Veszteség: szerelmi csalódás, válás, gyász (II.)

A beszélgetésen részt vettek: dr. Frigy Szabolcs iskolai tanácsadó, egyetemi oktató, dr. Tallian Cristian pszichiáter, Bálint Katalin pszichológus, Wegendt Gittinger Orsolya ügyvéd, Lepedus István tanácsadó és tréner, dr. Király Lajos református lelkipásztor és pasztorálpszichológus és Simon Attila római katolikus pap. A beszélgetést moderálta: Elek György.
Tallian Cristian történelmi távlatban gondolkodva kereste a választ arra a kérdésre, hogy miért voltak régebben tartósabbak a házasságok. Az egyik ok az lehet, hogy a társadalmi normák és a vallásosság erőteljesebben volt jelen a házasságon belül. Ezt még elősegítette a kompromisszumkészség, illetve nem lehetett olyan könnyen kilépni egy kapcsolatból, mint ma. El kellett fogadni azt, hogy amit Isten egybekötött, azt nem lehet szétszakítani. Valószínűleg abban az időben az emberek könnyebben hajlottak arra, hogy elfogadjanak egymástól olyan viselkedési mintákat, melyekről lehet, hogy nem tudtak előre. Régebben a fiatalok nem éltek együtt a házasság előtt több éven át, hogy kiismerhessék egymást, voltak esetek, amikor csak a házasság napján ismerkedhettek meg. Kaptak egy olyan csomagot, amiről nem tudtak semmit, és alkalmazkodni kellett annak tartalmához. Az emberekben nagyobb hajlam volt a másik fél elfogadására. Az ilyen szempontból kialakult stabilitás is hozzájárult az együtt maradáshoz, nem alakult ki olyan konfliktus, ami kikezdte a kapcsolatot. Ennek vannak negatív aspektusai is, hiszen abban az időben is nyeltek a házastársak, amíg lehetett, de egyszer csak kirobbant a zacskó.
Manapság azt tapasztaljuk, hogy nem csak a házasságok, hanem a párkapcsolatok is nagyon gyorsan változnak. Ha valami nem úgy történik, ahogy az illető elképzeli, kilép a kapcsolatból, és keres valaki mást. Itt természetesen közrejátszanak az otthonról hozott modellek is, a nevelés, az értékrend. Tény az, hogy manapság a kompromisszumkészség, a másik elfogadása nem tartozik a leghasználtabb erények közé a házastársak között, illetve a párkapcsolati viszonyokban. Ez nagyon kikezdheti a kapcsolatoknak a tartósságát és a minőségét. A felek gyakran individualista módon, egy kicsit önző módon viszonyulnak a párkapcsolathoz. Nagyon sokan nincsenek felkészülve egyénileg sem arra, hogy kapcsolatban éljenek. Egy jó és tartós kapcsolatnak az az első feltétele, hogy az ember félretegye a maga vágyait és érdekeit akkor, amikor a közös érdeket nézzük. Ilyen szempontból manapság az individualista hozzáállás nagyon sokat ront a kapcsolatok minőségén, hiszen nem a két fél szemszögéből nézik a dolgokat, hanem saját szemszögből. Nem működik az az elv, hogy ha összeálltunk, akkor úgy éljünk, hogy mindenkinek külön-külön legyen jó.
Király Lajos elmondása szerint Earl Babbie világhírű szociológus a válásokat „társadalmi interakcióknak” nevezi, amelyek száma egyre magasabb. Ezért a protestáns egyházakban sem ritka jelenség az újraházasodó párok egyre magasabb száma. Ekkor ambivalens szituáció alakul ki mind a pár, mind a lelkipásztor szempontjából, ugyanis az első esküvő fantomképe megzavarhatja a második esküvő összképét. Ennek a szőnyeg alá seprése lelki gondozói szempontból lehetetlenség, ugyanis az egyház a legtöbb esetben nem ismeri a „házasság-temetés” lelki gondozóilag nélkülözhetetlen szükségességét. Az első házasságnak az élménye sok esetben ott van a második házasságkötésnél is, ezért fontos tehát a lelki gondozói beszélgetés, amelyben az első házasságtól és esküvőtől való búcsúzásra és az érzelmek „eltemetésére”, meggyászolására is sor kerülhet.
