×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
9 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

„Ünnepi” beutazási szigorítások

2021.12.07 - 10:44
Megosztás:
„Ünnepi” beutazási szigorítások
Négy hétig szigorúbb feltételekkel lehet Romániába belépni, igaz, a szigorítások és a karanténkötelezettség az oltatlanokat vagy fertőzésen át nem esetteket sújtja — viszont ha nem EU-s tagországból érkeznek, az oltottaktól is kérik a negatív tesztet.

December 10-től, vagyis péntektől újabb határátlépési szigorítások lépnek életbe a Romániába beutazók számára, amelyek négy hétig, 2022. január 8-ig lesznek érvényben — a hatóságok szerint a korlátozásokat (amelyek legfőképp az oltatlanokat érintik) a koronavírus omikron variánsának terjedése indokolta. Ugyanakkor az új szabályokkal megpróbálnák elejét venni annak is, hogy az ünnepekre hazalátogató több százezer vendégmunkás a járvány ötödik hullámának esetleges előidézője legyen, hiszen Románia már kilábalt a negyedik hullámból, miközben az európai országok zöme most küszködik ezzel.

Aki az Európai Unióból jön

Az országos vészhelyzeti bizottság hétfőn késő este meghozott javaslatait a kormány kedden elfogadta, s ennek értelmében aki: a Svájci Államszövetségből, az Európai Unió vagy az Európai Gazdasági Térség zöld vagy sárga besorolású országaiból érkezik, és nem tudja bizonyítani (EU-s digitális igazolvánnyal), hogy be van oltva vagy kigyógyult a fertőzésből (gyógyulása óta nem telt el 6 hónapnál hosszabb idő), vagy nem mutat be egy 72 óránál nem régebbi, negatív PCR-tesztet, annak 14 napos karanténba kell vonulnia. Aki a fent említett térségek vörös besorolású országaiból érkezik, és nincs beoltva, nem kigyógyult, viszont bemutatja a 72 óránál nem régebbi negatív tesztet, annak 10 napos karanténba kell vonulnia, míg akik nem mutatják be a tesztet, azokra 14 napos karantén vár.

Karanténkivételek

Mentesülnek a karanténkötelezettség alól (függetlenül attól, hogy a fentebbi térségek milyen színbesorolású országából érkeznek) a 12 év alatti gyermekek; a 12–16 év közötti kiskorúak, amennyiben van 72 óránál nem régebbi, negatív PCR-tesztjük; az országon átutazók, ha 24 óránál többet nem tartózkodnak Románia területén; a Magyarországról vagy Bulgáriából átingázó munkavállalók, valamint az e két országban dolgozó román állampolgárok (munkaviszonyt igazoló okmány felmutatásával); a tanulás, vizsgázás, tanulmányok elkezdése vagy lezárása céljából a határon átkelő tanulók (illetve kísérőik, ha kiskorú diákról van szó) és egyetemi hallgatók; a sportversenyek résztvevői vagy kulturális rendezvények, előadások szereplői és a hozzájuk tartozó munkacsoport (amennyiben vörös besorolású országból érkeznek, 72 óránál nem régebbi tesztet kell bemutassanak); a 2,4 tonnás vagy annál nagyobb megengedett össztömegű áruszállító gépjárművek vezetői, valamint a maximum 9 ülőhellyel rendelkező, utasokat szállító gépjárművek sofőrei (ha nincsenek beoltva, nem kigyógyultak, és vörös besorolású országból érkeznek, negatív tesztet kell bemutassanak); a Romániának gyorsított eljárással kiadott vagy visszatoloncolt személyek; valamint a diplomaták, külképviseletek tagjai.

Háromnapos „villámlátogatás”

Továbbra is érvényben marad a 72 órás, vagyis háromnapos villámlátogatás lehetősége azon nem beoltottak, a fertőzésből nem kigyógyultak számára, akik vörös besorolású országból érkeznek ugyan, de belépéskor felmutatnak egy 72 óránál nem régebbi, negatív PCR-teszet — viszont ilyen esetben, ha túllépik a háromnapos határidőt, automatikusan 14 napra karanténba helyezik őket.

Aki nem az Európai Unióból jön

Csak akkor mentesülnek az Európai Unión és az Európai Gazdasági Térségen kívül eső országokból érkező beoltottak és a fertőzésből kigyógyultak, ha bemutatják egy 48 óránál nem régebbi teszt eredményét. Akik nincsenek beoltva, és a fertőzésen sem estek át, de bemutatják a teszteredményt, 10 napos karanténba kerülnek, akik pedig teszt nélkül érkeznek, azokra 14 napos karantén vár.

Mentesülnek a karanténkötelezettség alól a fentebb már felsorolt kategóriákba tartozók — annyi különbséggel, hogy az EU-n és a EGT-n kívüli országokból érkezők esetében a bemutatott negatív PCR-teszt nem lehet régebbi 48 óránál, illetve ezen területekről is lehetőség van a háromnapos villámlátogatásra, szintén 48 óránál nem régebbi teszt felmutatásával.

Az új szabályokat összefoglaló kormányközlemény végén említik ugyan a december 20-tól érvénybe lépő nyomonkövetési formanyomtatványt (PLF), ám hogy azt mikortól és főleg honnan lehet majd letölteni a hazaindulóknak, arról nincs szó.

Szabó Kinga Mária

 

Kanyarójárvány van Romániában
Kanyarójárványt hirdetett kedden az egészségügyi minisztérium. A szaktárca közleménye értelmében a kanyarós megbetegedések számának aggasztó növekedése miatt kihirdették a kanyarójárványt, hogy tegyék lehetővé a 9-11 hónapos csecsemők beoltását, illetve a pótoltások beadását azoknak, akik valamilyen okból nem kapták meg a vakcinát.
Felvonult a szlovák rendőrség a magyar határon
Szlovákia hétfő este nagy erőket vonultat fel a Magyarországgal közös határán – jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök és Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter. Szlovákia a Gázai-övezetben kialakult helyzet, valamint a lehetséges biztonsági fenyegetések miatt döntött így.
Schengen: nem lesz eltörölve a Romániát kizáró döntés
Az Európai Unió Bírósága (EUB) „nyilvánvalóan elfogadhatatlanként” elutasította Eugen Tomac keresetét, amelyben a román európai parlamenti képviselő az EU Tanácsa Románia schengeni csatlakozását elutasító tavaly december 8-i határozatának megsemmisítését kérte.