„Úgy érzem, nyitott vagyok a gyerekek felé”
— Beszéljen a gyerekkoráról, az iskolai évekről, Dobrához való kötődésének a forrásairól!
— Egyszerű református szülők harmadik gyerekeként láttam meg a napvilágot 1978 tavaszán, én voltam a kicsi, mert nővérem akkor már 15 éves volt, fiútestvérem pedig 12. Nagyobb testvéreim mindig is szerettek és vigyáztak rám. Szeretettel emlékszem vissza gyerekkoromra. Mindig is szerettem szülőfalumat, szeretek a Kraszna folyó völgyében a Szilágyság peremvidékén, a domb alatt lakni. A gyerekkori élményeim szívmelengetők, mert nyugalmat, biztonságot adnak. Annyira a természet gyermeke voltam, hogy kora tavasztól ősz végéig az utca gyerekeivel játszottunk, már akkor sokszor „tanítósdit” is. Az utca összes gyereke barát volt, együtt lógtunk, a Krasznára jártunk fürödni, papsajtot ettünk az árokpartról, zöld szilvát loptunk az utcán lévő fákról, cseresznyefákat kerestünk. Volt, amikor elhittük, hogyha plédből és székekből házikót építünk, akkor ott senki nem találhat meg bennünket. Azt hittük, hogy mesevár, és mi vagyunk a szereplői. Arra is emlékszem, amikor elszöktem az óvodából, és otthon is mindig zárni kellett a kiskaput, mert szerettem elszökni játszani. Álmodni sem lehetne szebb gyerekkort, mint amilyen nekünk volt, játékkal, kalanddal, nevetéssel teli: mi labdáztunk, babáztunk, sárba ragadtunk, bicikliztünk, télen szánkóztunk, szóval kalanddal, nevetéssel teli volt minden nap. És még egy gyerekkori élmény, amit nagyon szeretnék: megfogni szüleim biztonságot adó, meleg kezét, csak még egyszer…
— Gyerek- és ifjúkorában, a családban és a helyi közösségben hogyan ismerte meg a helyi szokásokat, néphagyományokat, a Dobrára jellemző sajátosságokat?
— Általános iskolai tanulmányaimat Dobrán végeztem, és mély tisztelettel emlékszem vissza tanítóbácsimra, tanáraimra, akiktől tudást, értékeket szívtam magamba. Már akkor volt osztályfőnöknőnk ismertette a helyi szokásokat, néphagyományokat, a Dobrára jellemző sajátosságokat. A karácsonyi, húsvéti, szüreti ünnepek szokásait napjainkig is őrizzük. A disznóvágás, kalácssütés karácsonyra és húsvétra, kenyérsütés kemencében… Húsvétkor szokás tojást festeni, s a falu férfijai házról házra járnak, s megöntözik a lányokat. Régen hagyományos bálok voltak, pl. újévi bál, húsvéti bál, szüreti bál, s ezeken általában mi, diákok színdarabot mutattunk be. Visszaemlékszem a fonós jelenetre, amit osztályfőnöknőnk tanított be, a néptáncra, amit kedves óvónénim tanított.
— Mikor döntötte el, hogy pedagógus lesz, voltak-e más elképzelései?
— 1996-ban érettségiztem a Szatmárnémeti Református Gimnáziumban, s az elképzelésem az volt, hogy vallástanár leszek, sikeresen felvételiztem is Magyarországra, de édesapám betegsége és anyagi gondok miatt nem tudtam elmenni és elkezdeni tanulmányaimat. Akkor, a nyár folyamán hallottam, hogy Ákos községben tanítói állást hirdettek meg, és így versenyvizsgáztam, és elkezdtem dolgozni szakképzetlen tanítóként roma osztályban. Nagyon megszerettem a gyerekeket, és elhatároztam, hogy tanítónéni maradok/leszek. 2003-ban között a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Szatmárnémeti Kihelyezett Tagozatának Pszichológia és Neveléstudományok Karán tanító-óvónő képző szakán végeztem. 2007-ben véglegesítő vizsgát tettem a tanügyben, 2011-ben II. fokozati, 2015-ben I. fokozati vizsgát.
— Kik voltak a példaképei (tanítói, tanárai stb.), mi az, amit megtanult tőlük, és magával vitt a felnőtt életbe?
