Szatmárnémeti: 130 éves a színházunk
A város első kőszínházát Friedl János (Szatmárnémeti 1806 – Szatmárnémeti, 1856) építészmester tervezte és építette. 1847. július 17-én a Szendrey Júliához igyekvő Petőfi így foglalta össze a városról kialakult benyomását: „Peleskén innen meglátja az ember a rónán Szatmár-Németi tornyait egy jó órai távolságban. Szatmár derék város a Szamos partján, van egy nagy piaca, nagy kétágú püspöki temploma, nagy vendégfogadója, casinója, készülő színháza, két cukrásza, és két költője…” Ezt a „készülő színházat” Tóth István (1792–1867) és Döme Lajos (1817–1870) igazgatótársak társulata avatta fel 1848. február 6-án. A magyar színjátszás hőskorában azon kevesek közé tartozott Szatmárnémeti közönsége, amelyeknek kőszínházuk volt. Annak az épületnek a főbejárata a Színház-közre nyílt (Dózsa György, Gh. Doja! utca) a római katolikus püspökség szomszédságában.
A színházavató Tóth István társulata nem először vendégszerepelt Szatmárnémetiben. Ezt megelőzően volt egy másik színháztörténeti jelentőségű vendégjátéka; 1841-ben, amikor a Kotrókert szabadtéri színpadán a gyermekszínész, még csak 15 esztendős Prielle Kornélia először lépett színpadra, az a Prielle Kornélia, akit Petőfi 1846-ban, Debrecenben szinte-szinte feleségül vett.
1889. május 6-án készült tanácsi jegyzőkönyvből tudjuk, hogy elkezdték az első szatmárnémeti kőszínház lebontását. Miért kellett lebontani a negyvenegy éves épületet? Mert huzatos, mert fűthetetlen, mert kicsi, mert nem elégíti ki sem a közönség, sem a színészek igényeit.
A ma is álló és működő színházépületet Voyta Adolf (1834–1923) pápai műépítész tervezte klasszicista stílusban. Nem a régi helyére épült, hanem tőle 80–100 lépéssel északra, egy kocsma helyén, abban az utcában, amely a vár kapujához vezetett. Úgy is hívták, hogy Vár utca (1883-tól Hám János, jelenleg Horea utca).
1892. január 14-én, csütörtökön történt a második kőszínház ünnepélyes megnyitója. A történelmi eseményre a kor két nagy művészét hívta meg Kömley Gyula (1861–1916) igazgató: a Szatmár megyében született Maróthy Margitot (1873–1955) és Feleky Miklóst. Utóbbi már öt esztendeje Szatmárnémeti díszpolgára, ami azt jelenti, hogy Feleky Miklós volt Szatmárnémeti első színész díszpolgára. Mindkét meghívott a Nemzeti Színház művésze volt akkor. A színházmegnyitó iránt akkora volt az érdeklődés, hogy másnap, január 15-én meg kellett ismételni.
Dacára a kedvezőtlen időjárásnak, a színház előtti tér és a környező utcák tele voltak kíváncsi tömeggel. Először gyúltak ki a villanyégők a színházban és a környék utcáiban. Már ez a páratlan élmény lázba hozta a város lakosságát, nem utolsósorban a színházavató művészeket. Szatmárnémeti volt Magyarországon az első vidéki város, ahol a színházépület villanyvilágítást kapott.
Kezdés előtt tíz perccel felgördült a vasfüggöny és a zenekar rázendített a Rákóczi-indulóra. Mátray Lajos (1859–1937) tanár úr Prológusa után a Dalegyesület előadásában felcsendült a Himnusz. Újabb Prológ következett, ezúttal Komócsy József (1836–1894) költő tollából. Ezt követően a vendégművészek felléptével Jókai Mór A szigetvári vértanúk c. drámájának első felvonása került színre. Ismét a Dalegyesület következett Huber (Hubay) Károly (1828–1885) Honfidal című kórusművével. Végül Bayard (1796–1853) A felolvasónő című kétfelvonásos darabja zárta az ünnepséget.
130 éves élete során több átalakítást és felújítást végeztek az épületen. 1920 nyarán Szabadkay József igazgató kezdeményezésére és tervei szerint kidobták az összes széket, és az alig nagyobb mint kétszáz férőhelyes földszinten új, korszerű széksorokat helyeztek el, ami lényegesen megnövelte a tér befogadóképességét. A zenekari árkot szinte teljesen betolták a színpad alá. Ezzel újabb 85–90 ülőhellyel várta a nézősereget. A bejáratot díszes előcsarnokká (foyer) alakították át, az alagsorban pedig dohányzót rendeztek be. Az átalakítással járó 100 000 korona költséget Szabadkay József igazgató vállalta magára, azzal a feltétellel, hogy három évre biztosítják számára díjtalanul a színház bérlését.
Az új színház telkét a Vár utcára eső oldalon díszes öntöttvas kerítéssel vették körül, a pompás díszkaput pedig zárral látták el. Az ízléses, remek kivitelezésű díszrácsozatot helyi mester, Einhorn Márton készítette. 1924-ben a városi tanács úgy döntött, hogy a Hám János (ma Horea) utcát összeköti a Színház-közzel (ma Dózsa, „Doja”), ezért a vaskerítést lebontották. Így és ekkor lett a színház körbejárható.
Ugyancsak Szabadkay József nevéhez fűződött a forgószínpad felépítése. 1933-ban saját költségén, azaz 260 000 lejes befektetéssel felépítette az első vidéki forgószínpadot.
