Petőfi szerelmeit és háromkötetes memoárt is bemutattak a Szatmár megyei magyartanárok módszertani körén

Péntek délután tartalmas módszertani gyűlésen vehettek részt Szatmár megye magyartanárai, hiszen a LiterArt Magyartanárok Egyesülete meghívására Takaró Mihály József Attila- és Madách-díjas irodalomtörténész, a Kárpát-medencei Magyartanárok Kulturális Egyesülete (KMTKE) elnöke, illetve Liktor Katalin irodalomtörténész, a KMTKE ügyvezető titkára látogatott Szatmárnémetibe, a Megmaradás Házában tartott pedagógiai körre.

Az előadásokat megelőzően természetesen a magyartanárok tevékenységeit érintő kérdéseket is megbeszélték a gyűlésen, amelyet nagyrészt Gál Gyöngyi szaktanfelügyelő, a LiterArt Magyartanárok Egyesületének elnöke vezetett le.

Petőfi Sándor szerelmei 

A megbeszélést követően Takaró Mihály is köszöntötte az egybegyűlteket, majd miután ismertette előadásához gyűjtött anyagának származását, bele is vágott izgalmas, Petőfi Sándor szerelmeiről szóló előadásába.

Bár magyartanárok lévén vélhetően sok, a teremben ülő pedagógusnak nem volt ismeretlen Petőfi Sándor szerelmi élete, Takaró Mihálynak mégis sikerült olyan részleteket és történeteket mesélni Petőfi szerelmeiről, amelyeket több mint valószínű, hogy ilyen formában és ennyire részletesen senki sem ismert.

Takaró Mihály rögtön az előadás elején összefoglalta, hogy miről lesz szó az elkövetkezendő órában: Petőfi tizenegy olyan szerelméről, akikhez verseket írt, akik közül hármat megkért — szóban ötöt —-, és arról az egyről, akit feleségül is vett.

Ami a költőre jellemző gyakori lánykérést illeti, az irodalomtörténész megmagyarázta annak valószínű okát: “Ő azt gondolta a szerelemről, hogy akkor teljes, ha égen, földön legitim.”, és itt nem feltétlenül a testi közelségre, hanem magára a szerelemre gondolt. Mielőtt belevágott volna a történetbe, Petőfi nőideálját is bemutatta: mint kiderült, a híres költő a szőke kék szemű, telt idomú nőket szerette.

“Kezdjük akkor az utazásunkat az elsővel – Hittig Amália. 1831-ben vagyunk. Ki lehet számolni: Petőfi 1823 január 1-jén születik, nyolc kemény éves a mi hősünk, amikor is Sárszentlőrincre kerül rokonokhoz, és megismerkedik itt egy szőke, kék szemű, akkor még kicsiny leánykával, Amáliával, aki iránt tulajdonképpen gyerek szerelemre gyullad .” — így indult a közel egy órás időutazás, amely lineárisan mutatta be a költő jelentős szerelmeit és a hozzájuk írt verseket.

A nyolcéves Petőfi után rögtön a tizennégy éves költőt ismerjük meg, aki Aszódon tartózkodik, ahol nem is egy, hanem két szerelemét ismeri meg, Cancriny Emíliát, a lelkész lányát, illetve Erdélyi Borcsa színésznőt. A továbbiakban szó esik Csáfordi Tóth Rózáról, Hivatal Anikóról, Nagy Zsuzsikáról, Sass Erzsikéről, Csapó Etelkáról, illetve Mednyánszky Bertáról, akik más-más módon voltak jelen a költő életében és más lenyomatot hagytak Petőfi szívében: volt köztük viszonzatlan szerelem, volt visszautasító édesapa, volt megkért leány, akit halála szakított el a költőtől, illetve olyan is, akivel hintóban ülve fogadott csillagot az ifjú Petőfi.

Takaró Mihály Petőfi legkülönösebb szerelméről is mesélt a jelenlévőknek: mint kiderült, létezett egy Pila Anikó nevű cigánylány, akit Szendrey Júliával való szerelme közben ismert meg a költő. 1846 októberében, amikor Petőfi elindult megkérni legnagyobb szerelme, Szendrey Júlia kezét — ahonnan először elutasítást kapott — bánatában Koltóra látogatott Teleki Sándorhoz, ahol megismert egy világszép cigánylányt, aki “felszökött” szobájába, majd egy hétig ott is maradt. Ottléte alatt a költő a többi szerelméhez hasonlóan hozzá is több tucat verset írt, ám amikor a végül igent mondó Júliával a mézeshetekre készült ugyanarra a helyre, megsemmisítette a cigánylányhoz írt verseket. Ami pedig a világszép cigánylány sorsát illeti, Pila Anikóról kiderül, hogy haláláig évente felkereste azt a helyet Segesváron, ahol Petőfi eltűnt, és virágot vitt emlékére.

Végezetül Szendrey Júliáról, illetve a hozzá írt versekről is beszélt az irodalomtörténész. “Petőfi szerelmei közül Szendrey Júlia kétségtelenül nem csak a sorrendben utolsó volt, hanem a legnagyobb és senkihez sem hasonlítható.” – magyarázta az irodalomtörténész, majd végigvezette a hallgatóságot azon a változáson, amin Petőfi átment, miután összeházasodott örök szerelmével, Júliával, aki — bár Petőfi halálát követően rövidesen újra megházasodott —  halálos ágyán mégis Petőfihez írt levelet.

