×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
6 °C
kevés felhő
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

Útmodernizálás Kaplonyban

2021.11.17 - 16:30
Megosztás:
Útmodernizálás Kaplonyban
A kaplonyiak régi vágyát sikerült teljesíteni: teljes egészében aszfaltozott a községen áthaladó megyei rangú útszakasz.

A Szatmár Megyei Tanács az ígéretéhez híven elvégeztette a megyei út karbantartási munkálatát. Mint ismeretes, tavaly Kálmánd és Kaplony között aszfaltoztak, azelőtt Nagykároly és Kaplony között, egészen a műemléktemplomig, most pedig összekötötték a két szakaszt, amelyet a kaplonyiak Temető utcaként emlegetnek. Előbb egy réteg aszfaltot helyeztek el, azt egy úgynevezett geotextillel vonták be, majd jött a kopóréteg. A megállapodás értelmében a helyi önkormányzat feladata a kanálisfedők szintbe hozása, illetőleg az útpadkák kialakítása. A tervek szerint még ezen a héten elvégeztetik ezt a feladatot.

Búzaszentelés lesz Kaplonyban
Pénteken Kaplonyban tartják a Magyarok Kenyere program Kárpát-medencei búzaszentelő ünnepségét.
Út- és járdajavítások zajlanak Szatmárnémetiben
A felfestések zajlanak a Batizi úton, hamarosan egyértelmű jelzéseket kap az Udvari úti körforgalom is itt. Nagyobb volumenű munka zajlik még az Aurel Vlaicu, az Amaci úton és a Wolfenbüttel utcában.
Kaplonyban és Börvelyben is elszállítják a kerti hulladékot
A Börvelyi és a Kaplonyi Polgármesteri Hivatal munkatársai egyaránt igyekeznek a lakosok segítségére sietni, így értesítésük szerint idén is elszállítják az őszi kerti munkákból származó hulladékot.