×
2024. 06 19.
Szerda
Gyárfás
22 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.64 RON
100HUF = 1.26 RON
Gong

Szatmárnémetiben játszik a József Attila Színház

2018.05.28 - 10:13
Megosztás:
Szatmárnémetiben játszik a József Attila Színház

Június 12-én, kedden 19 órai kezdettel az Északi Színházban lép fel a budapesti József Attila Színház társulata a Feketeszárú cseresznye című előadással, amelynek főbb szerepeiben Rékasi Károlyt, Nemcsák Károly Jászai-díjas, érdemes művészt és Pikali Gerdát láthatjuk.

Az először 1930-ban a Vígszínházban bemutatott darab szerzője, Hunyady Sándor egyik legkiválóbb műve, melyben a szerelem örök-aktuális témáját a kor egyik legfájóbb nemzeti traumájának kontextusában veti fel, önkéntelenül is rávilágítva, hogy Trianon nemcsak az egyes államokat, de elsősorban az azokat lakó embereket érintő probléma is, amely elemi hatással volt az egyes emberi sorsok alakulására is.

Az előadás rendezője Kerényi Imre Kossuth- és Jászai Mari-díjas, kiváló és érdemes művész, a díszleteket Götz Béla Jászai Mari-díjas alkotó készítette, a jelmezek pedig Kovács Yvette Alida munkáját dicsérik.

A történet kezdetén Bácskában a magyarok az urak, de a barátságok, szerelmek nem a nemzeti hovatartozás szerint köttetnek. A szerb házaspár, Irina és Dusán házában gyakori vendég egy barát: a magyar főbíró, aki titokban szerelmes a ház asszonyába. A szép Irina is vonzódik a magyar férfihoz, de érzelmeiket egymás előtt is titkolják. A történelem az ő esetükben valóban sorsfordító, hiszen amikor Bácskában a szerbek átveszik a hatalmat, a magyar főbírónak menekülnie kell. Vajon mi lesz a büszke és féltékeny szerb férj és a magyar férfi barátságával? Követi-e szerelmét a szép szerb asszony, és hogyan éli meg a hatalomváltást a darab többi szereplője?

Szereplők: Rékasi Károly, Nemcsák Károly Jászai-díjas, érdemes művész, Pikali Gerda, Kocsis Judit Jászai-díjas, Korponay Zsófia, Turek Miklós, Vaszkó Bence, Előd Álmos, Blazsovszky Ákos, Ujréti László Jászai-díjas, Botár Endre, Holczinger Szandra, Fila Balázs, Betz István, Rusz Milán, Chajnóczki Balázs, Láng József Jászai-díjas/Kiss Gábor, Suki István, Suki Benedek, Brunczlík Péter és Király Sándor.