×
2024. 05 06.
Hétfő
Ivett, Frida
22 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.65 RON
100HUF = 1.28 RON
Szatmárnémeti

Stigmatizálják az egészségügyieket

2020.06.19 - 11:17
Megosztás:
Stigmatizálják az egészségügyieket
Sokszor megbélyegzik a koronavírussal fertőzött egészségügyi alkalmazottakat, annak ellenére, hogy ők a munkahelyen áldozták fel magukat — hívta fel a figyelmet dr. Călin Bumbuluţ.

Zaklatás, megbélyegzés, fizikai erőszak — a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága szerint több száz ilyen erőszakos incidens áldozatai voltak orvosok és ápolók a koronavírus-világjárvány kezdete óta. A világméretű pandémia komoly kihívás elé állította a társadalmat, hatalmas terhet rótt ugyanakkor az egészségügyben dolgozókra, akik az életüket és szeretteik egészségét kockáztatják hónapok óta, hiszen munkájuk során bármikor megfertőződhetnek a SARS-CoV-2 vírussal. Annak ellenére, hogy ők azok, akik a krízishelyzetet kezelik, ők maguk sem immunisak a COVID-19 pszichológiai következményeire, főként akkor nem, ha megkérdőjelezik munkájukat, alaposságukat. Ilyen esetért pedig nem kell messzire menni, Szatmárnémetiben is van rá példa: vádolták már a családorvosokat azzal, hogy felelőtlen fertőzésátvivők, hogy ki kellene fizetniük a betegek által karanténban töltött periódus költségeit, hogy megfertőzik a lifteket, amelyeket használnak.

Azt, hogy milyen megbélyegzésnek, előítéleteknek vannak kitéve az orvosok ezekben a napokban, dr. Călin Bumbuluţ háziorvos, a szatmári kamara elnöke és a romániai alelnöke, a szatmári családorvosi szövetség elnöke saját praxisában tapasztalta meg, az egyik kollégájának ugyanis pozitív lett a koronavírustesztje — derült ki a szakember nyilvános bejegyzéséből, melyet közösségi oldalán tett közzé. Azt is hozzáteszi, hogy annak ellenére is érik támadások őket, hogy sokan tagadják a Covid-19 betegség létezését.

„Biztosíthatom a betegeinket arról, hogy mindent megtettünk és megteszünk annak érdekében, hogy megvédjük őket és magunkat a fertőzéstől, minden lehetséges óvintézkedést betartunk, megfelelő védőeszközöket használunk a páciensek és a magunk védelmében” — hangsúlyozza Bumbuluţ doktor. Azt is hozzáteszi, hogy a betegek figyelmét is folyamatosan felhívják a maszkok helyes használatára, bármennyire is kimerítő unos-untalan kiemelni azt, hogy csak akkor megfelelő ezek viselése, ha teljes egészében eltakarják a szájat és az orrot — ezt azonban továbbra is ismételgetni fogják, minden esetben, amikor szükséges.

Azzal vádolták meg őket, hogy felelőtlen fertőzésátvivők — elsősorban azok emelték fel a szavukat, akik kezdetben hevesen tagadták a járványt —, hogy ki kellene fizetniük a betegek által karanténban töltött periódus költségeit, hogy megfertőzik a lifteket, amelyeket használnak. A családorvosok ezért rendszeresen immunológiai teszteket végeznek, sőt, odáig jutottak, hogy be kell mutatniuk a legfrissebb, negatív koronavírustesztjeiket, és ki kell jelenteniük, hogy nincsenek tüneteik. A negatív eredmények felmutatása mellett ráadásul nem egy esetben azt is meg kell magyarázniuk, hogy a teszten a C betű a kontrollcsíkot jelöli, nem pedig a koronavírust. „A tesztek elvégzésekor nem gondoltuk, hogy minden eredményt le kell fényképeznünk” — írja a családorvos, hozzátéve, hogy ha szükséges, a jövőben valóban minden negatív tesztet lefotóznak.

Dr. Călin Bumbuluţ kiemelte, hogy bár a négy családorvost és négy asszisztenst foglalkoztató civil orvosi társaságukban egy személy koronavírustesztje pozitív lett, ezelőtt és ezt követően is hatékony volt a védelmi intézkedések elvégzése, ugyanakkor mindenkit az óvintézkedések betartására ösztönöznek. „Kollégánk mellett állunk, és várjuk, hogy egészségesen térjen vissza közénk. Mindannyian a frontvonalban vagyunk, orvosok és asszisztensek, harcolunk a betegség ellen, de a társadalmi megkülönböztetés és a visszaélések, meghurcoltatások ellen is” — összegez a családorvos.

Bumbuluţ Krisztina

Naponta 40 szatmári tesztje pozitív
Ha csak enyhén is, de nőtt az új típusú koronavírus fertőzéssel diagnosztizált Szatmár megyei lakosok száma.
Még mindig napirenden a koronavírus!
Világszerte 632 428 873 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 6 600 114 – derül ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem vasárnap reggeli adataiból.
Megkezdődtek a Szatmári Orvosi Napok
Az Orvosi Kamara és a Szatmári Családorvosok Szövetsége ebben az évben is megrendezte nagy sikerű szakmai találkozóját, a Szatmári Orvosi Napokat.