A fogyasztás pszichológiája — az vagy, amit fogyasztasz (IV.)

(Folytatás a február 23-ai lapszámból)

A beszélgetésen részt vettek: dr. Frigy Szabolcs iskolai tanácsadó, egyetemi oktató, dr. Szilágyi Andrea gyermekgyógyász szakorvos, Bálint Katalin pszichológus, meseterapeuta, dr. Tallian Cristian pszichiáter, Orbán Zsolt színművész, a Harag György Társulat tagja, Tóth Klára pszichológus, kommunikációs, PR- és marketingszakértő, dr. Király Lajos református lelkipásztor, pasztorálpszichológus, Papp Evelin dietetikus és Besenyődi Judit, a BBTE bölcsészkarának hallgatója. A beszélgetést moderálta: Elek György.
A túl sok fogyasztás fogyaszt? — vetődött fel a következő kérdés. 

Tallian Cristian úgy gondolja, hogy azok az emberek, akik túl sokat fogyasztanak az életből, előbb-utóbb elfogyasztják saját magukat is. Az emberiség egy olyan irányba halad, hogy felemészti önmagát. Tallian orvosi szemszögből nézve párhuzamot vont a fogyasztás és a dependencia között, mivel hasonló neurobiológiai képletek lépnek működésbe, mint a függőség kialakulásában. A fogyasztás egyfajta függőségi viselkedés vagy magatartás, mert aki ebbe a „csapdába” beleesik, azt nehéz onnan kiemelni. Talliannak az az eddigi tapasztalata, hogy valami mást kell adni ahhoz, hogy ellensúlyozni tudjuk. Nem elég az, hogy akarja az ember. Nagyon sokan úgy mennek el orvoshoz, pszichológushoz, hogy meg akarnak szabadulni valamitől. Elkezdődik a harc, a küszködés, éveken át tartó próbálkozás, majd visszaesés. Igazán az hatásos, amikor teljesen megváltozik az ember szemlélete, amikor megtalálja az úgymond B variánst, ami ellensúlyozni tudja a túlzott fogyasztási viselkedését, egy olyan kapaszkodót — így van ez a függőségek esetén is —, ami ha nem létezik, csak ideiglenes az absztinencia. Aki nem tud gyökeresen változtatni az életfilozófiáján, a hozzáállásán, és nem kapja meg azt a támaszt, amire szüksége van, az nehezen tud kilépni a szenvedélyéből. Ha keresünk kiutakat, hogy ellenőrizni tudjuk a fogyasztási stílusunkat, akkor a közösségi támaszt kell megszerezni, mert a közösség egy hatalmas erőforrás. A fogyasztás is egy olyan szokás, amivel a gyerek énünket, az élvezethajhászást elégítjük ki. A hibák már gyerekkorban jelentkeznek, amikor a szülő elhalmozza a gyermeket, és mindent megenged, illetve megad neki. Például amikor a gyermek csak akkor eszik, ha közben nézheti a tv-t. Elképesztő, hogy a szülő olykor mennyire nem látja a problémát és annak következményeit, sokszor a gyerek tőle tanul meg hibás dolgokat (lásd túlzott telefonhasználat). Annyira belenevelik a gyerekekbe a jutalmazási szokást, hogy az később jelentős károkat okozhat a lelki fejlődésükben. Egy jó adag lelki érettség kell a szülő számára is, hogy meglássa a problémákat, tudja kezelni, sőt, megelőzni azokat. 

