×
2020. 10 28.
Szerda
Simon, Szimonetta
5 °C
Erős felhősödés
1EUR = 4.87 RON
1USD = 4.13 RON
100HUF = 1.33 RON
Szatmárnémeti

Vigyázzanak magukra és egymásra!

2020.10.17 - 08:07
Megosztás:
Vigyázzanak magukra és egymásra!
Majd' négy tucattal emelkedett a fertőzöttszám, a kontrollálatlanul tomboló közösségi fertőzés kapcsán az egészségügyi rendszer véges kapacitására hívja fel a figyelmet a megyei tanácselnök.

Vigyázzanak magukra, ezt semmilyen hatóság nem tudja megtenni önök helyett — kéri a szatmáriaktól Pataki Csaba megyei tanácselnök. „Vigyázzanak magukra, mert kontrollálatlanul tombol a közösségi fertőzés, és az egészségügyi ellátórendszer a kapacitása végéhez közeledik. Országos szinten maximum alig valamivel több mint 1000 intenzív terápiás ágyat lehet a koronavírusos betegek számára elkülöníteni, s ezeknek az ágyaknak lassan a 90%-a foglalt, beleértve a szatmáriakat is. És igaz ugyan, hogy Szatmár megyében továbbra is a legkevesebb beteget jegyezzük, de ez nem jelenti azt, hogy a vírus el- vagy kikerül bennünket. A napi új esetszámok egyre nagyobbak, megbetegszik a rendőr, az óvónéni, az autószerelő, az osztályvezető főorvos, a gyári munkás, a közalkalmazott, és vég nélkül sorolhatjuk… arra kérek mindenkit: tartsa be a szabályokat, és vigyázzon magára, mert ezt az egyet semmilyen hatóság nem tudja megtenni helyette.”

A tanácselnök aggodalma nem alaptalan, s az elmondottakat mi sem igazolja jobban, mint hogy Szatmár megyében október 16-án már 1092 igazoltan koronavírus-fertőzöttet tartottak nyilván hivatalosan, 44 új esettel többet, mint amennyi az előző napi összesítésben szerepelt, az újratesztelt betegek közül pedig kilencnek lett ismét pozitív az eredménye — eddig egyébként 30 990 tesztet végeztek a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházban lévő laborban, 259-cel többet, mint amennyi az előző összesítésben szerepelt, s az elvégzett tesztek 20,5%-ának eredménye lett pozitív.

A gyógyultak száma továbbra is 537, az elhunytaké változatlanul 30, házi elkülönítésben pedig az előző napi adatokhoz viszonyítva közel félszázzal többen, 833-an vannak.

A petei határátkelőnél az elmúlt 24 óra leforgása alatt 2047 utazó lépett az ország és a megye területére, közülük 49 személynek kellett házi elkülönítésbe vonulnia, a többiek pedig, mivel valamennyien a zöldnek, azaz biztonságosnak minősített országokból/régiókból érkeztek vagy felmutatták a negatív koronavírustesztet, s a kikérdezés és gyors vizsgálat nyomán tünetmentesnek minősítette őket az átkelőnél szolgálatot teljesítő egészségügyi személyzet, korlátozások nélkül folytathatták útjukat. Ugyancsak az elmúlt 24 órában a csanálosi átkelőnél 13, míg a halmi átkelőnél egyetlen olyan személy jelentkezett belépésre, akinek házi elkülönítésbe kellett vonulnia.

Változatlan intenzitással folytatódnak a hatósági ellenőrzések is, az elmúlt 24 óra leforgása alatt a rendőrök, csendőrök, helyi rendőrök 97 kereskedelmi egységet vettek górcső alá, a forgalmas helyeken, üzletekben, bevásárlóközpontokban, teraszokon több mint 1100 személyt igazoltattak, és 70 tömegközlekedési/távolsági járatot intettek le a forgalomban, hogy meggyőződjenek a szabályok (s kiemelten az orrot-szájat eltakaró maszk viselésének) betartásáról, akcióik során pedig 108 bírságot róttak ki a szabályokkal nem törődőkre.

Szabó Kinga Mária

Iohannis szerint az államvezetés nem mérlegeli jelenleg a teljes lezárást
Az államvezetés szintjén nem tárgyalnak jelenleg arról, hogy a járványhelyzet miatt minden tevékenységet leállítsanak - szögezte le szerdai sajtóértekezletén Klaus Iohannis.
Egyes antiszeptikumok és szájvizek képesek lehetnek a koronavírus hatástalanítására
Egyes szájon át szedhető antiszeptikumok és szájvizek képesek lehetnek hatástalanítani az új-koronavírust az amerikai Penn State Orvostudományi Főiskola kutatása szerint.
Felére esett a beutalások száma
A tavalyi évhez képest idén a felére zuhant vissza a beutalások száma a romániai kórházakban. A krónikus betegek több mint fele szerint a járvány negatív hatással volt az egészségügyi ellátására.
Cookie