×
2024. 05 11.
Szombat
Ferenc
22 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.28 RON
Szatmárnémeti

A Szamos-piacon oltottak

2021.06.04 - 20:38
Megosztás:
A Szamos-piacon oltottak
Fotó: Szatmár Megyei Prefektusi Hivatal
A piaci oltáskörút soron következő megállója a Szamos-piac volt pénteken, ahol már kora reggel felállították az orvosi sátrat, az egydózisú Johnson&Johnson-vakcinával való immunizálás pedig 8 órától kezdődött — s a lehetőséggel (akárcsak eddig) szép számban éltek is árusok, vásárlók, de a közeli tömbházakban lakók közül is voltak.

Megyei szinten egyébként az elmúlt 24 órában 706-an kapták meg a koronavírus elleni oltást, s ezzel az oltáskampány keretében a közegészségügyi igazgatóság számításai szerint már 77 976 személyt immunizáltak a megyében, helyi reakciós mellékhatások pedig továbbra is csak 14 esetben fordultak elő.

Június 4-én a közegészségügyi igazgatóság adatainak értelmében Szatmár megyében 12 971 igazoltan koronavírus-fertőzöttet tartottak nyilván hivatalosan, azaz az előző adatközlés óta 3 új esetet regisztráltak, az újratesztelt páciensek közül pedig egynek sem lett pozitív a teszteredménye.

Szinte teljesen kiürültek a koronavírus-fertőzöttek számára fenntartott kórtermek is, hiszen a megbetegedettek közül egyre kevesebben szorulnak kórházi ápolásra: a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházban 6, a Nagykárolyi Városi Kórházban pedig 4 koronavírusos pácienst kezelnek, míg a szatmárnémeti tüdőkórházban és az Avasfelsőfalui Városi Kórházban egyet sem — közülük továbbra is négyen igényelnek intenzív terápiás ellátást, valamennyien a Nagykárolyi Városi Kórházban.

A gyógyultak száma 12 574, az elhunytak száma pedig változatlanul 363, hiszen az elmúlt 24 órában, akárcsak egy hétre visszamenően, nem vesztette életét senki a koronavírus-fertőzés szövődményeinek következtében.

Házi vagy intézményes karanténban 791-en vannak (sárga és vörös zónás országokból hazaérkezettek), míg házi elszigeteltségben (kórházi kezelésre nem szoruló, teljesen tünetmentes vagy enyhe tüneteket produkáló, de igazoltan koronavírus-fertőzött személyek és családtagjaik) 27-en.

Az elvégzett tesztek száma 101 690, vagyis az előző adatközlés óta 335 mintát elemeztek, és ezek mindössze 1%-a lett pozitív.

Hét közepéhez mérten igencsak forgalmasak voltak Szatmár megye határátkelői, az elmúlt 24 óra leforgása alatt 3487 utazó lépett az ország és a megye területére, s közülük 33 személynek kellett karanténba vonulnia. Sz. K. M.

 

 

 

 

Ingyenes eb sterilizálási és élősködő-mentesítési akció
Bécsi állatorvosokkal közösen szervez akciót a szatmárnémeti Ham ham Egyesület a Mobovet állatorvosi rendelő és a Szatmár megyei Prefektusi Hivatal március 2. – 4. között.
Megint zajlik a csip nélküli kutyák azonosítása
Megkezdődött az ingyenes ebvakcinázási akció Szatmár megyében, de „nem kutyát oltanak, hanem csipet”. Házalni fognak az állatorvosok, jelenteniük kell ha azonosító nélküli kutyát találnak.
Naponta 40 szatmári tesztje pozitív
Ha csak enyhén is, de nőtt az új típusú koronavírus fertőzéssel diagnosztizált Szatmár megyei lakosok száma.