— Példaképeim egykori tanáraim, szüleim voltak. Gyerekekkel foglalkozom, szeretem, ha a gyerekek jelen vannak az életemben, és hogy jobb legyen nekik, hogy fejlődjenek, sok játékos módszert használok. Úgy érzem, nyitott vagyok a gyerekek felé, érzékem van a különlegeshez, mindenben a jót, a pozitívat keresem. Úgy gondolom, hogy a jó pedagógus magas szakmai színvonalat képvisel, szereti a munkáját, a gyerekeket, jó konfliktuskezelő és fegyelmező, de humoros. Ami fontos még számomra, az a jó viszony és jó bizalom kiépítése a szülők és diákok között. Azt hiszem, hogy szoros kapcsolatot alakítottam ki a gyerekekkel és szüleikkel, mert nem attól vagyok én jó tanító, hogy pl. hány továbbképzőn vettem részt, hanem attól, hogy hogyan tudtam velük kapcsolatot teremteni. Amíg a lehetőség engedte, sok iskolán kívüli tevékenységet szerveztünk a dobrai pedagógusokkal közösen: dobrai táncházat, citeratábort, farsangi mulatságot, iskolai kirándulást stb. A Learning Enterprises Alapítvány jóvoltából angol tábort szerveztünk a lelkipásztorral, amikor két hétig szállásoltam el egy kaliforniai egyetemista lányt, aki a foglalkozásokat tartotta a dobrai diákoknak.
— Mióta foglalkozik néptáncoktatással és hagyományőrző tevékenységekkel?
— A néptánccsoport a 2011-es tanévben alakult meg, azóta folyamatosan működik. A néptánccsoport a falu délkeleti részét szegélyező, a régi időkben orgonabokrokkal benőtt domboldalról kapta a nevét. Az Orgonác néptánccsoportot a dobrai pedagógusok és jómagam szervezzük a Pro Dobra Egyesület segítségével, pályázati, illetve szülői támogatással. A tánccsoport több alkalommal kapott meghívást és fellépési lehetőséget, melyre szívesen kísértem el a gyerekeket. Oktatóink Kása Zsolt és Melinda. Több táncházban, táncháztalálkozón vettünk részt a dobrai Orgonác néptánccsoporttal, 2019-ben az Aranyág néptánc első díjat nyerték el Tasnádon. Citeracsoportunk is volt, amit Szopor Község Polgármesteri Hivatala finanszírozott, a dobrai pedagógusok szerveztek, és Gáspár Attila tanár úr oktatta. 2018-ban a dobrai Orgonác citerásainak egy székelyszentmihályi utat szerveztem, ahol a dobrai gyerekek képviselték Szatmár megyét a régi és jelen citerások találkozóján.
— Miben különbözik az ön gyerekkora a mai gyerekek életétől?
— A Dobrai Általános Iskolában eltöltött tanítói évek által szerzett tapasztalatok szerint diákjaim szerettek olvasni, meg tudtam szerettetni velük a könyvet, és tudtak játszani. A mai gyerekek figyelmét nehéz lekötni, sokféle eszközt és módszert kell alkalmazni. Telefont nyomkodnak, nem tudnak vagy nem akarnak figyelni (tisztelet a kivételnek), úgy látom, ez az internetnek és okostelefonnak köszönhető, ami elrontja a mai gyerekeket. Szeretném, ha a mai gyerekek közül egyre többen rádöbbennének arra, hogy mennyivel fontosabb a néphagyomány újraélesztése, a csapatszellem, a kreativitás, a határozottság, a rugalmasság, a pontosság, jó lenne, ha a csapatunk bővülne, és nem apadna. Szeretném, kollégáimmal szeretnénk mindezt továbbfejleszteni, népszerűsíteni. Szeretnénk egy olyan csapatot, amely tiszteli, megőrzi és tovább élteti a néphagyományokat.
— Milyen tervei vannak?
— Tanítok, nevelek, és úgy gondolom, hogy megpróbálok egy iránytűt adni a gyerekek kezébe. Nem tervezem előre, maga a helyzet adja, mert ember tervez, Isten végez, tartja a mondás is.
— Méltó elismerésnek tartja a Falvak mécsesei díjat?
— Nem azért kaptam ezt a díjat, mert én különlegesebb lennék a kollégáimnál, nem hiszem, hogy választani lehet, hogy valaki jobb vagy gyengébb, mint a másik. Úgy gondolom, hogy szerencsés helyzetben vagyok, mert olyan környezetben dolgozom, ahol ismernek, és csapatmunka folyik, összedolgozunk, mert egy kicsi közösség vagyunk, és mert együtt minden könnyebb.
Elek György
