×
2024. 05 07.
Kedd
Gizella
19 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.65 RON
100HUF = 1.28 RON
Szatmárnémeti

Szatmáron találkoztak, akiknek szívügyük a romániai magyarságtörténet tanítása és tanulása

2024.04.26 - 20:05
Megosztás:
Szatmáron találkoztak, akiknek szívügyük a romániai magyarságtörténet tanítása és tanulása
Ezen a hétvégén Szatmárnémeti, s azon belül a Református Gimnázium ad otthont az immár hatodik alkalommal megszervezett Magyar Kisebbség Történelme és Hagyományai tantárgyverseny országos döntőjének — 13 megyéből érkezett közel 70 diák részvételével.

A rendezvény ünnepélyes megnyitója pénteken délután volt a filharmónia előadótermében — ahol első pillantásra (a népviseletbe öltözött refis diákokat leszámítva) még véletlenül sem utalt semmi arra, hogy magyar, illetve a magyarsággal kapcsolatos országos rangú eseményről van szó; a színpadon csak a román és az Európai Uniós zászló díszelgett, s hivatalos kezdésként is a román himnusz hangzott fel. Az alkalomhoz illő, valóban ünnepi kezdést az ötödik osztályos Nagy Máté zongorajátéka jelentette, aki Liszt Opus 1 F-mol etűdjének részletét adta elő. 

hirek/2024/aprilis/10.jpg

A jelenlévőket — versenyzőket, felkészítő tanáraikat, kísérőiket, a versenybizottság tagjait, valamint a tantárgyverseny elindítóit — elsőként Boitor Anişoara főtanfelügyelő üdvözölte. Mint mondta, Szatmár megyében egy olyan különleges találkozásnak lehetünk tanúi, ahol a történelmi múlt és a kulturális sokszínűség összefonódik a tudással és az egymás iránti kölcsönös tisztelet megnyilvánulásával. „Ez az esemény nem csak annak a lehetőségét teremti meg, hogy kifejezzük tiszteletünket a kisebbségek öröksége és közös történelmünkhöz való hozzájárulása iránt, de egyben teret enged a közösségeink közötti interkulturális párbeszéd előmozdításának is. ” – fogalmazott. 
hirek/2024/aprilis/8-3.jpg

Máthé Abigél Tompa Mihály A madár fiaihoz szavalatát követően Pataki Csaba megyei tanácselnök köszöntötte az egybegyűlteket, utalva a Szatmári béke 313. évfordulójára is, hiszen a szombati Rákóczi-főhajtáson a versenyző diákok is részt vesznek.  „Örömömre szolgál, hogy Szatmár megyében, a magyar történelem és kultúra egy több szempontból is fontos szegletében szervezték meg idén a Magyar Kisebbség Történelme és Hagyományai Országos Tantárgyversenyt. Múltunk ismerete nélkül jövőt sem lehet építeni! Kedves diákok, vigyétek tovább a tudást! Kívánok nektek eredményes versenyt, de ami ennél is fontosabb: lássátok meg a történelem tényeiben a számotokra hasznos és a sötétebb időszakokban tájékozódási pontként szolgáló tanulságokat! Sok sikert kívánok mindenkinek!”  – mondta. 
hirek/2024/aprilis/6-3.jpg
 A tisztelet hiányát sem hagyta szó nélkül Kereskényi

Kánya Jázmin, Versényi Eszter, Debrenti Katalin és Ferenczi Dóra Fölszállott a páva népdalcsokrát követően Kereskényi Gábor polgármester lépett a pulpitushoz, s mint hangsúlyozta: megtiszteltetés, hogy Szatmárnémetibe jöttek a legjobbak — egymást erősíteni nemzeti önazonosságunk érdekében. 
„Tudjuk és érezzük, hogy egy ilyen esemény sokkal több annál, minthogy kiderüljön, melyik a legfelkészültebb csapat. Többről van itt szó. Azt gondolom kiváló alkalom ez arra, hogy megismerkedjünk, lássuk, hogy a székelyföldi, vagy partiumi diákoknak ugyanolyan fontos, hogy ismerjék nemzetünk és az erdélyi magyarok történelmét és hagyományait, mint mondjuk a kolozsváriak. Tudom, hogy nem könnyű kisebbségi sorsban élni, nem is szeretem ezt a szót, valahogy azt sugallja, hogy akiket ekként neveznek, azok kevésbé fontosak, vagy éppen gyengébbek, igényeik vagy jogaik kevésbé számítanak, mint az úgynevezett többségieknek…

