Változik a világ, és ez a jó
Régebben karácsony előtt lehetett gyakran hallani ilyen hangokat, a rendszerváltás után eléggé gyakran, az utóbbi években viszont ismét ritkábbak a disznóvágások, egyre kevesebben tartanak disznót, azt mondják, hogy nincs értelme, mert bármikor bármi megvásárolható.
Emlékszem, gyerekkoromban milyen nagy élmény volt a disznóvágás. Előre készültünk rá, és volt egy elhallgatott szabály, hogy disznóvágáskor nem mentünk iskolába. Komolyan is vettem a dolgom. Korán felkeltem, hogy ne maradjak le semmiről, felvettem a gumicsizmát, a meleg ruhát, és ott sorakoztam a nagyok között, vártam, hogy mit segíthetek. Előfordult, hogy én hívtam egyik-másik szomszédot disznót fogni, majd azt is megengedték, hogy én gyújtsam meg a szalmát perzseléskor. Ez nem volt kis feladat, mert azt tanították mindig kicsi koromban, hogy a tűzzel nem szabad játszani, amikor pedig már megengedték, hogy gyufát gyújtsak, az mindenképpen annak volt a jele, hogy annyira már nem vagyok gyerek, hogy egy ilyen feladatot ne láthassak el. A nagy feladatok közé tartozott, hogy a disznó mosásakor önthettem a hentes keze alá a vizet, amikor pedig még nagyobb lettem, besegíthettem a kolbász és a hurka készítésénél.
Számtalan történet jutott az eszembe a kora reggeli disznóvisításról, olyan történetek ezek, melyeket a mai gyerekek el sem hisznek, vagy ha mégis, csak nevetnek rajtuk, mert számukra egyáltalán nem jelentene különösebb élményt az, ha mínusz tíz fokban vizet kellene öntögessenek a hentes keze alá, vagy ott lenni a konyhán sütés-főzés idején.
Vasárnap reggel a hétköznapokhoz képest valamivel később keltem, kimentem a konyhába, és reggeli után néztem. Miközben a szomszédban perzselték a disznót, kivettem a hűtőből az amúgy sertésből készült felvágottakat. Ehhez hasonlókat reggeliznek a szomszédban is, a disznóvágás egy kihalóban lévő szokás, amihez az idősebbek még ragaszkodnak, a fiatalok viszont keresik a kifogásokat, hogy ezeken a napokon hova menjenek.
Változik a világ, és ez a jó. Folytonos változásra van szükség ahhoz, hogy értelme legyen a létnek. Minden küzdelem célja az, hogy jobb legyen, a jobbnak a keresése, a jobb iránti vágy teszi értelmessé a mindennapjainkat. Mindennap azért dolgozunk, hogy holnap jobb legyen. Nem igazán van olyan ember, aki elfogadná azt, hogy visszalépjen egy korábbi szintre, mert úgy érzi, akkor jobb volt. A múltnak az egyetlen előnye az, hogy fiatalabbak voltunk. Nagyon sok ember mondja el időnként, hogy mennyivel másként alakulna az élete, ha például az ötvenéves eszével és tapasztalatával húsz- vagy akár harmincéves lehetne.
A disznóvágásról jut eszembe a sokat hangoztatott hagyományőrzés. Vannak még, akik ragaszkodnak a hagyományos disznóvágáshoz, de semmit sem csinálnak úgy, mint régen, mert ahogy változik — fejlődik — a világ, úgy épülnek be az új szokások, melyek felülírják a régieket. Lehetetlen lenne akár nagy vonalakban is felsorolni, hogy hány egykoron népszerű szokás merült feledésbe, melyeknek nyomuk sem maradt a történelem folyamán. Végül is ez az élet rendje, a régi szokásokat újak váltják fel, majd azokat is maguk mögé söprik a még újabbak. Ez nem jelenti azt, hogy elszakadunk a gyökerektől. Mindig voltak, vannak és lesznek örök értékek, melyek sohasem merülnek feledésbe, hanem megerősödnek, felértékelődnek. Az örök érték csak azok számára kincs, akik azonosulni tudnak vele, akik azt sajátjuknak tekintik. Változó világban változik az értékekhez való viszony is. Ha olyan szokások is a feledésbe merülnek, mint a disznóvágás, mennyi esély van arra, hogy visszatérjen szokásaink közé az amatőr színjátszás, a kórusmozgalom… A falvakon — úgy-ahogy — felújították a kultúrotthonokat, több településen újat is építettek, de hol van bennük a kultúra?
Változik a világ, és ez így jó. A kultúra kinövi a kultúrotthont. Lehet mesélni a gyerekeknek és az unokáknak a régi bálokról, de úgy fognak viszonyulni hozzá, mint a nagy vacsorákkal véget ért disznóvágásokhoz.
Elek György
