Melinda szenvedélyes hagyományőrző. Népies környezetben nevelkedett egy érmelléki kis faluban, megismerte a falusi élet minden apró részletét, mielőtt városra került középiskolába, majd a főiskolára, ahol művészettörténetet tanult.

Amália közel két évtizede él együtt a férjével, Gáborral. Ha valaki megkérdezi tőle, hogy vannak, gondolkodás nélkül azt mondja, hogy jól, mert ha jobban belegondol, valóban jól vannak, annak ellenére, hogy az ő életükben is adódnak problémák, de az a házasság velejárója, ezt tanulta az anyjától és a nagyanyjától.

Enikő a huszonnyolcadik születésnapját ünnepelte. Azaz megpróbálta nem megünnepelni, azt remélte, senki nem szerez tudomást arról, hogy piros betűs napja van.

Lehet, hogy már sokak számára klasszikusnak vagy időszerűtlennek tűnik Vörösmarty Mihály remekművében, a Gondolatok a könyvtárban című versben feltett kérdés, ami így hangzik: „Mi dolgunk a világon?”

Amennyiben az időm megengedi, rendszeresen nézek egy televíziós vitaműsort, mert számomra érdekes témákról beszélgetnek, sokszor ütköztetik a véleményüket a meghívottak.

Nagymama lassú léptekkel halad a temető felé vezető úton. Egyik kezében két kisebb méretű koszorú, a másikban két mécses.

Bizonyára sokan egyetértenek azzal, hogy a türelmetlenség évszázadát éljük. Ha csupán az ötven évvel korábbi életmódot elemezzük, arra a következtetésre jutunk, hogy abban az időben sokkal nyugodtabb volt az élet.

Amikor idős emberekkel szóba állunk, egyik-másik közülük arról kezd el dicsekvőn beszélni, hogy úgy érte el a nyugdíjkorhatárt, hogy akár negyven évig is ugyanazon a munkahelyen dolgozott.

Gyakran elhangzik itt-ott, hogy a futballhoz és a politikához mindenki ért. Ha aktívan vagy passzívan bekapcsolódunk egy-egy olyan beszélgetésbe, ami átlag, de aktív választópolgárok között zajlik, nem ezt tapasztaljuk.

Amióta a különböző rendelkezések által megszabott helyeken maszkot hordunk, gyakran előfordul, hogy a legközelebbi ismerőseinket sem ismerjük fel.