hirek/2024/aprilis/9-1.jpg
Ahogy végignézek a színpadi dekoráción (szerk. megj: a román és EU-s zászlókon), sok minden eszembe jut …Elhangzott pár perccel ezelőtt a főtanfelügyelő asszony szájából például a tisztelet szó. Végignézek a színpadon, és természetesen nem a szatmári magyar népviseletbe öltözött diákokra gondolok… sok miden eszembe jut, de nem a tisztelet. Egy hasonló rendezvényen például Beregszászon, az ukrán himnusz mellett eléneklik a magyar himnuszt, az ukrán zászló mellett pedig ott van a magyar zászló is. Ezért úgy látom, még nagyon sok a dolgunk addig, amíg utolérjük a demokratikus jogállamnak csak nagyon nagy jóindulattal nevezhető Ukrajnát. Mindazonáltal kedves diákok, múltunk és hagyományaink ismerete segít eligazodni a jelenben, és biztos fogódzót nyújt a jövő tervezéséhez, erősíti nemzeti identitástudatotokat és a szülőföldhöz való kötődéseteket, közvetve pedig közösségünk megmaradását. A tudással örökre szívetekbe véstétek, hová tartoztok!” – fogalmazott. 
hirek/2024/aprilis/4-5.jpg
 Olyanok vagyunk, mint a detektívek

Ismét szavalat következett, Kánya Jáznim Szilágyi Domokos Határok nélkül című versét mondta el, majd dr. Rüsz - Fogarasi Enikő, a BabeşBolyai Tudományegyetem Történelem és Filozófia Karának dékánhelyettese és a központi versenybizottság elnöke üdvözölte az egybegyűlteket. Mint kiemelte, ez a három nap a diákokról szól, és szeretné, ha ezt ők is éreznék.„ Itt állunk a Romániai Magyarságtörténet Olimpia hatodik megmérettetésén: Csíkszereda, Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy, Nagyvárad és Marosvásárhely után most itt, Szatmárnémetiben találkoznak azok, akiknek szívügyük a romániai magyarságtörténet tanítása és tanulása. Mindannyiunk számára egy ünnep ez, amikor mindenki a maga helyén erejének és tudásának legjavát adja, és bizonyságot tesz arról, hogy nagyon érdekli őseinek múlja. Azok, akik itt vannak, intenzív tanulás árán megtanulták, hogy milyen izgalmas érdekfeszítő és színes tud lenni ez a múlt. Olyanok vagyunk mindannyian mint a detektívek, akik a múltból és a mélyből előhívjuk és megjelenítjük őseink útját, a mai világunk és a jövőnk számára. A magyarságtörténet ismerete mindazonáltal önazonosságunknak fontos záloga is, ti kedves diákok holnap erről tesztek tanúbizonyságot. A megyei szakasz eredményei azt mutatják, hogy ez a verseny egyaránt elérhető nagy iskolák diákjainak, vagy bármelyik kisebb iskola diákjainak számára. Az elmúlt évek is bizonyítják ezt, hiszen a díjazottak közé, úgy városi, mind falusi, nagy és kisebb iskolák diákjai egyaránt beküzdötték magukat. Legyen így ebben az esztendőben is!” – biztatta a versenyzőket.

hirek/2024/aprilis/7-3.jpg

Citerajátékkal kísért népdalcsokrot követően, házigazdaként, Póti Eduárd a Református Gimnázium igazgatója, és a versenybizottság ügyvezető elnöke köszöntötte a jelenlévőket — kedves bibliai idézetével: „Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma. Napról – napra megújul rajtunk az Ő kegyelme.” Mint hangsúlyozta, nagy megtiszteltetés, de egyben nagy kihívás is, hogy idén a Református Gimnázium a megmérettetés házigazdája, s köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vettek – vesznek a szervezésben.
hirek/2024/aprilis/3-5.jpg

A rendezvény a refis néptáncosok — Kánya Jázmin, Ferenczi Dóra, Versényi Eszter, Erdei Dávid, Pongrácz Bence és Béres Kristóf — egy saját maguk koreografált, nagyszerű táncösszeállításával zárult.

Szabó Kinga Mária