Előadása végén Takaró Mihály ismételten magasztalta Petőfit és munkásságát, arra buzdítva a magyartanárokat, hogy nem akárki volt Petőfi, ezért ne is akárhogyan tanítsák.

Magyar szó Erdélyben

A pedagógiai kör harmadik felében Liktor Kata irodalomtörténész Adorjánné Weress Margit Magyar szó Erdélyben című, háromkötetes memoárját mutatta be a jelenlévőknek.

Mielőtt belevágott volna a kötetlen könyvbemutatóba, örömét fejezte ki, hogy itt lehet, majd rögtön rátért Weress Margit 900 gépelt oldalban megírt önéletrajzára, amelyről gyorsan kiderült, hogy jelenleg nem megvásárolható, mert nagy sikerének köszönhetően gyorsan elfogyott, csupán a Kriterion Kiadónál érhető még el egy-két példányban. Megnyugtatásként azonban Liktor Kata elmondta, hogy jövőre megpróbálnak pályázat révén anyagi forrásokat szerezni az új kiadásra, hogy minél több emberhez eljusson ez a XX. századi modern nőt bemutató könyv.

Az irodalomtörténész azt is elmesélte, hogyan bukkant rá az író, Weress Margit szövegeire — Áprily Lajos és Reményik Sándor levelezéseit olvasva — , illetve mennyi kutatást és munkát igényelt a háromkötetes önéletrajz Kriterionnal és Polisnál való kiadása.

Hogy ne csak a memoárról, hanem annak írójáról is beszéljen, Liktor Kata bemutatta Margit nénit a közönségnek. Mint kiderült, Weress Margit 1894-ben Tordán született nemesi család sarjaként. Gyermekkorát szeretett és mélyen tisztelt szülei, valamint két testvére társaságában, meleg családi fészekben töltötte. Tanulmányait a tordai katolikus iskolában kezdte, az állami polgári leányiskolában, majd mint magántanuló a kolozsvári unitárius algimnáziumban végezte kitűnő tanulóként. 1918-ban a kolozsvári egyetemen magyar–német szakos tanári oklevelet szerzett. Margit a “ magyar anyanyelvű oktatás mellett tette le az esküjét”.

Az irodalomtörténész szerint az író életének az első harmadát (1894-1928 ) feldolgozó kötet egy “ablak a múltra”, hiszen annyira részletesen ír le egy-egy történést, párbeszédet, viseletet, hogy az ember teljes mértékben maga elé tudja képzelni. “Minden ami az életmúlt történethez fontos adalék lehet, ebben a memoárban helyet kap.Tehát aki mondjuk történelem szakos is, gyönyörűen be tudja mutatni egy-egy részlet felolvasásával, hogy hogy működtek régen a dolgok.” — magyarázta Liktor Kata. “Ugyanakkor ablak a múltra abból a szempontból, hogy Weress Margit történetén keresztül megismerhetjük, hogy hogyan tudott egy jómódú gazdag leány, aki okos is volt, érettségihez jutni.” — tette hozzá, kiemelve: akkoriban kitűnő iskolai eredmények kellettek a lányoknak ahhoz, hogy felvegyék őket egyetemre.

Kedvcsinálóként az irodalomtörténész több részletet is felolvasott a kötetekből, saját észrevételekkel egészítve ki az elhangzottakat. A változatos részletválasztásnak hála a teltházas hallgatóság több élethelyzetben is maga elé képzelhette Weress Margitot: láthatta többek között a fiatal, 1919-ben pályakezdőként az iskola megnyitóján izguló tanárnőt, Áprily Lajossal való első találkozását, sőt a Reményik Sándorral való, sok izgalommal induló ismerkedését is. Liktor Kata azt is elmondta, hogy a 900 oldalas memoár egy előszóval kezdődik, amely Margit néni üzenetét tartalmazza — az előszót szintén felolvasta az irodalomtörténész. 

“Ez a visszaemlékezés egy igazi nőtörténelem. És nem akármilyen nő története, mert az első modern, XX. századi generáció tagja lesz Weress Margit.” — méltatta a kötetet Liktor Katalin, elmesélve azt is, hogy időközben Margit elválik férjétől és egyedül neveli kétéves gyermekét.

A bemutató végén az irodalomtörténész azt is megmagyarázta, hogy miért csupán 1928-ig íródik az önéletrajz, holott Weress Margit 1975-ben halt meg. Mint kiderült, a memoár megírására az Áprily-házaspár biztatta az írót – velük ugyanis nagyon jó kapcsolatot ápolt —, így mivel idősebb korában lát neki az írásnak, gyakran kéri segítségüket a visszaemlékezéshez, vagy legalább pontosítást.  Áprily felesége azonban 1961-ben, Áprily Lajos pedig 1967-ben halt meg, ugyanakkor mellettük Weress Margit több barátja is távozik addigra az élők sorából, ezért aztán 1967-ben az író felhagy a önéletrajz-írás folytatásával.

Befejezésként Liktor Kata további részleteket olvasott fel a könyvből, illetve mindenkinek nagy szeretettel ajánlotta a kötetet, amely vélhetően rövid időn belül ismét megvásárolható lesz.

Szabó Beatrix