×
2024. 05 06.
Hétfő
Ivett, Frida
12 °C
kevés felhő
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.65 RON
100HUF = 1.28 RON
Szatmárnémeti

Süss föl nap, Szent György nap!

2024.04.24 - 09:01
Megosztás:
Süss föl nap, Szent György nap!
A magyar népi hitvilágban (de nem csak) Szent György napjának főszereplője a tehén, a juh, a kecske és a tejük (Fotó: Végh László)
Közismert a mai naphoz kapcsolódó naphívogató gyermekdal: „Süss föl nap, Szent György nap, / Kert alatt a kislibáim megfagynak. / Terítsd le a köpönyeged / Adjon Isten jó meleget!” Eleink az igazi tavasz kezdetének tartották, és a Szent György-naphoz kapcsolódó szokások, hiedelmek rendre a tavaszhoz fűződnek — no meg a tejhozamhoz, kincskereséshez, és a boszorkányokhoz.

Ez a nap Európában igen rég óta tavaszkezdő nap, már a rómaiak is ezen a napon ünnepelték Pales istennőt, aki a pásztoroknak, nyájaknak, mezőgazdáknak és vincelléreknek volt a patrónája — ünneplés gyanánt a pásztorok kiseperték az istállókat; vízbe mártott babérágakkal fröcskölték be, majd szalmatűz füstjével megfüstölték magukat meg a jószágukat. A tűzön a nyájat is áthajtották, ők pedig háromszor ugrottak át rajta, hogy a boszorkányok rontását elkerüljék. A pásztorok áldozatot is mutattak be ekkor, végezetül pedig kezet mostak a reggeli harmatban.
A keresztény egyház a legendás sárkányölő Szent György névünnepét erre a tavaszkezdő napra helyezte. A Szent György-naphoz kapcsolódó szokások, hiedelmek rendre a tavaszhoz fűződnek – és talán egyetlen naphoz sem kapcsolódik annyi, mint április 24-hez.

A sárkányölő

hirek/2023/aprilis/sztgyorgy/2.webp

Sárkányölő Szent György egyike a tizennégy segítőszentnek. A lovagok, lovasok, később pedig a cserkészek, a fegyverkovácsok patrónusa volt, a katonaszentek közé tartozik. A vértanúhalált halt Georgianus, a római hadsereg magas rangú katonatisztjeként anyja hatására lett keresztény. Szent Györgyöt jellemzően sárkányölés közben ábrázolják s legendája azt a keresztény meggyőződést fejezi ki, hogy a hit megszünteti a démonok uralmát, és a gonoszt minden alakjában legyőzi. A középkorban a sárkány magát a gonoszt, a pogányságot jelképezte, s e jelenet segítségével egy pogány nép, vagy ország megtérítését ábrázolták.
György igen nagy tekintélyre tett szert a brit szigeteken, ahol Oroszlánszívű Richárd saját védőszentjének választotta, 1222-től pedig Anglia hivatalos patrónusa lett. A XX. század elején XIV. Benedek pápa Szent Györgyöt újból Anglia védőszentjének nyilvánította.
A szent egyik első magyar vonatkozása, hogy a korona bizánci részén az ő képe látható. Az első székesegyházat Gellért püspök Szent György tiszteletére szentelte. 

Népszokások és hiedelmek – az állatok első kihajtása

Szent György napja az állatok kihajtásának ideje, a pásztorok, kocsisok, cselédek szerződtetésének napja, a hiedelmek és a népszokások pedig a római pásztorünnepre emlékeztetnek. Az állatok Szent György-napi első kihajtásához számos hiedelem és szokás fűződött, amelyekkel az állatok egészségét, szaporaságát, tejhozamát próbálták biztosítani. A kihajtás legtöbbször zöld ággal történt, ugyanis a zöld ág a néphit szerint az állatok gyarapodását szolgálja ( „Úgy zsendüljön a jószág, ahogyan a zöld ágon a levél”). Ha a zöld ág ráadásul nyírfa vagy rózsafaág volt, az még a rontást is elhárította, de a jószág tűzön át hajtásának is ilyen eredménye volt a néphit szerint. Kapuba fektetett láncon, fejszén, ekevason, néhol tojáson vagy a gazdasszony kötényén, kifordított szoknyáján is gyakran hajtották át az állatokat. Volt, ahol az állatokat kihajtás előtt még az istállóban bodzafával vagy zöld gallyal megverték, mert azt tartották, hogy olyan erős lesz a lábuk, mint a lánc. Máshol a láncon keresztül tüskés vesszőt raktak, majd tüzet gyújtottak rá, s erre karácsonykor eltett hamut tettek, hogy füstjétől a gonosz eltávozzék. A magyar népi hitvilágban Szent György napjának főszereplője a tehén, juh, kecske és a tejük. Gyógyhatásúnak vélt füvekkel vagy ezek főzetével ilyenkor füstölték vagy forrázták a tejesköcsögöket, és ezen a napon állítottak új köcsögfát is.

hirek/2023/aprilis/sztgyorgy/8.jpg

Tejbemérés

Hagyományosan Szent György napjához kapcsolódó jellegzetesség a tejbemérés. Ilyenkor állapítják meg, hogy a gazdák a nyár folyamán lemért tejmennyiségnek megfelelően milyen sorrendben, mennyi tejet kapnak. A tejbeméréshez termékenységre utaló vagy serkentő mozzanatok kapcsolódnak, például a lányok, a juhászok és a juhok vízzel való leöntése. Kalotaszegen, Mérán a legnagyobb ünnepnek tartották: „Még a lakodalomnál is nagyobb, mert lakodalomkor nem minden családtag jelenik meg, csak a szülők s a nagyobb gyerekek. Itt a legöregebbektől a legfiatalabbig mindenki jelen van”.