Szilágyi Andrea hangsúlyozta, hogy a gyerekek már új meghatározást kaptak, ők a született vásárlók. Amerikában végeztek egy felmérést, egy hároméves gyerek tíz termékből nyolcat felismer, anélkül, hogy írni-olvasni tudjon. Ennek három oka lehet. Az egyik a médiareklámok. A reklámszakemberek megtanulták, hogy a gyermekek piacára érdemes koncentrálni, s erre tökéletesen rádolgoztak. Ők nem tudják, mit jelent a vinnyogás és a hiszti, mert ők csak a reklámplakátokon használják a gyerekeket. Azt igyekeznek belenevelni a gyerekekbe, hogy fogyasszanak, újabb és újabb dolgokat követeljenek ki a szüleiktől. A másik ok, hogy ha megszületik egy gyerek a családban, nem egy kialakult vásárlási szokásban nevelkedik. Régen a családnak volt egy hagyománya, egy vásárlási szokása, a gyerek ebbe született bele. Ez megváltozott, mert a család abszolút alkalmazkodik a gyermek igényeihez. Az egész család gyermekközpontúvá válik. A felmérés során kiderült, hogy már az alapélelmiszerek kiválasztásakor ott van a kosárban a gyerek, és az kerül a kosárba, ami a gyereknek tetszik. Az élelmiszergyártók erre nagyon rákattantak, a reklámokat is szinte a gyerekeknek címezik. Ha a gyerek nem egy stabil családban nevelkedik, elvész körülötte minden érték, minden fogyasztásra lesz átváltva. Ha még bejön a jutalmazási rendszer is, akkor már nagy a baj. A gyerek már az óvodában megtanulja, hogy miben lehet menő. Meghatározóvá válik az ő helye a társadalmi rendszerben, már négyéves korában annyi mindent megtanul, például ha birtokolja azt a játékot, akkor menővé válik, tehtá kihisztizi magának. Szintén amerikai kutatások mutatták ki, hogy az autóvásárlásba már tízéves gyerekek is beleszólnak. Hihetetlen nagy teret kapott az, hogy a gyermek tisztában van a közösségi média és a reklámok által felkínáltakkal, s a gyerek igényeit kell kielégíteni. Ennek az a szomorú eredménye, hogy az ilyen gyerekek idejekorán sérültekké válnak, és ezen nagyon nehéz változtatni, mert a családnak is, a szülőnek is kellene legyen egy értékrendszere, de ha a szülő úgy nőtt fel, hogy nem alakult ki az értékrendszere, akkor nem tudja sem megélni, sem továbbadni azt. 
Papp Evelin táplálkozástanilag közelítette meg a fogyasztás kérdését. Ő kétélűnek látja a fogyasztást. Az egyik a fogyasztás, mely a diétakultúrából jön, a másik az elfogyasztása egy ételnek. Ez lehet valaminek a túlzott fogyasztása, az étkezés egy tudatlan formája. Azok a stimulusok — amiket a fogyasztói társadalom elénk kínál —, amiket már gyerekkorban látunk, főként a diétakultúra, hogy mit eszünk, milyen táplálékkiegészítőket szedünk, nagyon ártalmasak számunkra. Dietetikusként sokszor belenéz a YouToube-on/TikTokon fellelhető videókba, amelyekben vagy túl kalóriaszegény, vagy túl radikális receptekkel találkozik, amelyeket nem érdemes követni. Nagyon sokan már gyerekkorban áldozataivá válnak ezeknek a táplálkozási módszereknek, melyek táplálkozási zavarokhoz vezethetnek. Evelin elmondta, hogy ritkán találkozik klinikai evészavarosokkal — ezeknek amúgy is alacsony az arányuk —, inkább a szubklinikai forma a gyakoribb. Ez azt jelenti, hogy az evészavarnak nincs jelen minden tünete, például az atípusos anorexiás személy testsúlya normális keretek között mozog, de a többi tünet megegyezik. Ilyenkor terapeutával is együttműködik, hogy hatásosabb legyen a páciens felépülése. Az evészavarok gyakoribbak, mint gondolnánk, gyerekkortól kezdve felnőttkorig előfordulnak. Abban az érában élünk, amikor a legtöbb eszköz van velünk megosztva: a legtöbb táplálkozási tanács, a legtöbb receptes könyv, a legtöbb blog, és mégis elveszünk a rengeteg információ között, nem tudjuk kiválasztani, mi az, amit bele tudnánk integrálni az életmódunkba, mi az, ami számunkra megfelelő lenne. Ilyenkor van az, hogy nem is feltétlenül a dietoterápiával, mindenféle krónikus betegséggel fordulnak szakemberhez, hanem nagyon sok az olyan ember, akinek nincs konkrétan egy betegsége, egészségesnek mondható, de fennáll náluk egy evészavarhoz hasonló fenomén. Görcsösen számolják a kalóriákat, követnek egy bizonyos étkezési stílust: kivesznek a táplálkozásukból egy ételcsoportot, bizonyos fajta ételkomponenst tartalmazó ételeket (pl. gluténmentesen étkeznek, pedig nincs cöliákiájuk vagy más emésztőrendszeri betegségük, nincs egy konkrét oka, amiért követik az illető stílust, de követik, mert úgy gondolják, hogy az nekik megfelelő, pedig lehetséges, hogy nem végeztettek analíziseket, nem voltak gasztroenterológusnál, nem vezetnek táplálkozásnaplót, nem voltak dietetikusnál stb.). Ezek a stimulusok megnehezítik a dolgokat, nagyon nehéz együttműködni az ilyen személyekkel, mert nincsenek meg a valódi igényeik. Nem kapcsolódnak önmagukhoz, nem tudják, mi az, ami számukra megfelelő lenne táplálkozástanilag. Nem tudják, mi az, amire valóban szükségük lenne, nincs egy céljuk, nem tudják, mit szeretnének, a szakértőtől várják el, hogy kitalálja ezeket az igényeket. A legtöbben fogyni szeretnének. Elfogyni. Innen jön a másik véglet, az elfogyasztás. Nagyon sok személynek valóban nincs szüksége ezekre a procedúrákra. Úgy gondolják, ha kisebb testsúllyal rendelkeznek, szerethetőbbek lesznek, szebbek, elégedettebbek lesznek önmagukkal, de aki nem végzi el a kellő belső munkát, az valójában nem váltott életmódot. 

