Séta a húsvéti vásárban

Emma ilyenkor kissé zavarban van. Ő gyerekkorában falun nevelkedett, a húsvéti asztal — mondhatjuk azt is, hogy az egész lakás — otthon készített tárgyakkal volt feldíszítve. Édesanyja sokat adott arra, hogy minden ünnepnek legyen meg a maga jellegzetessége. Nem költött ő soha az ilyen dolgokra, minden megvolt a ház körül, csak észre kellett venni, és szükség volt olyan ötletekre, melyek segítettek az egyszerű, de látványos dolgok előállításában. Emma városi iskolába került, s abban a környezetben nem ismerték — vagy ha igen, nem tartották fontosnak — a kézműves munkákat, sokan idejétmúltnak — régimódinak — tekintették, de az igazi ok, ami miatt háttérbe szorult, mégis az, hogy az olyan ünnepváró vásárokban, melyben most is sétálnak, minden megvásárolható elfogadható áron, és be kell lássuk, látványosabb kivitelezésben. Érdekes módon senkiben sem merül fel ezeknek a termékeknek a környezetszennyező hatása, pedig ugyancsak van ilyen.

Emma számára eddig fel sem tűnt, hogy beállt ő ugyan az urbánusok sorába, a természetest többnyire modernre váltotta, de otthon — a szüleinél — minden maradt a régi, a húsvéti asztalon ott volt a házi sonka, a kolbász és minden, ami a hagyományos húsvétkor szokás. Ő megengedhette magának, hogy az újabb és újabb divatnak megfelelő dolgokat vásároljon, ha ő azokat kedveli, vagy azokkal akarja kínálni a vendégeit. Most mégis valami lényeges változás következett be az életében. Szülei már nem tudnak állatokat tartani, a kertet sem művelik, ők is arra kényszerülnek, hogy az üzletben vásárolt élelmiszerekből állítsák össze a húsvéti menüt.

Ilona sohasem örült annak, amikor nagymamája az utolsó falatját is felkínálta a „finom” hagyományos ételekből, folyton magyarázkodott, hogy mit miért nem fog megkóstolni. Egyfelől unta azt, hogy mindig ugyanazokkal az ételekkel várták, másfelől amúgy sem enné meg a zsíros sonkát, amikor hozzá lehet jutni az „egészségeshez” is.

Emma és Ilona nézegettek a nem nagy látogatottságnak örvendő húsvéti vásárban. Nem láttak olyan termékeket, melyekről azt gondolták, ez kell nekik. Néhány dolgot megvásároltak azzal a céllal, hogy majd csak jó lesz valamire. Emmában kérdések vetődnek fel, s ha egyikre-másikra talál is valamilyen választ, az újabb kérdéseket vált ki, nem lát esélyt arra, hogy megértse a körülötte zajló dolgokat. Emma belenevelkedett egy állandó szabályok szerint működő hagyományőrző életbe, amiből kilépett úgy, hogy nem volt egy másik életforma, amit gyakorolhatott volna, hanem a kettő között haladt, néha az egyikhez, néha a másikhoz közelítve. A lánya, Ilona egyik világban sem otthonos. Őt ide-oda sodorja az élet úgy, hogy nem ő választ, hanem a reklámvilág csalogatja maga után. Emma önmagát teszi felelőssé azért, hogy a lánya elveszítette a kötődéseit, mert ha ő maga nem engedte volna el a szálakat, most meglenne a folytonosság. Ugyanakkor arra is gondol, hogy így van ez másokkal is, lényegében Ilona nem lóg ki a sorból, sajnos ebbe az irányba fejlődik a világ, mégis jobb lenne, jobb lett volna azt a szellemiséget nevelni Ilonába, amit Emma kapott a szüleitől. Ilyen pillanatokban kezd érthetetlenné válni, hogy miért úgy akarnak jót tenni egyes szülők a gyerekeikkel, hogy megkímélik őket a minél szélesebb körű tapasztalatszerzéstől a kényelem miatt, ami később majd hiányossá teszi az életüket. Emiatt veszítették el a varázsukat az ünnepek, emiatt van az, hogy nagyon sokan az ünnepek elől való menekülést választják, mert nem tudják átélni az ünnepek varázsát.

Emma és Ilona úgy térnek haza a húsvéti vásárból, mintha csak egy délutáni sétán lettek volna. Valahol mélyen ott van bennük az ünnepi hangulatra való igény, mégis szeretnének túl lenni az ünnepen. Ünnepelni csak azok tudnak, akikben belülről fakad az ünnep, a külsőségek csak díszek az ünnepi tortán.

Elek György