Király Lajos szerint az egyik legnagyobb fájdalomnak a gyászt tartják, de talán még nagyobb megpróbáltatás az elutasítottság érzése. Amikor az egyik fél közli a másikkal, hogy nincs rá tovább szüksége: nem kellesz, mint feleség, szülő, tanár vagy barát stb. A Bibliában az első gyilkosság is az elutasítottság érzéséből táplálkozott: Káin áldozatát Isten elutasította, ezért megölte a testvérét, Ábelt. A gyász folyamatának — amely a „belső útra kelés bátorságát kívánja” (Bodó Sára) — a szakemberek szerint lineáris fázisai vannak. Erich Lindemann szerint a gyász folyamata nem a halál beálltával kezdődik, hiszen a családtagok számolhatnak azzal a lehetőséggel, hogy pl. súlyos baleset vagy betegség, kóma, repülőszerencsétlenség a haláleset „előszobája” lehet. Ezt nevezi több szakember — köztük Pilling János pszichiáter is — anticipációs fázisnak. A lelkipásztorok számára nagy kihívás a temetésen való igehirdetési szolgálat, hiszen éppen a gyász következő fázisában, az úgynevezett sokk fázisban kerül sor erre, amikor a szó a legnehezebben hatol át a lélek falán. A családtagra ekkor az elutasítás jellemző, hiszen a hozzátartozó halálának hírét az első pillanatokban még nem tudja felfogni, és hangosan vagy szavak nélkül úgy kiált fel, hogy „ez nem lehet igaz”. Reménykedik abban, hogy nem történt meg a tragédia. A lelkipásztor pedig éppen ebben a stádiumban, a pszichés összeomlás idején kell vigasztalást közvetítsen. A Biblia a gyászoló Jób példájával is arra tanít, hogy ilyenkor a csendes lelki gondozói melléállás a legfontosabb, illetve az, hogy megengedje és elfogadja a gyászoló reakcióit. A temetésen a gyászolók nagy része a mély krízis miatt nem tudja, hogy miről szólt a prédikáció, de arra emlékezni fognak, hogy az ismerősök odamentek hozzájuk, megölelték, vigasztalták őket, és velük együtt sírtak. Az egyiptomiak már a Krisztus előtti harmadik évezredben megírták a Halottak könyvét, amely az emberi szellem egyik legrégebbi alkotása, és azt a célt szolgálta, hogy a halott mellé helyezve legyen vezetője, tanácsadója és segítője az új, életen túli mitikus világban. A keresztényeknek a halálról vallott felfogására erősen hatott a Kr. e. közel négyszáz évvel alkotó Platón nézete, aki óindiai örökséget követve vallotta, hogy a lélek a test börtöne, ezért a halált szabadító hatalomnak tartotta. A másik befolyásoló nézetet Epikeriusz képviselte, aki a halál napját boldog napnak tartotta. Ez a két gondolat mély nyomokat hagyott a keresztyén teológiai tanokban.
Freud, Melanie Klein, Erich Lindemann, Gerard Caplan, Polcz Alaine és Bagdy Emőke szerint is a gyász központi gondolata a veszteség. Ez az érzésvilág analógiát mutat a válással, hiszen ott is megjelenik a veszteség érzésvilága. A pandémia idején nagyon sok emberben egyfajta gyászfolyamat indult el, hiszen egyesek elvesztették a munkahelyüket, a diákok nem járhattak iskolába, negyven százalékkal nőtt a válások száma stb. A Northeastern, Harvard és Rutgers egyetemek szakemberei 2021 júniusában végzett felmérésének eredményei szerint a megkérdezettek harminckét százaléka úgy gondolta, egyetlenegy ember van, vagy egy sincs, akire számíthat, ha bajba kerülne. Ez a veszteségek időszakában igen alacsony számnak bizonyul.
