A nappali tüzijátékban az a jó, hogy nem kell hozzá sötétség, világosban is lehet élvezni a látványát (Fotó: Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal, archív)
Tucatnyi nagy névvel a nagyszínpadon várja a szórakozni vágyókat május 24. és 26. között az idei Szatmárnémeti Városnapok, de nagyon sok nem-zenés programpontja is lesz az ünnepi hétvégének.
Érdemes lesz május 24-én péntek délután hattól elmenni a Szatmárnémeti Városnapok ünnepi megnyitójára, mert annak végén és egyben a vasárnap éjfélig tartó ingyenes, szabadtéri és össznépi ünnepség nyitányaként nappal is látható tűzijáték lesz. A klasszikus éjszakai, durrogtatós tűzijátékot drón-mutatvány helyettesíti majd, erre szombaton, az utolsó nagyszínpadi koncert után fog sor kerülni, kicsivel éjfél előtt.
„A huszonhatodik városnapi ünnepségekre invitálok minden kedves szatmárnémetit, szatmárit és nemcsak” – jelentette be a május utolsó hétvégéjén esedékes eseményről szóló sajtótájékoztatón szerda délben Kereskényi Gábor polgármester. „A szatmárnémetiek számára egy nagyon fontos eseményről van szó, amely 1997 óta él és amely csak egyszer, a koronavírus-járvány idején maradt el, 2020-ban. Az idei rendezvény olyan, amelyet ehhez a tisztes „előélethez” mérten igyekeztünk megszervezni.”
A Szatmárnémeti Városnapok hivatalos megnyitója május 24-én, pénteken 18 órától lesz, az újközponti nagyszínpad előtt, az Ad Libitum Voices együttes és a Dinu Lipatti Filharmónia különleges koncertjével és a díszpolgári címek ünnepélyes átadásával, amit látványos nappali tűzijáték követ.
Aznap este, május 24-én lép színpadra ugyanott, az Október 25-e téren, a nagyszínpadon az XXL Band és Ami. A nagybányai származású énekesnőnek több mint 80 milliós nézettsége van a Youtube-on. Az est fellépői között van Dzsúdló (a tervek szerint 21:30-tól) és Delia, az első napot DJ Party és DJ Big junior szettje zárja.
Május 25-én, szombaton a nagyszínpadon látható produkciók sorát a D’Accord Band, Taisa Silaghi & Open Wings és Villia nyitja, majd 20.00 óra után lép fel Alina Eremia, The Motan’s, Smiley (várhatóan 22:30-tól) és a Suncity Brass, a napot szintén DJ-k Party zárja, ez alkalommal a retro jegyében.
Május 26-án, vasárnap lép színpadra a Compact, a Bagossy Brothers Company (a tervek szerint 21:00-tól) és a Voltaj (a tervek szerint 22:30-tól), majd a hétfői munkanapra való tekintettel a buli véget ér.
A program és a kezdési időpontok még nem minden fellépő esetében véglegesek, azért is nincs leközölve még. A kezdési időpontokban is pontos, fellépőkben, programokban és helyszínekben is végleges városnapi műsor május 20-án lesz kész.
Hat hegyomlás és másik hat szárazföldi-korallzátony besorolású hústorony készül a szatmárnémeti városnapok erősember versenyére. Május utolsó vasárnapján hajlik majd alattuk a városháza előtt az aszfalt.
Április 12–14. között minden korosztályt megszólító programokkal várják ismét a szatmáriakat a történelmi városközpontba, a Szatmári Tavasz rendezvénysorozat második hétvégéjén.
Szilveszterhez kötődik a babonák legszélesebb tárháza, ételektől ruhadarabokon át viselkedésig, és persze teszünk fogadalmakat is, melyeket rendszerint nem tartunk be — mégsem mulasztjuk el, nehogy ezen bukjon el következő évi szerencsénk és anyagi jólétünk.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat