×
2024. 05 06.
Hétfő
Ivett, Frida
23 °C
borús égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.65 RON
100HUF = 1.28 RON
Egészség

Tavaszi újdonság: az újburgonya

2016.05.20 - 19:30
Megosztás:
Tavaszi újdonság: az újburgonya

Itt a május, eljött tehát az újburgonya ideje. Ez a nagyon laktató zöldség vonzó árával és sokoldalúságával sokak kedvence, ha csak egy gyors, mégis isteni vacsorára van idő. Köretnek és levesnek is kitűnő.

Krémleves újburgonyából

Hozzávalók: 4 dkg vaj, 2 gerezd fokhagyma, 40 dkg újburgonya, 20 dkg füstölt halfilé, 5 dl húslevesalaplé, 2 ág kakukkfű levelei, 20 dkg spenót, 1,5 dl tejszín, frissen őrölt bors, só. A burgonyát megmossuk és héjastul felkockázzuk. Az egyik gerezd fokhagymát felkarikázzuk, a másikat finomra zúzzuk. A halfilét felcsíkozzuk. A vaj felén megfonnyasztjuk az összezúzott fokhagymát. Rádobjuk a hal 3/4-ét és a burgonyát, kissé lepirítjuk, majd az alaplével felöntjük, és az egészet puhára főzzük. Turmixoljuk, majd a kakukkfűvel, sóval, borssal ízesítjük, és a tejszínnel gazdagítjuk. A megmaradt vajon aranyszínűre sütjük a szeletelt fokhagymát, majd kivesszük, félretesszük, és a visszamaradt zsiradékon megfonnyasztjuk a spenótot. A forró levest a fonnyasztott spenóttal és a félretett haldarabkákkal, a sült fokhagymaszeletekkel megszórva tálaljuk.

Joghurtos újburgonya-saláta

Hozzávalók: 50 dkg újburgonya, só, 2 újhagyma, 4 piros retek, őrölt fekete bors. A mártáshoz: 3-3 evőkanál majonéz és joghurt, 1 kis csokor petrezselyem, 1 kis csokor bazsalikom, só, őrölt fekete bors. A díszítéshez: 1 szép paradicsom. Az újburgonyát alaposan megmossuk, majd annyi enyhén sós vízben, amennyi ellepi, kb. 15 perc alatt puhára főzzük. Korszerűbb megoldás, ha a burgonyát szűrőbetétbe rakjuk és gőzben megpároljuk. Az újhagymát és a retket megtisztítjuk, az előbbit karikákra szelve gyűrűire szedjük, az utóbbit félfőre vágjuk. A burgonyával együtt tálba rakjuk, megsózzuk, megborsozzuk. A majonézt a joghurttal és a fölaprított zöldfűszerekkel összekeverjük, leheletnyit megsózzuk, megborsozzuk, végül a zöldségekkel összekeverjük.

Hússal töltött újburgonya

Hozzávalók 4 személyre: 4 nagy újburgonya, 1 fej vöröshagyma, 1 kis csokor petrezselyem, 5 dkg vaj, 20 dkg darált hús, 3 evőkanál olaj, 1 kávéskanál kakukkfű, 1 pohár kefir. A nagyjából egyforma burgonyákat vízben megsikáljuk, sós vízben megfőzzük. A hagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk. A petrezselymet megmossuk, felaprítjuk. A burgonyákat hideg vízzel leöblítjük, hosszában félbevágjuk, a közepüket karalábévájóval vagy kiskanállal kikaparjuk, kissé felaprítjuk. Tűzálló tálat kivajazunk, és a fél burgonyákat szorosan egymás mellé belerakjuk. Az olajat serpenyőben felforrósítjuk, beletesszük a hagymát, és üvegesre pirítjuk. Hozzáadjuk a darált húst, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk kakukkfűvel, és kevergetve kb. 10 percig, pirítjuk. Félrehúzzuk. A sütőt 180 fokra (gázsütő 2. fokozat) előmelegítjük. A húshoz adjuk a kivájt burgonyát és a kefirt. Jól összekeverjük, és jól megtöltjük vele a kivájt krumplikat. A tetejükre és köréjük kevés vajat morzsolunk. A sütőben kb. 25 perc alatt ropogós pirosra sütjük a burgonyákat. A petrezselyemmel megszórva tálaljuk.

Újburgonya túrókrémmel

Hozzávalók: 60 dkg újburgonya, 1 csokor snidling, 1 csokor petrezselyem, 1 csokor kapor, 1 gerezd fokhagyma, 25 dkg túró, 1 dl tejszín, 4 db grillkolbász, 4 dkg vaj, 2 ek olaj, frissen őrölt bors, só. A burgonyát forrásban lévő, sós vízben félkeményre főzzük, majd leszűrjük. A túrót habosra keverjük a finomra aprított zöld fűszerekkel és fokhagymával, a tejszínnel, valamint ízlés szerinti mennyiségű sóval és borssal. Akkor jó, ha könnyű, mártogatós állagú. A kolbászokat beirdaljuk, és a felhevített olajon ropogósra sütjük. A vajat felolvasztjuk, megforgatjuk rajta az előfőzött burgonyát, majd néhány percig hagyjuk párolódni. A vajas burgonyát a mártogatóssal és a grillkolbászokkal tálaljuk.