1944. szeptember 16-án, a város szőnyegbombázása alkalmával két bomba hullott a műhelyek felőli oldalra. Beszakadt a tetőzet, leomlottak falrészek. Az utcáról be lehetett látni a színpadra és a nézőtérre. Ebben a drámai helyzetben összefogott a város a színház helyreállítására. A helyi Építészeti Vállalat 1947. március 23-án készült emlékeztetője a bombatámadás alkalmával keletkezett károkról szól. A javítási munkálatok a tetőszerkezetre, a falak egy részére és a műszaki berendezésekre vonatkoztak. Legnagyobb részben kőműves, ács, bádogos, asztalos, villany- és vízszerelő munkákra volt szükség a helyreállításokhoz, melyek összköltsége 62 216 260 lej volt.
Jakabffy Dezső Szatmárnémetiben működő társulata az 1945/1946. évad végén már játszott a javítások alatt lévő épületben, de véglegesen csak 1946 októberétől költözött vissza a színtársulat saját épületébe.
Néhány példa az épület felújításaival kapcsolatban: 1966 nyarán hozzákezdtek a színházépület felújításához; az 1966/1967-es évad előadásainak 22,73%-át, azaz 50 előadást a Pannónia különteremben tartották meg (ma a Dinu Lipatti Filharmónia hangversenyterme), a fennmaradó 77,27%-ot, azaz 170 előadás kiszállások és országos körutak alkalmával került közönség elé. A színház megpróbált otthonosan berendezkedni a Pannónia különtermében. „Fényorgonát és függönyt szereltek fel. A színpad akkor magasabb és mélyebb volt a mostaninál. A fiúk a földszinten, a lányok az emeleten öltöztek” —emlékezik András Gyula (1942–2017) színművész. Csak 1968 januárjától tért haza a társulat a színház épületébe a Barátom a miniszter című Baranga-darabbal.
Az utolsó nagy felújítás mintegy 14 millió lejbe került. 2016 őszén zárult, amikor 72 éves romos állapot után korszerűsített formában visszaállították a bombázáskor tönkrement forgószínpadot. A nagyszabású felújítással kicserélték a nézőtéri széksorokat, hosszú évek után megnyílhatott a karzat, korszerűsítették az öltözőket. Az alagsortól a tetőzetig a színház minden porcikáját felújították.
A felújított épület átadásakor, 2016. október 14–18. között rangos színházi eseményekre került sor. Bemutatták Szugyiczky István szerkesztő-rendező több munkáját, így a Szavak szeretőjének szült anyánk című irodalmi estet Páskándi Géza műveiből, a Nyílt sebe vagyok a szíven szúrt világnak című Dsida-estet és a Függök ezen a zord életpárkányon című Ady-estet. Az ünnepségsorozatban fellépett Kovács András Ferenc, városunk Kossuth-díjas költője. Láng Zsolt szintén szatmárnémeti születésű író Bartók zongorája című darabjának ekkor volt az ősbemutatója. És szatmári szerzőkkel folytatódott a sor. Visky András Pornó című darabjának a romániai ősbemutatóját ünnepeltük. Az ünnepélyes megnyitón Bessenyei Gedő István mondott köszöntőt. Színpadra lépett Ilyés Gyula volt polgármester, Kereskényi Gábor polgármester és Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke, akik az épület felújításának kacskaringós útjáról és a megújulás fontosságáról beszéltek.
Szatmárnémeti második kőszínházának épülete 1892-ben a Városi Színház nevet kapta. A következő évtizedekben újból és újból átkeresztelték. Az 1926–1927-es évadban már nincs Városi Színháza Szatmárnémetinek, mert az épület a Nottara Színház nevet kapta. 1942 elejétől Kölcsey Színház lett, amit 1945. július 10-től Népszínházra változtattak. 1956 őszén, amikor a Nagybányán alakult társulat áttelepedett Szatmárnémetibe, az Állami Magyar Színház nevet kapta. 1968-ban, amikor létrehozták a román nyelvű társulatot is, Északi Színház lett két tagozattal. A rendszerváltás után Parászka Miklós kezdeményezésére a magyar tagozat fölvette a Harag György Társulat nevet. Évtizedekkel később a román tagozat neve Mihai Raicu Társulat lett.
Az elmúlt 130 év alatt az épület felmérhetetlenül sok és fontos művelődésszolgálati tevékenységre adott lehetőséget. Az Északi Színház mai vezetése: Nagy Orbán vezérigazgató, Bessenyei Gedő István művészeti igazgató és Stier Péter gazdasági igazgató felismerte ennek a 130 éves épületnek a művelődéstörténeti jelentőségét, és 2022. január 14–17. között ünnepi rendezvénysorozattal emlékezik meg gazdag múltjáról.
Itt ragadjuk meg az alkalmat, hogy elmondjuk: a szatmárnémeti színjátszás általunk ismert 232 éve alatt Bessenyei Gedő István volt az egyedüli színházvezető, aki lelkiismereti kérdést csinált Szatmárnémeti színháztörténetének feltárása, a múltról való tudásunk gondozása és közösségi kincsként való megbecsülése terén. Egyik megnyilatkozásában a „mi” színházunkról, a „mi” színháztörténetünkről beszél. Nem a felmenőkéről, nem az ősökéről, hanem közösséget vállalva, azonosulva a 232 évvel a mienkről. Ez a legtöbb, amit vezető tehet a múltért, a jelenért és a jövőért. Köszönet érte.
Csirák Csaba
