„A tudást nem lehet elvenni”

„A tudást nem lehet elvenni” — visszhangzott a fülében folyton a szülők és a nagyszülők szava. Mindig makacs volt, nem köszönte meg sohasem a jó tanácsokat, folyton arra gondolt, hogy a régiek ideje elmúlt, a jelenlegi új világban a most élők tudják jobban, hogy mi a legjobb nekik, s azt hogyan lehet elérni, mi az, amiről le kell mondani, és mi az, amit fel kell vállalni azért, hogy elérjék a céljukat.

Boglárka ősztől harmadéves szociológiahallgató lesz, mélyen belemászik a rendelkezésére álló szakirodalomba, talán éppen emiatt érzi úgy, hogy valami nincs rendben az iskolázások terén. Nő a felsőfokú iskolát végzők száma, de a végzősök messze nem rendelkeznek azokkal az ismeretekkel, amelyeket egy felsőfokú iskola kellene adjon. A diákok kinevették a matematikatanárt, amikor elmondta nekik, hogy negyedjére jutott be az egyetemre, igaz, akkor három vagy négy ilyen egyetem volt az országban, ma viszont alig van város, ahol nem lehet egyetemet végezni. Könnyen be lehet jutni, mert kell a létszám, kellenek az egyetemi tanári állások és sok más egyéb.

Egyre több olyan statisztikai adat kerül nyilvánosságra, hogy Romániában még mindig alacsony a százalékos arányuk azoknak, akik egyetemet, főiskolát végeztek. Boglárka ezzel egyetért, azt viszont gondolatban sem támogatja, hogy még több olyan egyetemet végzett legyen, amilyeneket ő ismer. Az iskolák rangsorolása nem mindig úgy történik, hogy a minőséget veszik figyelembe. Nagyon sok olyan hallgatót vesznek fel, akik egy színvonalas oktatásban a középiskolából is kiesnének, napjainkban pedig egyetemet is végeznek, mert javítani kell a főiskolát végzettek statisztikáját.

Boglárka annak is utánajárt, hogy egy-egy jobb munkahely megszerzéséhez mi a fontosabb, a diploma vagy a tudás. Állami cégeknél sok esetben egyik sem. Ha megvan a politikai támogatottság, a diplomát könnyen meg lehet szerezni, a tudást pedig a szájába rágják az illetőnek, sőt, jobb, ha nem is gondolkodik, hanem azt teszi, amit mondanak. Azt tartják, hogy az önálló gondolkodás lassítja a csapatmunkát, megnehezíti az együtt gondolkodást, fertőzi a közösség szellemiségét… Az idősebbeket ez a múlt rendszer gondolkodásmódjára emlékezteti, a fiatalok pedig hihetetlennek tartják azt, hogy abban az időben milyen kevés lehetőség volt a tanulásra, a szigorú felvételikkel kizárták a fiatalokat az egyetemekről, és megvonták tőlük a továbbtanulás lehetőségét. Most ott van a számtalan egyetem, de mindenki diplomát akar szerezni, nem tudást.

Boglárka azt is kutatja, mi az oka annak, hogy nagyon sok diplomás elhagyja az országot, és milyen feladatokat bíznak azokra akik úgy mennek el innen, hogy diplomával rendelkeznek ugyan, de tudással kevésbé. Arra a kérdésre is választ szeretne kapni, hogy milyen tudást adnak a külföldi egyetemek. Mert ha azokon nagyobb tudást kapnak az ottani végzősök, akkor a tőlünk kivándorlók kevesebb eséllyel indulnak a munkavállaláskor, de ha ott is érvényesül valami a nálunk használt párt- vagy valami hasonló kiválasztási stratégia, akkor máshol kell keresni a hazai és a külföldi életlehetőségek között. Boglárka gondolni sem mer arra, hogy növekszik azoknak az országoknak a száma, amelyekben kezd kiszorulni a minőség és a tudás iránti igény. Nem egyszerű megérteni, hogy a műszaki fejlődés legfényesebb korában az átlagemberek tudásszintjének a fejlődése visszaesőben van. Olyan irányba tart a világ, hogy egyre kevesebb gazdag ismeretekkel rendelkező emberre van szükség, sokkal több olyanra, akik elősegítik a robotizálódó világ működését, és asszisztálnak ahhoz.

Boglárkában felvetődött a kérdés: mi lesz az ő szerepe a környezetében, a munkahelyén, a társadalomban? Mi az, amit hozzá tud tenni ahhoz, hogy — a régi nagy szavakkal élve — a társadalom hasznos tagja legyen? Mert lehet, hogy ma már kevés embernek jut eszébe, de gyerek- és ifjúkorban erre készülünk.

Elek György