Orbán Zsolt számára ijesztő, ahogy mindent reflexből cselekszenek az emberek. Reflexszerűvé vált a fogyasztás. Nem jutunk el oda, hogy leüljünk, mert folyton menni kell valahova. Mivel csak reflexből cselekszünk, nem racionálisan, a lélek egy kicsit lemarad. Táplálkozáskor sem ülünk le egy asztalhoz, hogy egymás szemébe nézve beszélgessünk. Nem beszélgetünk, hanem rohanunk. Nem találkoznak a lelkek. A rutin és a reflex nagyon behálózza az életünket. Nincs magyarázat arra, hogyan lehetne ebből kilépni, hogy lehetne változtatni. Az igazi az lenne, ha rituálé lenne az étkezés és bármilyen típusú fogyasztás. Minden rólunk kellene hogy szóljon, és nem a rohanásról. 
Papp Evelin a reflexszerűségre reagálva elmondta, hogy minősíthetetlen az, amikor a gyerek akár otthon, akár étteremben úgy étkezik, hogy előtte van a telefon. Nem érzékeli, hogy melyik fokozatán van mondjuk 1-től 10-ig a jóllakottságnak. Sok családban nem állhat fel a gyerek, amíg nem eszi meg a számára kirakott ételt. Ez sem eredményes hosszú távon. A nagy rohanásban a felnőttek sem érzékelik az ételek ízeit, illatát… Nem az a lényeg, hogy mit és mennyit eszünk, hanem az, hogy hogyan eszünk, hangsúlyozta a dietetikus. 
Orbán Zsolt szerint nagyon sok mindent távol tartunk magunktól, és nem jutunk el oda, hogy bármi hatással legyen ránk. 

Besenyődi Judit arra volt kíváncsi, hogy mi hozzuk-e létre az értékeket, vagy az értékek formálnak minket. Közvetítenek-e értékeket a Netflixen nézhető sorozatok? Az értékek változnak az évek során és a generációk között. Ha az előző generációk továbbadták értékeiket a mesékkel — például a szexualitást egyféle módon, akkor most miért az a mód rá, ahogy most akarják elfogadtatni? Hogyan változtunk olyanná, amilyenek vagyunk? Nagyon sok területen kialakult a versenyszellem. Olyan szavak kerülnek be a köztudatba, melyek tudat alatt hatnak ránk. A magyar nyelvben sok a borúlátó szó, ezáltal a nép is borúlátó. Nagyon érdekes a fel és a le utalás. A fel pozitív dologra utal, a le negatívra. Nagyon érdekes, hogy a felemészti magát pozitív utalást kapott. Miért pozitív, hogy felemésztjük magunkat? — vetette fel Judit.
Orbán Zsolt elmondta, nagyon sokat sportolt, versenyszinten is, de soha nem úgy állt hozzá, hogy verseny, hanem úgy, hogy játék. Természetesen ott volt az egészséges versenyszellem is. 

