Rideg és erőltetett megemlékezés

December 22-én a szatmárnémeti Közigazgatási Palota előtt a hagyományoknak megfelelően ökumenikus istentisztelettel és a helyőrség felvonulásával emlékeztek meg az 1989-es forradalomról.

Minden évben egyre ridegebben és egyre inkább kötelességből emlékeznek meg az 1989. decemberi eseményekről. 1989. december 22-én hatalmas tömeg vonult ki Szatmárnémeti új főterére, hogy éltesse a forradalmat, és részt vegyen a rendszerváltás folyamatában. Ma már csak a politikai pártok néhány képviselője (nagyobb számban az RMDSZ), a helyőrség és néhány, a későbbiekben forradalmárelismerésben részesült személy vesz részt a megemlékezésen. Az idősebbek amiatt maradnak távol, mert csalódtak az akkor hatalomra került vezetésben, hasonlóan az azóta hatalmon vagy ellenzékben lévő politikai tömörülésekben. A fiatalok viszont nem ismerik a forradalom okait, történetét és következményeit. Számukra már természetes, hogy nincs diktatúra, de a jelenlegi helyzettel is elégedetlenek, bár nem hajlandók tenni azért, hogy jobb legyen.

Az ökumenikus istentiszteleten ortodox, katolikus és református imák hangzottak el. Kiss József, a Szatmári Református Egyházmegye főjegyzője a IX. zsoltár első verse alapján mondott imát az 1989. decemberi események áldozataiért: „Uram, te voltál nékünk hajlékunk nemzedékről nemzedékre.” A lelkipásztor elmondta: megindult bennünk az emlékezés vágya és gondolata, hogy visszatekintsünk a decemberi eseményekre, amikor az emberi szívekben megszületett a vágy és a gondolat, hogy kell a szabadság, kell a függetlenség, kell a szabad akarat, kell az együttérzés és egyetértés. Nagyon sokan elindultak a forradalmi áldozati oltáron, közülük Szatmár megyéből heten életüket veszítették. A megemlékezés résztvevői értük imádkoztak.

Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere beszédében kifejtette, hogy huszonkilenc év elteltével az 1989. decemberi események kezdenek feledésbe merülni, bár nagyon sok kérdésre még mindig nem kaptunk választ. Több tízezer ember, főként fiatalok vonultak az utcára, s közülük nagyon sokan életüket veszítették, de még mindig nem tudjuk, hogy kik lőttek és kik lövettek. A decemberi forradalom hőseinek egy része halott, a másik része a feledésbe merült. Ha azt akarjuk, hogy utódaink valós képet kapjanak az akkor történtekről, a valóságot kell velük megismertetni, az igazat kell nekik elmondani. Ha azt akarjuk, hogy az utódok ne ismerjék meg a rendszerváltás történetét, akkor nincs értelme az ökumenikus imának, a szónoklatoknak és a koszorúzásoknak. Huszonkilenc éve annyit értünk el, hogy ennél az emléktáblánál megemlékezünk, egyre ridegebben, egyre inkább szokásból. Kereskényi azt javasolta, hogy a forradalom harmincadik évfordulójára állítsák fel a kommunizmus áldozatainak az emlékművét.

A továbbiakban megkoszorúzták az emléktáblát, amelyre a Szatmár megyei hősök (Ciul Ioan Marinel, Gergely Csaba, Király Mihály, Sălăjan Raluca, Sófalvi György, Szabó Antal és Zimbru Grigore) neve van felvésve, majd a helyőrség felvonulásával ért véget a megemlékezés.

Elek György