Tehetségek és tehetségesek

Van valami a mozgásában, a tekintetében, a játékok során megnyilvánuló viselkedésében, ami arra utal, hogy az a gyerek tehetséges. Iskolában már könnyebben észrevehető kellene legyen, hogy ki a tehetséges. Mondjuk az, aki hamar rögzíti azt, amit hall az órákon, könnyen elsajátítja a tananyagot, és azt meg is őrzi az emlékezetében, s ha kérdezik, jól felel… Felsőbb osztályokban nevezhetnénk tehetségesnek azokat, akik jó dolgozatokat írnak, rendszeresen jól szerepelnek a tantárgyversenyeken, nem csupán a tananyagot sajátítják el, hanem akár hobbiszerűen vagy különleges érdeklődésből olyan dolgok iránt is fogékonyak, amelyek később hasznosak lehetnek számukra, de az iskolában nem kötelezők. Szép lenne így, ha a felsoroltak lennének azok a kritériumok, melyek alapján eldöntik, hogy kik a tehetségesek. 

Már iskolás éveim során tapasztaltam, hogy vannak kivételek, vannak emberi ésszel felfoghatatlan esetek is. Itt most nem arra gondolok, hogy nem a legjobb tanulókból lesznek majd az úgynevezett sztárok. Nagyon sok olyan ismerősöm van, aki mindig hátul kullogott a tanulásban, s az érettségi után néhány évvel azt látjuk, hogy ők tűnnek ki azzal, hogy elhagyva az iskolapadot vihetik valamire az életükben. Nem az a tehetség, aki minden órára jól felkészül a tananyagból, de azt nem viszi magával tovább, és több jó jegyet tud felmutatni, mint megszerzett tudást. Hasonló a helyzet a szakiskolákban is. Egy jó szakmunkásnak nincs kisebb szüksége a tehetségre, mint az elméleti tantárgyak olimpikonjainak. Tehetség kell ahhoz, hogy valaki megoldjon felsőfokú matematikafeladatokat, megértsen kémiaképleteket, irodalmi, képzőművészeti és zenei teljesítményekkel mutatkozzon…, de hasonlóan tehetségre van szükség ahhoz is, hogy egyik-másik diák elsajátítson szakmai ismereteket, tudjon bánni a fémmel, a fával, a gépekkel… 

Az iskolán túl is zavart okoz, ha meg kell határozni a tehetség fogalmát. Ha csak mindenki a saját ismeretségi körében próbál meg körültekinteni, érdekes dolgokat tapasztal. Ezt teszem én is néha, így indult el bennem ez a gondolatmenet. H., aki nem igazán volt jeles matematikából, most közgazdász. Nehezen ment át az érettségin, jelentkezett több főiskolára is sikertelenül, amíg rá nem talált egy magánegyetemre. Elvégezte a közgazdasági szakot, és elég hamar jó munkahelyhez jutott egy állami intézményben. Ő a tehetséges, vagy az, aki éveken, akár évtizedeken át tanult, és elismert egyetemen szerzett diplomával kopogtat, hogy munkát kapjon? L. már a középiskolában önkénteskedett egy politikai pártnál, egyszer-kétszer jókor volt jó helyen, bekapcsolódott az áramlatba, diplomát is szerzett, most politikusként tevékenykedik. N. — ahogy mondani szokás — nem állt sorban az észosztásnál, de volt „tehetsége” a pénzhez, az „adok-veszek”-hez, a „fából vaskarikát” csináláshoz, és most vállalkozó, akinek számtalan helyen adnak a véleményére. 

Hogy mi a tehetség, és azt hol „osztogatják”? Erre a kérdésre nincs konkrét válasz. Ha mégis, akkor az az élet különböző területein másként értelmezhető. Koronként határozottan másképp. Nevezhetjük társadalmilag hasznos tevékenységnek, az átlag feletti általános képességnek. Nincs különbség, ha valaki munkával, szorgalommal, tanulással és kitartással jut el egy magasabb szintre, vagy könnyedén, leleményességgel, helyezkedéssel, furfanggal, rátermettséggel… Nem hiába keletkezett az a mondás, hogy a cél szentesíti az eszközt. Eljutni valahonnan valahova valamilyen erőfeszítéssel lehet. Magasabb szintre eljutni tehetség is. A világ alakulását lényegesen meghatározza az, hogy a tehetséges emberek milyen kategóriájából jutnak fel többen arra a szintre, ahol a döntések születnek. Döntő szerepet játszik az is, hogy a döntések milyen százalékban születnek egyéni vagy közérdekből, helyi vagy globális érdekekből.

Elek György