Frigy Szabolcs hozzáfűzte, hogy a Thanatos, a halál sokáig nagy kihívás volt a pszichológusok számára. Mindenki úgy indult el, hogy az a legnagyobb hajtóerő az életben, hogy elkerüljük a halálhoz való viszonyulást. Állítólag Japánban vannak a leghosszabb életű cégek. Vannak akár ötszáz éves cégek is. Van egy olyan törvényük, hogy nem lehet senkit elbocsájtani, maradjanak együtt, és tanuljanak meg együtt dolgozni. Milyen fontos a házasságban is az a társadalmi szoftver, ami arra tanít, hogy maradjatok együtt és dolgozzatok együtt, vagy individualista módon a prioritási listában a szubjektív jólét a fontos, és csak utána a kompromisszum? A régi idők kollektivista felfogása átalakult az individualista egyéni prioritássá. Ezt a váltást éltük meg az elmúlt századokban.

A Thanatos a halálösztön, az agresszió és a pusztítás iránti törekvés. A Thanatos célja a kapcsolatok megszakítása, a megsemmisítés, beleértve az önpusztítást is. Példa a Thanatos működésének megnyilvánulására a családok felbomlása, alkoholizmus, háború, öngyilkosság, kábítószer-függőség stb.

Wegendt Gittinger Orsolya szerint az egyházi tanítások és a vallás volt az, ami összetartotta a kapcsolatokat és a házasságokat, viszont nem szabad elfelejteni, hogy az utóbbi időben éppen a kommunista törvénykezés és a kommunista rendszer is nagyon szigorúan szabályozta a válásokat. 1989 előtt nem úgy volt, hogy a feleség rosszul főz, és emiatt a férj elválik, mert egyszerű okok miatt nem választották el a házaspárt. Nagyon komolyan vették a békítést, külön alkalom és külön megjelenés volt erre megszabva. Amennyiben felmerült az, hogy a felperes hibás a kapcsolat megromlásáért, elutasították a kérését. 1989 után ez gyökeresen megváltozott, most ott tartunk, hogy ha elmegy valaki egy ügyvédhez, és azt mondja, el szeretne válni, el se kell mondania pontosan, hogy miért, és el tud válni. Wegendt Gittinger Orsolya ilyenkor megpróbál beszélgetni az ügyféllel, próbál hatni rá, hogy egy kicsit gondolja át, mert az ő felvetése nem váló ok. Ma már nem társadalmi cél az, hogy a kapcsolatokat összetartsák. Nehéz eldönteni, hogy ez jó vagy rossz. Nagyon sok a szélsőséges eset, attól kezdve, hogy öt hónap házasság után felbontanak házasságokat, mert csúnyán nézett az anyós, és a házastárs nem állt ki a társa mellett. Olyan esetek is vannak, amikor az alkoholista férj tüzes vassal kínozza meg a feleségét a hároméves gyerek előtt. Nagyon nehéz kezelni azokat az eseteket, amikor gyerekek is vannak abból a kapcsolatból. Nehéz végigvinni, és nehéz azt látni, hogy ezek milyen következményekkel járnak. Régebben ha felbomlott egy házasság, a gyerekek általában az anyukákkal maradtak. Ma már nem így van. Sokszor követeli az apa, hogy a gyerek vele maradjon, bár nagyon kevés olyan eset van, amikor indokolt, hogy a gyerek ne az anyával maradjon. Viszont vannak esetek, amikor a nő nem alkalmas a gyereknevelésre. A nők sem egyformák, nem biztos, hogy akinek gyereke születik, az feltétlenül anyatípus vagy anyának való, az viszont elfogadhatatlan, hogy egyes férfiak bosszúból, vagy hogy megmutassák az erejüket, akár bebizonyítsák azt, hogy rossz feleség és rossz anya volt az illető, el akarják marni a gyereket az anyuka mellől.

(Folytatjuk)