×
2024. 05 07.
Kedd
Gizella
16 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.63 RON
100HUF = 1.28 RON
Szatmárnémeti

Új kezdet Szatmárnak és térségének

2021.04.29 - 08:00
Megosztás:
Új kezdet Szatmárnak és térségének
Fotó: Szatmár Megyei Tanács
Sikeresen landolt az első, Párizsból Szatmárnémetibe érkezett repülőjárat, melyet pár napon belül a frankfurti járat követ. Tegnap 100 utas érkezett a francia fővárosból a megyeközpontba.

Sikeresen landolt szerdán az első, Párizsból Szatmárnémetibe érkezett repülőjárat, és ezzel a szatmáriak egy régóta dédelgetett álma valósult meg, hiszen mostantól heti két alkalommal — szerdán és vasárnap — indulnak majd járatok a francia fővárosba. A Párizsból érkező első járat szerdán landolt Szatmárnémetiben, 100 utassal a fedélzetén, akiket Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke, Ioan Rus alelnök és Mihai Pătraşcu, a Szatmárnémeti Nemzetközi Repülőtér igazgatója fogadott. A HiSky gépét pedig maga a repülőtársaság vezérigazgatója, Iulian Scorpan vezette. A repülőt úgy Párizsban, mint Szatmárnémetiben az új járatok érkezésekor megszokott módon, vízágyús köszöntéssel fogadták.

„Nagyon fontos pillanat ez számunkra, hiszen ezzel megnyitottuk Szatmár megye kapuit Franciaország fővárosa és egyben egy olyan úti cél felé, melyre már rég vágyott közösségünk. Hosszú távú partnerséget tervezünk a HiSky légitársasággal, akikkel hamarosan elindítjuk Frankfurtba tartó járatainkat is. Megígértük, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk a szatmáriakért, és mi betartjuk ezt” — nyilatkozta Pataki Csaba tanácselnök a párizsi járat fogadásakor.

Mihai Pătraşcu reptérigazgató a gép érkezésekor köszönetet mondott mindazoknak, akik közreműködtek a járat beindításában. „Szeretnék köszönetet mondani az utasoknak is, hiszen ez a járat értük van, és remélem, hogy minél többen veszik igénybe szolgáltatásainkat. Hiszem, hogy a mai nap egy új kezdet a Szatmárnémeti Nemzetközi Repülőtér életében, egy kezdet, mely számos lehetőséget kínál majd nemcsak Szatmár megye, de az egész térség számára is” — fogalmazott Mihai Pătraşcu.

A szatmári repülőtérről a párizsi járat elindulásával már háromra növekedett a járatok száma, hiszen a Szatmárnémeti–Bukarest és retúr Tarom-járat hetente háromszor landol a megyeközpontban, akárcsak a Szatmárnémeti–London (Luton) útvonalon közlekedő Wizz Air-járat. Ezzel azonban koránt sincs vége, hiszen május 8-tól Szatmárnémetiből a németországi Frankfurt am Mainba is indulnak repülőgépek, heti két alkalommal, hétfőn és szombaton. Bár eredetileg elsején indult volna az első járat, a németországi megszorító intézkedések miatt egy héttel el kell halasztani az új járat beindítását. S. B.

 

Lövöldözés volt egy párizsi kórháznál
Lövöldözés volt egy párizsi kórháznál hétfő délután, a támadásban egy ember meghalt, egy másik pedig megsebesült, az elkövető motorral elmenekült a helyszínről - közölték rendőrségi források. Az ügyben előre kitervelt gyilkosság és emberölési kísérlet miatt indult nyomozás, a feltételezések szerint bűnözők közti leszámolás történt.
Tízezrek emlékeztek a francia nagyvárosokban a lefejezett tanárra
Tízezrek emlékeztek a francia nagyvárosokban vasárnap arra a középiskolai történelemtanárra, akit két nappal ezelőtt egy menekültstátust kapott, moszkvai születésű csecsen iszlamista késsel megölt és lefejezett, amiért Mohamed-karikatúrákat mutatott diákjainak a szólásszabadságról tartott óráján.
Lefejeztek egy tanárt Párizs közelében
Lefejeztek egy férfit a Párizstól északnyugatra található Conflans-Sainte-Honorine külvárosban péntek késő délután, az elkövetőt agyonlőtte a rendőrség, az ügyben a terrorellenes ügyészség indított vizsgálatot - közölték a francia hatóságok.