Bálint Katalin szerint a függőség vagy bármilyen olyan helyzet, ami akkora megkötést hoz, hogy gyakorlatilag mindig ugyanazokat a köröket futja meg az ember, ha egy bizonyos helyzetből nem tud kijönni, nem tud változtatni. A mesék azt a mintát adják a terápiában, hogy le kell menni a probléma legmélyére, és amikor a legmélyén vagyunk a problémánknak, akkor nyílik meg a fenti világ, ami a megfordulást hozza, hogy az ember fel tudjon jönni. Addig nincs megoldás, amíg nem érünk a legmélyebbre. Egy másik mesekép a függőségekre a hétfejű sárkány elleni küzdelem, ami csak akkor vezet eredményre, ha a mesehős levágja a hétfejű sárkány mind a hét fejét. Nem lehet, hogy a Netflix-függő csak tíz percet néz meg a filmből, vagy az alkoholista csak egy pohárral hagy meg magának. A hétfejű sárkány is elkezd könyörögni, hogy csak az egyik feje maradjon meg, de ilyen esetekben egy idő után visszanő mind a hét feje. Ahhoz, hogy változás történjen, teljesen meg kell szüntetni a fennálló állapotot, hangsúlyozta a meseterapeuta. 

Király Lajos ismét bibliai példákkal érvelt. Amikor Jézus a kereszten volt, azt mondták, hogy a poklokat is megjárta. Amikor Jónás a cethal gyomrában volt, a mélységben történt meg a változás. Egy másik példa a sakk, ami az emberi életet jelképezi, a férfi csak tipeg-topog, ha nem lenne mellette a királynő, akkor hamar mattot kapna. Visszatérve a tv-sorozatokra Király elmondta, hogy ezekre van igény. A Google és a Facebook naponta ezer-ezerötszáz játékkísérletet végez. Piacra dob egy-egy online játékot, és egyes felhasználóknál az lesz a végkimenetel, hogy meg kell ölni az ellenséget, a másiknál ugyanannál a játéknál az a végkimenetel, hogy meg kell menteni. A felhasználók számától függ, hogy milyen játékok kerülnek előtérbe. 

Besenyődi Judit számára az is kérdés, hogy mitől lesz valami menő. Vannak olyan sorozatok, melyek megjelennek, és egyből menők, egyből mindenki fogyasztja azokat. A fiatalságot nagyon függővé teszi a TikTok és a rövid videók. Néhány másodperces videók ezek, de jön mindig a következő, és órákat el lehet tölteni velük. 
Tallian Cristian szerint a túlburjánzott ingerkörnyezet miatt van az, hogy annyi ingert kapnak a fiatalok, hogy már nem lehet elérni azt a küszöböt, ami valamilyen pozitív érzéssel jár. 

Bálint Katalin úgy látja, hogy nincs már jelen az életünkben a tudatosság. Az önmegvalósítás útján el kellene érni oda, hogy tudatosan éljünk. Ha nem érünk el egy bizonyos szintet, akkor megvezetnek minket, mindent elhiszünk másoknak, mert nincs értékrendünk, amit követhetünk, sodródunk, és mindennek csak profán jellege van. Nincs szentség az életünkben: az étkezésben, a közösen eltöltött időben… A megoldás az lenne, ha visszaállítanánk a közösség erejét, mert abban minden benne van. Ma már attól hull szét a társadalom, hogy mindenki a maga útján halad, s emiatt elszakadunk a gyökerektől, és mások irányítása alá kerülünk. SZFÚ