hirek/2023/aprilis/sztgyorgy/10.jpg

Boszorkányos rontások és harmatgyűjtés

Szent György napjának éjszakáján különösen féltek a boszorkányok gonosz működésétől. Úgy tartották, hogy akinek a kapufélfáját a boszorkányok megfaragták, azzal elvitték a tejhasznát.  A boszorkányok rontása ellen védekeztek a zöld ágakkal, füstöléssel, fokhagymával, a tejesköcsögök gyógyfüvekkel való kimosásával.
Szent György napját a magyar néphit rontásra, varázslásra alkalmas időpontnak tartotta. Jellegzetes György-napi szokás a harmatszedés, amelynek mágikus célja volt: a harmatot a bőséges tejhozam érdekében gyűjtötték. Néhol vászonabroszt vagy a kötényüket húzgálták a harmatban, s ezt mondogatták: „Mind szedem…”, vagy „Vaját viszem, tejét nem, vaját viszem, tejét nem”, közben egy marék füvet is szedtek, amelyet aztán a tehén elé tettek, a harmatos ruhadarabot pedig a tejesfazékba facsarták ki, hogy sok vaj legyen. A Mura-vidéken harmatszedés közben azt mondogatták: „Viszek is hagyok is”, hiszen a termőföld hasznát  is igyekeztek biztosítani. 
„Akinek gyenge vetése van, az Szent György napján éjfélkor menjen ki a mezőre egy lepedővel és ahol szép vetést talál, azon húzza végig maga után a lepedőt, rá a saját vetésére, hogy a harmatot rávigye, akkor szép lesz a gabonája” — tartották. A friss harmatból amúgy a kenyértésztába cseppentettek, hogy szebbre süljön a kenyér, emellett a  harmattal pogácsát készítettek, amit megszárítva, megsózva adtak a tehénnek, hogy jól tejeljen.

A jeles nap mindig mulatsággal ért véget

Evés-ivás, táncmulatság zárta György napot, hiszen a pásztorok, béresek szegődtetésének ideje volt Szent György-nap, amely a következő Szent Györgyig vagy Szent Mihályig volt érvényben. A pásztorok megajándékozásának egyik alkalma is volt, néhol a csordás előző nap végigjárta a falut, azoktól a gazdáktól, akiknek az állatait őrizte, tojást és szalonnát kapott, és megkínálták borral, pálinkával.

Lángot vető kincsek és gyíkok

hirek/2023/aprilis/sztgyorgy/7.jpg

Szent György napját a néphit alkalmasnak tartotta a földbe rejtett kincs keresésére. A kincsről úgy hitték, hogy minden hetedik évben Szent György-napkor lángot vet, így könnyű megtalálni, a gyík pedig  egyértelműen a sárkány kicsiben és természetes, hogy helyet kap a György-napi hagyományok között.
A Szent György-nap előtt fogott gyíkkal és kígyóval kapcsolatosan sok a hiedelem. Nagykőrösön a Szent György-nap előtt fogott gyíkot a torokgyík megelőzésére tartották alkalmasnak. A gyíkot szerencsére nem bántották, hanem a  torkánál háromszor végighúzták gyűrűsujjukat, majd megkenték a saját torkukat háromszor.  Másutt azt tartják, hogy amelyik kézzel megfogták a gyíkot, azzal gyógyítani lehet, vagy a Szent György-nap előtt fogott kígyóval tudást lehet szerezni. Moldvában úgy tartották, hogy aki Szent György előtt kígyót agyoncsap, annak  megnő az ereje, de ha a kígyó elmegy, akkor elviszi az illető erejét.

Szent György-napi dörgés és néma mákvetés

Ha ezen a napon dörög, jó bortermés várható – tartja a mondás, de nem csak a bor, hanem általában a jó termés előhírnöke volt a György-napi égzengés. Ahonnan hallatszik, abból az irányból várható egész esztendőben az eső. A mennydörgés, akárcsak a György-napi eső, bő termést ígér.

hirek/2023/aprilis/sztgyorgy/6.webp

Szent György-nap után kalapáccsal sem lehet visszaverni a füvet. -  mondják néha még ma is, tehát nincs mese, a várva várt tavasz ekkor már mindenképpen beköszönt.
A bukovinai csángók és az Ipoly menti falvak lakói szerint, ha e nap előtt megszólalnak a békák, az korai tavaszt és esős nyarat jósol. A Gyimes-völgyiek szerint, aki Szent György-nap előtt megfürdik a szabadban, az egész évben nem lesz rühes.
Asszonyoknak dologtiltó nap ugyan — főleg a párnát, paplant nem szabad kitenni szellőzni, mert az sok jégesőt hoz — , de termésvarázsló nap is egyben, ilyenkor kell vetni a kerti növényeket (paszuly, uborka) és a mákot is, ám mákvetés közben egy szót sem szabad szólni, mert akkor kis fejű és kukacos lesz a mák.
Jó előjelnek tartották a termésre, ha a varjú nem látszott ki a búzából, s mint húsvétkor, ekkor is sor kerülhetett határjárásra, a kutak megtisztítására, a határjelek felújítására.

Szabó Kinga Mária 

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON!