×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
12 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Egészség

Túl későn derül ki a baj

2021.11.19 - 18:32
Megosztás:
Túl későn derül ki a baj
Romániában a melldaganatos esetek több mint 70%-át a második és harmadik stádiumban diagnosztizálják. A betegek csaknem fele saját zsebből fizette a diagnosztikai vizsgálatokat.

Szomorú adatokat közölt a COPAC, azaz a krónikus betegek egyesületeit tömörítő koalíció: a romániai emlőrákos nők 73,4 százalékát a betegség második vagy harmadik stádiumában diagnosztizálják, 4,4 százalékát a negyedik stádiumban, és csak 3,5 százalékát rögtön a betegség kialakulásakor, illetve 18,6 százalékát az első stádiumban. A COPAC által végzett kutatás résztvevőinek 20,7 százaléka sem 2020-ban, sem 2021-ben nem járt orvosi kivizsgáláson a világjárványtól való félelem miatt. A biztos diagnózis érdekében pedig az emlőrákos betegek mintegy 40 százalékának saját zsebből kellett kifizetnie a szükséges képalkotó vizsgálatokat — komputertomográfos (CT) vizsgálatot, mammográfiát, mágneses rezonancia vizsgálatot (MR) —, teljesen ingyen csupán 29,8 százalékuk tudta elvégeztetni ezeket. A betegek által viselt anyagi terhek 500–1000 lej közöttiek voltak 35 százalékuk számára, 1000–2000 ezer lej közötti összeget fizetett ki 20,5 százalékuk, 27,3 százalékuk esetében pedig a szükséges vizsgálatok összértéke meghaladta a 2000 lejt.
Miután diagnosztizálták a melldaganatot, a legtöbb személynek a családtagok és a barátok segítettek abban, hogy eljusson a megfelelő orvoshoz vagy diagnosztikai központba (körülbelül 60 százalék), míg 30 százalékukat a háziorvos utalta kórházba, 13 százalékuk pedig az interneten kereste ki a számára szükséges információkat.
Az októberben készített COPAC-felmérés nyomán tájékoztató kampány indult ebben a hónapban „Mi a baja? Mi a közös bennük?” címmel.
„A mellrák figyelmen kívül hagyja az életkort, a származási helyet, a szakmát vagy a készségeket, a szenvedélyeket. A mellrák mindenkit érinthet. A kampánynak éppen ezért az a célja, hogy rávilágítson a betegségnek az élet minden területére gyakorolt hatására, a gyors diagnosztikai szolgáltatások és a megfelelő kezelésekhez való hozzáférés szükségességére” — nyilatkozta Radu Gănescu, a COPAC elnöke.

125 új eset

Tavaly összesen 52 350 új daganatos beteget vettek nyilvántartásba Romániában, amellyel összese 510 819-re nőtt a betegek száma. A több mint 52 ezer megbetegedés közül 12 ezer új melldaganatos eset volt, ugyanakkor 3900 elhalálozáshoz is vezetett a megbetegedés országszerte — így a mellrák a harmadik legtöbb halálesetet követelő rosszindulatú daganatos megbetegedés volt Romániában, a nők körében pedig ez a vezető helyen volt a tumorok között.
Szatmár megyében 2020-ban összesen 812 rosszindulatú daganatos megbetegedést vettek nyilvántartásba, ezzel 11 277-re nőtt a rákos betegek száma. Az új esetek között 125 nőt diagnosztizáltak mellrákkal, amellyel 659-re nőtt az év végére az emlőrákkal küszködő szatmári lányok, asszonyok száma.

Tíz nő közül egy érintett

A mellrák nem egyetlen betegség, több különböző típusa létezik. Az Európai Unióban élete során tíz nő közül körülbelül egy esetében diagnosztizálnak mellrákot — legtöbbször középkorú vagy idősebb nőknél, de a fiatalabb nőknél is kialakulhat mellrák. A mellrák ritkán fordul elő férfiakban.
A mellrák ritkán okoz más tüneteket, mint a mell szövetében jelentkező csomó vagy megvastagodás (habár a legtöbb esetben a mellben észlelt csomók nem rákos eredetűek). Ha a mellrákot korai stádiumban észlelik, kezeléssel meggyógyítható, mielőtt átterjedne a test más részeire is. Ha a nők csomót fedeznek fel a mellükben, bármilyen életkorban legyenek is, orvoshoz kell fordulniuk.
Az Európai Rákellenes Kódex szerint a túlélés esélye a mellrák diagnosztizálását követően nagymértékben függ a rák típusától, valamint attól, hogy az mennyire előrehaladott stádiumban van, amikor felfedezik. Jó esélye van a sikeres kezelésnek, ha a rákot korai stádiumban észlelik. Mellrákszűréssel a rák korai stádiumban kimutatható, így az növeli a túlélési esélyt. Az Európai Unióban négy mellrákos nőből egy belehal a betegségbe. Vizsgálatok kimutatták, hogy az olyan nők esetében, akiknél szűrés során mutatták ki a mellrákot, alacsonyabb a mellrákban való elhalálozás kockázata. A szűrésen való rendszeres részvétellel tíz mellrák okozta elhalálozásból négy megelőzhető a szűrés során észlelt esetekben.


Bumbuluţ Krisztina

 

Ingyenes méhnyakrák-szűrés lesz Tasnádon!
Szeptember 28-án és 29-én a kolozsvári Prof. Dr. Ioan Chiricută Onkológiai Intézet révén ingyenes méhnyakrák-szűrést végeznek Tasnádon!
Az egészségügyi színvonal emeléséért
Rákszűrés a nagykárolyi kórházban — a kihívást az jelenti, hogy az egészségügyi szolgáltatások nem a megelőzésre összpontosítanak, a lakosság nincs tisztában az egészségügyi állapotával.
Úttörő egészségügyi szűrőprogram
Egy európai uniós projekt keretén belül Szatmár megye tizennyolc önkormányzatának területén, a helyi családorvosok bevonásával a következő hónapokban több száz páciens egészségi állapotát mérik fel.