Tanulság vagy fékezőerő a haladásban

Hasonló korban az első gyereknél is nagy hangsúlyt helyezett a higiéniára. Fontosnak tartották, hogy a lakásban legyen rendszeres takarítás, szellőztetés, mosatlan kézzel nem nyúltak semmihez, a megmosott edényeket pedig használat előtt újra átöblítették… Most hatványozottan fontos az elővigyázatosság. A gyereknek külön edényei vannak, s ezekhez csak az anyuka nyúlhat, no meg a nagymama, ha megteszi a szükséges tisztálkodási lépéseket. A nagymama túlzottnak tartja a higiéniát. Azt tartja, hogy a gyerekben nem fog kialakulni az immunitás, és mindenre érzékeny lesz felnőttkorában.

Amikor megjelent a járvány, minden a feje tetejére állt a házban. A nagymama nem látogathatta az unokát. Ebből lettek sértődések és viták, de végül megtörtént a látszólagos belenyugvás. A legfőbb kommunikációs eszköz a telefon lett. Rokonok, ismerősök, kollégák adják a tanácsokat — osztják az észt —, mindenki másképp tud mindent, és mindenki mindent jobban tud, mint mások. A gyerek keresztanyja azt sem tartja jónak, ha az anyuka azzal a kiskanállal eteti a gyereket, amelyikkel megkóstolta az ételt, mert ez egy lehetséges formája a fertőzésnek. Eddig meg lehetett puszilni a gyerek kezét, már azt sem szabad. „Jó, hogy ránézni még lehet — mondja az apa —, vagy ránézni az anyukára.” Ez abból jön, hogy valaki azt tanácsolta, az apuka ebben az időszakban ne csókolja meg az anyukát.

Az anya-apa kapcsolatról is folynak elmélkedések telefonon vagy a közösségi oldalakon. Jó, nem nyilvánosan, de éppen elég az az apának, amikor a felesége ismerteti vele, milyen jó tanácsokat kap arra vonatkozóan, hogy megóvják a gyerek egészségét.

— Ezt én sem értem — mondja férjének a feleség. — Vigyázni kell, óvakodni kell a fertőzéstől, de addig nem juthatunk el, hogy távolságot kell tartani egymás között az ágyban, hogy vissza kell fogjuk magunkat az öleléstől… Nemrég azt olvastam, hogy egy házasság akkor feneklik meg, amikor a férj és a feleség között megszűnik az érintés. A rendszeres érintés megszűnése után nagyobb esély van a távolodásra, mint az újbóli közeledésre. Ezt egy kicsit át kellene gondolni.

A férj rendszeresen felteszi a kérdést, de soha sem kap határozott választ:„Mióta lettek a rokonok és az ismerősök olyan nagy szakemberek, hogy mindenben rájuk kell hallgatni? Miért nem olyan szakembereket kérdezünk, akik fel vannak készülve, és egyértelmű, tudományos választ tudnak adni?” A férj tudja, hogy ezek után a kérdések után amiatt van csend — nemcsak náluk, hanem orvosi körökben is —, mert a tudományos válasz még nem létezik. Nincs hatékony recept arra, hogyan kell védekezni, mert az ajánlott módszerek mellett szinte ugyanannyi a pro, mint a kontra érv.

— Évtizedek óta harsogják a szociológusok és a pszichológusok — érvel a férj —, hogy hol hibáztak elődeink a nevelésben és az életformákban; mi az, ami miatt széthullnak a családok és a közösségek, most pedig olyan szabályok betartását próbálják ránk kényszeríteni, melyek éppen a szociológusok és a pszichiáterek ellen szólnak. Az elmúlt hónapokban lehetőség adódott arra, aminek fontosságáról mindig beszélnek az emberek, de volt rá magyarázat, hogy miért nem lehet megvalósítani: időhiány, sok munka, állandó rohanás… Amikor védelmi intézkedésekkel tették kötelezővé az otthon maradást, együtt lehetett férj-feleség-gyerek, minden irányból jöttek a tanácsok, hogy a házastársak tartsanak távolságot egymástól az ágyban, a nappaliban…, ne öleljék, csókolják, keressék egymást, ne dédelgessék közösen a gyereküket, hanem irányuljanak az elhidegülés felé. Mi a nagyobb veszély: a járvány vagy a járványmegelőzés?

Amikor gyereket vállaltak, megbeszélték, hogy a gyerek, majd a gyerekek a legfontosabbak. A gyereknevelés lemondással jár, nem szabad viszont lemondani olyan dolgokról, melyek hiánya és annak következményei megnehezítik a segítségnyújtást. Egy koravén, a múltban megrekedt szülő nem lehet minta a gyerek számára, mint ahogy az a szülő sem, aki lépést akar tartani a fiatalok stílusával. A járványvédelem lehet tanulság, de nem lehet fékezőerő a haladásban.

Elek György