×
2024. 05 06.
Hétfő
Ivett, Frida
12 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.65 RON
100HUF = 1.28 RON
Belföld

Tervezett bölcsődék látványtervét mutatta be a fejlesztési minisztérium

2021.03.23 - 15:54
Megosztás:
Tervezett bölcsődék látványtervét mutatta be a fejlesztési minisztérium
A romániai nagyszabású bölcsődeépítési program keretében tervezett új bölcsődék látványtervét mutatta be kedden Cseke Attila romániai fejlesztési, közigazgatási és közmunkálatokért felelős miniszter.

A tervek szerint három típusú bölcsődemodell készül, amelyek 4-5, 6-7, illetve 10-11 csoport befogadására lesz alkalmas. A legkisebb bölcsőde 40-50 gyereket, a legnagyobb típusú 100-110 gyereket tud fogadni. Cseke Attila miniszter a magyar közmédiának elmondta, hogy nagy hiány van Romániában a bölcsődékből, hiszen eddig kevés ilyen létesítmény épült, így jelenleg a gyerekek 4 százalékának sincs helye ezekben. "Fontos, hogy legyenek korszerű bölcsődék, ezzel támogatni akarjuk a családokat és a gyermekvállalást, illetve azt, hogy az édesanyák visszatérhessenek dolgozni" - mondta a miniszter.
    Rámutatott: azt szeretnék, hogy a program már az idén elinduljon, így a következő két hónapban a minisztérium az Országos Befektetési Társaságon keresztül elkészíti a projekttípusok technikai dokumentációját, ezt követően az önkormányzatok beterjeszthetik igényeiket. Ez utóbbiaknak a megfelelő telket és a közművesítést kell biztosítaniuk, az építési költségeket az állam biztosítja. A miniszter reményét fejezte ki, hogy már ősszel megköthetik az első tervezési és kivitelezési szerződéseket.
    Romániában jelenleg 386 bölcsőde működik, ami azt jelenti, hogy egy megyében átlagban mintegy 10 ilyen létesítmény van, de egyes megyékben ennél is kevesebb. A miniszter elmondta, hogy a magyarlakta településeken mindenhol megfogalmazódott az igény a bölcsődék iránt, ezért várják az önkormányzatok pályázatait. Kiemelte, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kezdeményezésére 370 millió eurót különített el a román kormány az uniós helyreállítási alap lehívásához szükséges országos tervből, így ebből az összegből várhatóan 200 bölcsőde épül.
    Emlékeztetett, hogy a bölcsődeépítés mellett a fenntartásuk érdekében is intézkedtek, így az RMDSZ törvénytervezetet terjesztett be 2019-ben, amelynek értelmében a bölcsődék fenntartása nem kizárólag az önkormányzatokat terhelné, hanem minden ilyen létesítmény az oktatási minisztériumtól kap úgynevezett fejpénzt minden gyermek után. Ennek a jogszabálynak a gyakorlatba ültetését elhalasztották, de azt akarják, hogy a következő tanévtől már működjön ez az új finanszírozási rendszer.

Bővül a magyar bölcsődei helyek száma
Ősztől több a magyar anyanyelvű gyerekek számára megfelelő bölcsődei hely lesz Szatmárnémetiben. A Szamos bal partján lakóknak lesz közel az új magyar kisdedóvó.
Cseke Attila: Megmentjük az RMDSZ által elindított beruházásokat
A még kormányon lévő RMDSZ által korábban elindított és a kormány által most megállított beruházások megmentéséről beszélt az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetője.
RMDSZ: járjon állami támogatás az epertermesztőknek is!
Elsőházként döntött ma a szenátus arról az RMDSZ által javasolt törvénytervezetről, amely egy új állami támogatási rendszert vezet be az epertermesztők számára – hívta fel a figyelmet Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője.