellen fog játszani Dánia labdarúgó-válogatottja az Európa-bajnokság B-csoportjának koppenhágai mérkőzésén.

Christian Eriksen esete még most is téma, hiszen az Internazionale 29 éves légiósa még mindig a koppenhágai kórházban van megfigyelés alatt. A mindene esetre a dánok középpályása már jobban van, üzent szurkolóinak, és látogatókat is fogadott. Így a dánok kapusa, Kasper Schmeichel is meglátogatta a kórházban Christian Eriksent. A 34 éves játékos elmondta, hogy válogatottbeli társa mosolyogva és nevetve fogadta. „Fantasztikus volt látni, hogy mosolyog, nevet és újra önmaga. Csodálatos élmény volt vele találkozni” – mondta el Schmeichel a Mirror című napilapnak.
Schmeichel elárulta, hogy a világ minden tájáról óriási támogatást kapnak az utóbbi napokban, ami nagy motivációt jelent számukra.
„Beszélgettünk a semmiről és a mindenről. Amíg jól van, ez a legfontosabb, olyasmit élt át, ami mi nem tapasztalhattunk. Úgy döntöttem, hogy azt mondom magamnak, ennek boldog vége lett, sokkal rosszabbul is végződhetett volna” – beszélt érzéseiről Schmeichel, aki kiemelte, hogy az Eriksennel történtek is megerősítik azt, mennyire fontos a válogatott összetartása.
A 109-szeres dán válogatott Eriksen előbb a menedzserén keresztül üzent az olasz La Gazzetta dello Sportnak.„Köszönöm, nem adom fel! Már jobban érzem magam, de szeretném megérteni, mi történt. Szeretném megköszönni mindenkinek, amit értem tettek” – mondta el a jáétkos, majd kedd reggel Instagram-oldalán üzent, amelyben leírta, hogy a körülményekhez képest jól érzi magát.
Kérdés tehát, hogy a dán válogatott többi játékosa lelkileg mennyire szedte össze magát, hiszen a finnektől elszenvedett első fordulóbeli vereség sokat számíthat majd a végén. Ma, a belgákkal nagyon nehéz dolguk lesz, ráadásul Romelu Lukaku és társai az oroszok elleni meccsen megmutatták, hogy nagyon jó formában vannak. 
A csütörtöki Eb-program egyébként Bukarestbe kezdődik, ahol Ukrajna első pontjaira hajt az északmacedónok elleni meccsen. Az északi szomszédok az Eb eddigi egyik leglátványosabb meccsén 3–2-re kaptak ki a hollandoktól úgy, hogy 2–0-ról álltak fel. A pontokat viszont az oranje vitte el, így Andrij Sevcsenko szövetségi kapitány csapata csütörtökön nem hibázhat, amennyiben továbbjutási reményeit szeretné tovább dédelgetni. 
Ausztria hétfőn hozta a kötelezőt az északmacedónok elleni meccsen. A bukaresti meccset megnyerte, viszont Amsterdamban a torna egyik favoritja vár rá, így vélhetően Franco Foda szövetségi kapitány legényeinek a tisztes helytállás lesz a célja a csütörtöki találkozón.

EURÓPA-BAJNOKSÁG, 2. FORDULÓ, CSÜTÖRTÖKI PROGRAM

B-csoport
19.00, Koppenhága
: Dánia – Belgium

C-csoport
16.00, Bukarest
: Ukrajna – Észak-Macedónia
22.00, Amszterdam: Hollandia – Ausztria

A mérkőzéseket az M4 Sport és a Pro Tv közvetíti.
 

1968 után ismét olasz siker az Európa-bajnokságon
Olaszország nyerte meg a labdarúgó Európa-bajnokságot: Roberto Mancini szövetségi kapitány együttese a torna vasárnapi döntőjében 1–1 után tizenegyespárbajban győzte le Anglia csapatát a londoni Wembley Stadionban. Angliának még mindig nincs Eb-győzelme.
Olasz-angol döntővel zárul vasárnap az Eb a Wembleyben
Olaszország nyitotta június 11-én, és Olaszország zárja július 11-én a Eb-t. Egy hónappal ezelőtt 3–0-ra verte a törököket Rómába, most az angolok ellen játsszák a döntőt Londonban.
Először az Eb-döntőben a foci „atyai”
Az angol válogatott lesz az olasz csapat ellenfele a Európa-bajnokság fináléjában, miután a szerdai elődöntőben hosszabbítás után, egy öngól segítségével és egy vitatható 11-esből szerzett góllal 2–1-re legyőzte a dán együttest a londoni Wembley Stadionban.
Cookie