×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
8 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

Változó szavazási kedv Szatmár környékén

2012.06.10 - 20:07
Megosztás:
Változó szavazási kedv Szatmár környékén

Szatmár megye északi felében többnyire jó volt a szavazási kedv kora délutánig. A falvakon a vasárnapi templomi szertartások után mentek el a legtöbben szavazni.

Szamosdarán 12 óra után hosszú sor kígyózott a helyi általános iskolában levő szavazóháznál. Găman Mihály polgármester a családjával, feleségével, lányával és fiával jött el szavazni. „A lányom Kolozsváron egyetemista, reggel érkezett haza, délután pedig utazik vissza. Fontosnak tartotta, hogy hazajöjjön és szavazzon” — mondta Găman, közben a lánya helyeslően bólintott. Nem sokkal előtte egy csoport fiatal érkezett a szavazóházhoz: Katócz Viktória, Molnár Dóra, Vincze Csaba Roland, Fába Aladár, Varga Attila és Katócz Alexandra 18-19 évesek, tehát először élhettek alkotmányos jogukkal. „Vártuk már ezt, hogy mi is eljöhessünk, hogy leadhassuk a voksunkat” — mondták. A Szamos-parti településen egyébként 15 óráig a szavazásra jogosultak majdnem fele, 440-en adták le voksukat.

Pusztadarócon három perccel később tudták megnyitni a szavazóházat, ugyanis az éjjeli szélvihar miatt az egész falu áramellátás nélkül maradt. „Szerencsére időben megadták az áramot, és három perc késéssel nyithattunk” — mondta lapunknak Mátis Mária, a szavazókörzet elnöke. A településen egyébként 15 óráig az 1410-ből 530-an szavaztak.

Lázáriban délig voltak nagyon sokan szavazni. 2008-ban 12 óráig még a százat sem haladta meg a szavazók száma, ezzel szemben most már több mint 300-an voltak. Igaz, a szavazásra jogosultak száma több mint 2500.

Mikolában második alkalommal nyitottak két körzetet és úgy tűnik, ez nem is volt rossz ötlet. A helyi kultúrházban levő körzetben nagy volt a pangás 13 órakor, míg a „vasúton túl”, az óvodában berendezett körzetben hosszú sorban vártak a felnőttek. Itt kisebb elégedetlenséget okozott, hogy az egyik párt rendelésére Újmikolában személygépkocsikkal vitték az embereket szavazni. „Azok szerint azért kellett ezt tenni, mert a sár miatt nem tudnak eljutni a helyi körzetbe. De vajon miért annak a pártnak az embereit keresték meg? Elküldtük volna az iskolabuszt és akkor, aki akar, eljuthat szavazni” — panaszolta Dobos Csaba polgármester, aki állítja, feljelentést tett a rendőrségen.

Túrterebesen is két körzetet nyitottak: a helyi általános iskolában és a szomszédságában levő polgármesteri hivatalban, viszont a szavazók aránya alacsony volt, 14 órakor kevesebb mint 25 százalék.Egriben 14 óra előtt csak a szavazóbiztosokkal és a körzet elnökével, alelnökével, illetve a közrendet biztosító személyzettel találkoztunk. „A templomi szertartás után voltak többen, azután viszont alig jöttek” — árulta el Mirela Tătar Şinca, körzeti elnök. 13.30 órakor a 895-ből csak 210-en jelentek meg az urnák előtt.

Kökényesden 14 óra után körülbelül 30 százalék volt a részvételi arány, de a helyiek arra számítottak, hogy délután többen a szavazóurnák elé járulnak.

Halmiban, az 1-es számú szavazókörzetben folyamatosan dolgoztak a körzeti biztosok. „Nem jönnek nagy csoportokban, de állandóan benyit valaki” — mondta portálunknak a körzeti elnök, Bressel Renáta. Itt az 1792 szavazóból 15 óráig 520-an adták le voksukat.

Avasújvárosban jóval alulmaradt a szavazók aránya a négy évvel ezelőtti önkormányzati választásokon jegyzett majdnem 80 százalékos jelenléthez képest, 17 órakor alig haladta meg a negyven százalékos részvételt.