×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
7 °C
kevés felhő
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Jegyzet

Törvényhozók, törvény felett

2013.12.16 - 12:37
Megosztás:
Törvényhozók, törvény felett

Mi újat várhatunk még a parlamenttől, melynek tagjai a mi szavazatainkkal foglalták el széküket, hogy a mi érdekeinket képviseljék? A büntető törvénykönyv módosításával a köztisztviselők meghatározásának változtatása révén már nem indítható eljárás ellenük hivatali visszaélésért, befolyással való üzérkedésért vagy megvesztegetésért. Most már törvény ad szabad utat a lopásnak, ezentúl nem lesznek számon kérhetőek a polgármesterek, megyei tanácselnökök a célzatosan odaítélt munkálatokért, saját vagy közelállóik számára átjátszott pénzekért, rokonaik alkalmazásáért. Politikusaink, mint ahogy mindig, meg tudják magyarázni, hogy, miért nem teljesítik a választási ígéreteiket, úgy azt is meg tudják magyarázni, hogy miért emelték magukat az általuk hozott törvények fölé. Az utóbbi napokban az összes igazságszolgáltatási fórum tiltakozott, márpedig ők nem vádolhatóak azzal, hogy nem értik, mi is áll a szövegben. A törvény módosított változatában ott van, hogy csak azok tettei kérhetőek számon, akiknek munkaszerződésük és hivatalos munkaköri leírásuk van. Így sikerült kivonni a törvény szigora alól a képviselőket, a minisztereket, prefektusokat, polgármestereket, megyei tanácselnököket, tanácstagokat, hiszen szerződése egyiküknek sincs, hatáskörüket pedig úgy alakíthatják, amint éppen számukra abban az időszakban megfelel. Akár közvetlen munkatársának alkalmazhatja feleségét vagy bármelyik családtagját, egy indokolatlanul odaítélt közbeszerzésért pedig senki nem lesz felelősségre vonható. Megbecsülni is nehéz, hogy Romániában mennyi közpénz tűnt el eddig is a választottak és embereik kezén, elképzelni is nehéz, hogy mi lesz ezután. Ha ez a pénz most mind az államkasszában lenne, nem okozott volna gondot a szociális gondozók bérének kifizetése, vagy akár a tanárok és egészségügyi dolgozók követeléseinek teljesítése. Amennyiben a nemzetközi és hazai felháborodás nem akadályozza meg az új büntető törvénykönyv életbeléptetését, többé már nem kell aggódniuk a választott és a pártalapon vezetői székhez jutó ügyeskedőknek. Szabadon gazdagodhatnak pénzünkből, és nyomhatják mind mélyebb szegénységbe és sötétségbe az országot. Hogy ezek mellett mi lesz a schengeni övezet kitolásával? Ők remélik, hogy semmi, mert nekik így is jó.

Elek György