×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
15 °C
enyhe eső
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

Széchenyi nemzet-megtartó üzenete

2012.09.03 - 07:52
Megosztás:
Széchenyi nemzet-megtartó üzenete

Nagy Gyula magyartanár a szombati, kőszegremetei Széchenyi-megemlékezésen a neves reformpolitikus mának szóló üzenetéről beszélt.

Engem mint tanárt mindig az foglalkoztatott a megemlékezéseken, hogy él-e Széchenyi öröksége a mai fiatalokban, tágítva a kört: szűkebb szülőföldünkön, Szatmár megyében, a Partiumban, az egész Kárpát-medencében, vagy akár itt, Kőszegremetén is? Szomorúan kell mondanom: hogy nem él — kezdte beszédét Nagy Gyula, majd így folytatta: — A fesztív megemlékezések szépek, de sajnos nem helyettesítik a szellemiséget. Mert miféle szellemiségről beszélek én? Megint a tanár szólal meg bennem: a nevelés szellemiségéről. Azok közé a szerencsés nemzetek közé tartozunk, akik több nagy nevelővel büszkélkedhetnek. Nevelővel, de nem a szó hétköznapi értelmében. Illyés Gyulával, a költővel szólva: „Minden nemzet először megteremti a nagy nevelőit, akik majd segítenek a nagyok megszületésében, a nagyok felnevelésében”. Nélkülük sohasem született volna meg Petőfi, Arany, Jókai vagy akár Ady Endre. Számomra a magyar kultúra három legnagyobb nevelője: Szent István, aki uralkodásra neveli nemcsak Imre herceget, hanem az Árpád-házi királyokat. Kölcsey Ferenc, aki hazafiságra, erkölcsre, hitre neveli az ifjúságot. És Széchenyi István, aki népe, nemzete nagy nevelője. Óriási életműve nemcsak saját korára, hanem az egész XX. századra és napjainkra is kihat. Arany János a szellemi élet három nagy piramisának nevezi őket, amire építhet a jövő. Ady magyarságtudatát is Széchenyi tragikus sorsa határozza meg. Sokat idézünk Széchenyitől, és nem mindig pontosan. Ma ezek közül a gondolatok közül négy ma is rendkívüli időszerűt emelnék ki. ,,Merjünk nagyok lenni, s ez valóban nem is olyan nehéz, de legyünk egyszersmind bölcsek is! Nemrég a Szent István-napi megemlékezésen egy kisváros polgármestere a következőképpen parafrazálta Széchenyinek ezt a gondolatát: ,,Merjünk kicsik lenni. Hiszen a mai világban, a gazdasági válság idején, a politikai válságok idején a kicsi lépések viszik előre a világot”. Micsoda balga gondolat! Merjünk kicsik lenni! Vajon ha a magyarság a történelme során mindig így gondolkodott volna, amikor rá akarták kényszeríteni azt az érzést, hogy merjen kicsi lenni, akkor lett volna Nándorfehérvár, 1848, 1956, vagy lettek volna Nobel-díjasaink, vagy éppenséggel London arany–, ezüst– és bronzérmesei? Érdekes módon, pontosan akkor tudtunk nagyot adni a világnak, amikor nem volt okunk magunkat nagynak érezni. A másik gondolat, amit nagyon aktuálisnak tartok:„Nincs nagyobb bűn, mint másokat vezetni, másoknak parancsolni, másokon uralkodni akarni — ahhoz való tulajdon és tálentum nélkül.” Kérem, nézzünk szét a nagyvilágban! Tele vagyunk botcsinálta politikusokkal, magyarázkodással, szélhámossággal, és engedjék meg, hogy kimondjam: pofátlanul meggazdagodott emberekkel. Nem gazdasági válság van, hanem pénzügyi válság. Ennek egyik oka, amit csak suttogni merészkedünk, hogy egyesek hihetetlenül meggazdagodtak, mások hihetetlenül elszegényedtek. A harmadik gondolat: „Nemzetünknek mindig az volt egyik legnagyobb hibája, hogy vagy nem bízott magában, vagy elbízta magát.” Saját bőrünkön érezzük ezt ma is. Széthúzunk, szétforgácsoljuk erőinket, és nem próbálunk meg közösen cselekedni. A legszebb gondolatot hagytam a végére, ami megint egy nagyon közismert Széchenyi-gondolat: „Magyarnak lenni nehéz, de nem lehetetlen”. Számunkra, kisebbségben élőkre fontos ez a gondolat. Néha szégyelljük azt, hogy magyarok vagyunk. Talán még azt is szégyelljük, hogy magyarul szólaljunk meg. Gyerekeinket már nem anyanyelven taníttatjuk az iskolákban, hanem román nyelven, mert akkor jobban érvényesül a gyerek. Vagy legjobb esetben átmenekítjük a határon. Az erdélyi megyék közül Szatmár megye vezet a listán, ahol a magyar gyerekek idegen nyelvű iskolákban tanulnak. És fogyunk, veszünk, egyre kevesebb a gyermek, egyre kevesebbet tudunk a mikrofon elé állítani, hogy elmondják okos kis gondolataikat. Széchenyi halála előtt szinte valóságnak látta azt a fajta, Kölcsey és Vörösmarty által megfogalmazott nemzethalál-víziót, amely elől úgy próbált menekülni, hogy öngyilkos lett. Gondolatébresztőek ezek a Széchenyi-gondolatok, főleg az, hogy magyarnak lenni nehéz, de nem lehetlen, hiszen akkor optimistábbak tudunk lenni, és nem kellene azt a Tompa Mihály-idézetet a bőrünkön tapasztalnunk, hogy: „pusztulunk, veszünk,/ Mint oldott kéve, úgy hull szét nemzetünk...!”