A viccel nem érdemes viccelnünk

Már a gyerekek is apróbb csínyeket eszelnek ki, amelyeket napokkal április elseje előtt gondosan kitervelnek, előkészítenek, ezzel szerezve pár vidám pillanatot maguknak és egymásnak. A nevetés jótékony lélektani hatásairól a szakértők folyamatosan cikkeznek, de mindenki saját tapasztalatból tudhatja, mennyire jólesik időnként a hasunkat fogva hahotázni vagy könnyes szemmel addig nevetni, amíg már a rekeszizmunk is belesajdul. Különösen manapság, az utóbbi időszak nyomasztó érzéseit feledve kell odafigyelnünk arra, hogy ne veszítsük el humorérzékünk. Őszintén irigyelem a gyerekeket, akik annyira tudnak lelkesedni minden eseményért, legyen az akár egy áprilisi tréfa. Csillogó szemmel lesik a másik minden apró rezdülését, összes antennájukkal ráhangolódnak a csínytevésre. Ám mindehhez elengedhetetlen egymás társaságában tartózkodni, hiszen úgy az igazi, ha a nevetéstől csillogó szemek összekacsintanak.

A virtuális hecc: a nevető emojik, a gifek és a vicces videók küldözgetése sajnos már ezt a régi, emberi szokást is személytelenné tette. „Sic trasit gloria mundi„ — mondaná a római polgár, de ma már ő is csak WhatsApp-üzenetben küldi el az igen rövidre szabott bölcsességeit. Rohanunk, mindent is tudni akarunk, méghozzá azonnal, és hamar felejteni. Csak akkor jövünk rá, mennyire hiányzik az igazi, hús-vér társaság, az, hogy valaki a szemünkbe nézve mondja el, amit szeretne, amikor egyedül maradunk önmagunkkal. És ez az érzés az utóbbi időben egyre többször köszönt ránk. Úgy élünk, mint a víz felszínén futkosó molnárpoloska, és nem tudjuk, nem is érdekel, mi történik a felszín alatt. Amikor lenézünk, a saját tükörképünk mosolyog vissza ránk, így azt hisszük, minden a legnagyobb rendben. Az önmagunktól kapott pozitív megerősítés azonban hosszú távon nem kifizetődő.
Egy újabb özönvíz után vagyunk, ismét kaptunk egy esélyt a Mindenség Urától, tanuljunk meg élvi vele, nevessünk együtt, örüljünk egymásnak, különösen ma, a vidámság világnapján, a megújuló természetben.

Végh Balázs