Társadalmi rendszerek bukása

A sokáig példaként említett nyugati demokráciák egy gyors ütemű paradigmaváltáson mennek át, ennek az átalakulásnak csak találgatni lehet a következményeit. A rendszerváltás után annyiszor hangoztatott demokrácia már csak szlogenként van jelen. A pártokból kimarad az ideológia, vagy úgy összekeveredik, hogy a politikai alakulatokban lassan több lesz a hasonlóság, mint a különbség. Valamennyi párt célja a hatalom megszerzése és megtartása — ez valahol természetes, hiszen minden politikai párt azért jön létre, hogy kormányozhasson —, a probléma viszont az, hogy a hatalom megszerzése után az anyagiak megszerzését és az egyéni érdekek érvényesítését tekintik a legfőbb feladatuknak. Az összemosott vagy teljesen kirekesztett, a feledésbe merült ideológiák valamilyen módon fegyelmet, kötődést, szabályokat követeltek, ma már a hatalomban való részvételért való csatározás után a hatalmat birtoklók minden szabályt felülírva igyekeznek megtartani a pozíciójukat. Nincs már igazi konzervativizmus, szociáldemokrácia vagy liberalizmus, mindent megpróbálnak belesűríteni a néppártiságba, mindezt a választói felhatalmazásra hivatkozva.

A múlt rendszerben a néppel a népért történő politizálás megbukott — mint ahogy történt az eddig minden rendszerrel —, kész tény, hogy ez a konkrétan meg nem nevezhető rendszer is meg fog bukni. Már rég ott tartunk, hogy a demokrácia nem működik — ezt mindenki látja —, viszont senki sem tud egy jobb társadalmi formát. Ez nagyon sok karrierpolitikus számára jó lehetőség arra, hogy minden sikertelenséget a nem működő társadalmi rendszerrel magyarázzon meg.
Politikai, gazdasági, társadalmi elemzők nem arról beszélnek, hogy jó irányba halad a világ, hanem a várható válságok sokaságát sorolják. Nem látja senki, hogy ha nem a „néppel a népért” politika szabályai szerint fognak működni a közösségek, akkor hogyan. Gyakran elmondom, hogy a világ tökéletesnek van teremtve, de ahhoz, hogy jól működjön, be kell tartani a szabályait. A jelenlegi társadalom a szabályok figyelmen kívül hagyására épül; az öntörvényekre, melyek mindig úgy változnak, ahogy a pillanatnyi érdekek megkövetelik azt. Alig vannak ma már megcélzott közösségi érdekek. A kérdés az, hogy ez meddig tarthat, meddig mehet el úgy, hogy az ember ne maradjon másodrangú.

Elek György