×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
13 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Vállalkozói képzés hátrányos helyzetű fiataloknak

2020.10.08 - 16:34
Megosztás:
Vállalkozói képzés hátrányos helyzetű fiataloknak
Összesen húsz, 17 és 35 év közötti hátrányos helyzetű fiatal vett részt Szatmárnémetiben az AGES Egyesület szervezésében megtartott akkreditált vállalkozói képzésen. Üzleti tervet készítenek.

Szeptember 30-án és október 1-jén, az AGES Egyesület szervezésében, a HEY pályázat keretén belül vállalkozói képzésre került sor Szatmárnémetiben. Bár a pályázatban a létszám 15 főre volt korlátozva, a program iránti fokozott érdeklődés miatt, illetve a szervezők erőfeszítéseinek köszönhetően húsz, 17 és 35 év közötti hátrányos helyzetű fiatal vehetett részt a képzésen. A szervezési költségeket, beleértve a fiatalok tanfolyamon való részvételének biztosítását is, teljes egészében a projektből fedezték a szervezők. 

Az oktatónak sikerült felkeltenie és fenntartania a résztvevők érdeklődését és lelkesedését a gyakorlatok, esettanulmányok, szerepjátékok, konkrét példák és elméleti előadások révén, a fiatalok pedig aktívan kivették a részüket a tanfolyam minden mozzanatából. A tanfolyam végére a résztvevők elsajátították, hogy mit jelent egy vállalkozás, hogyan kell vállalkozást indítani, hogyan lehet üzleti tervet kidolgozni, melyek a törvények a vállalkozás alapítására és működtetésére vonatkozóan. Ismerkedtek a vállalkozás jövedelmezőségével, és sok más hasznos, a témával kapcsolatos információval gazdagodtak.
Október 12-én a hallgatók a tanfolyamon elsajátított ismeretek és készségek alapján bemutatják az általuk készített üzleti tervet, és részt vesznek egy vizsgán, hogy megszerezzék a vállalkozói készségeiket igazoló akkreditált bizonyítványt. Az üzleti terv kidolgozásában az AGES Egyesület szakemberei fogják segíteni a fiatalokat. Amennyiben szeretne több információt a projekt tevékenységeiről, látogasson el a HEY – Satu Mare Facebook-oldalra vagy a hey.ages.ro weboldalra.

KMTA – támogatás tehetséges fiataloknak
Nem csak az osztálynaplóban szereplő jegyek számítanak, az alapítvány felkarolná azokat is, akik tanulmányi, művészeti és sportversenyeken jó helyezést értek el, motiváltak, szorgalmasak, kitartóak, elkötelezettek.
Ingyenes tanfolyamokat szerveznek Nagykárolyban
Szakképzési tanfolyamot indít a Nagykárolyi Polgármesteri hivatal a ROHU395 CO-LABOUR - "Nagykároly és Nyírbátor együttműködése a foglalkoztatás javítása és az endogén potenciálon alapuló fejlődés elősegítése érdekében" elnevezésű projekt keretében - tudatta az önkormányzat hivatalos közösségimédia-oldalán.
Középiskolás diákok jelentkezését várja Szatmáron is az MCC
Január 31-ig jelentkezhetnek az érdeklődő fiatalok a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Középiskolás Programjába – a szervezet továbbra is ingyenes, iskola mellett végezhető képzésekkel, szakmai hétvégékkel, kirándulásokkal és összetartó csapattal várja a lelkes, tanulni vágyó diákokat.